Nem akarok túl drasztikus és egy másik embert befeketítő vagy támadó lenni, de leírom, amit házasságom tönkremenetelével kapcsolatban gondolok az alább következőkben:

Igyekszem objektív lenni és a tényekre szorítkozni és megpróbálom egyéni érzelmeimet kihagyni a történetből. Én, Szemrád Nándor, aki az előző 48 cikket és írást szerezte, most negyvenkilencedikként ezt tárom ismeretlen olvasóim elé.

Azzal a bizonyos emberrel, akit Makszin Norbertnek hívnak, 2011-ben ismerkedtem meg, nagyjából ősz elején. Egy nagyszabású projekt keretén belül az ő égisze alatt „Birodalomnak” nevezett csapat embereit regresszáltam, illetve hipnotikus állapotban különböző tudatmódosulásokat idéztem elő. Eme projekt célja építő jellegű volt, s én a lehető legjobb tudásomat adtam az egészhez. Ez a bizonyos ember elég közel került hozzám, szinte barátok lettünk, és a Szabadítsuk fel a Földet! című könyvemet  is olvasta. A könyv lenyűgözte ugyan, de nem látott benne sok fantáziát, s ezirányú terveimet nem is támogatta. (Egyébként mivel könyvem addigra már elfogyott, szponzorokat kerestem az új magánkiadáshoz. Ekkor jelent meg sorsomban az Erdei Gizella nevű hölgy is, ki adott ugyan némi pénzt könyvemhez, meg a folytatás megírásához, de aztán ő eltűnt. A pénz nálam maradt, de a kiadásból semmi nem lett, mert ez a hölgy meglépett, és a Szabadítsuk fel a Földet! utolsó példányainak megvásárlása után egyszerűen köddé vált. Érdekes, hogy a fenn említett Norbert nevű úriember is ugyanezen időpontban jelent meg életemben, tehát 2011 őszén!) De kanyarodjunk vissza a projekthez, amely 2011-12 telén hirtelen véget ért, mivel Norbert úr már nem tartott igényt a szolgáltatásaimra. Akkoriban én együtt éltem már egy hölggyel, aki aztán később a feleségem lett. A történet megértése szempontjából fontos ez, és ez a fenn említett úriember akkor még nem ismerte ezt a hölgyet.

2012 és ’13-ban már csak nagyon kevés alkalommal találkoztam Norberttel, és az egész elkezdett dolgot tulajdonképpen már nem folytattuk. Aztán 2013-ban értesültem róla, hogy neki el kellett tűnnie, mert valamilyen bűncselekményt fogtak rá. Mindenki azt hitte, hogy elmenekült külföldre, és aztán egész sokáig nem hallottunk felőle semmit.

2016 decemberében feleségül vettem a fenn említett hölgyet. Nagyjából ekkor, vagy inkább január környékén tűnt föl a fenn említett Norbert egyik nagyon jó barátja, akit még a regressziós terápia idejéből, 2011-ből nagyon jól ismertem. Elmondta, hogy Norbert börtönben volt, 2015 decemberétől ’16 augusztusáig, és most lakhelyelhagyási tilalom alatt van. Azt is elmondta, hogy majd valamikor találkozni szeretne velem és feleségemmel, de hogy nehéz neki az elmozdulás, hiszen Budapest területét nem hagyhatja el. Említette, hogy lábbilincs van rajta, de néhány héten belül majd össze tudunk futni valahol, és ő lesz az összekötő, aki megszervezi az egészet. Aztán a tavasz vége felé találkoztunk, én, feleségem és a fenn említett úriember. Nem sejtettem, hogy ez egy végzetes és könyörtelen találkozó lesz, amely tragikus és drámai fordulatokban bővelkedik majd.

Ami történt, az valóban iszonyatos és megrendítő. Mikor ez az ember újra megjelent az életemben, hat év után, házasságom lassan tönkrement. Feleségem szerelmes lett belé, és mivel megnyerő modora, éles elméjű logikája, közvetlensége igen megközelíthetővé teszi női szívek számára, így lassan de biztosan komoly viszony szövődött kettejük között. Szívem választottja júniusban közölte velem, hogy ő nem akar már tőlem semmit, és majd Norberttel fogja folytatni az életét. Én persze az ő háta mögött állandóan találkoztam az úriemberrel, aki egy egyszerű gyáva kutya módjára mindent tagadott, és semmilyen szinten nem vallotta be, hogy viszonyt akar a hölgyeménnyel. Szemembe hazudott egész augusztusig, és azt állította, hogy nőm csak tőlem akar megszabadulni, és semmi másról nincsen szó. Aztán elköltöztem lakásunkból 2017. augusztus 23-án, mert már nem bírtam tovább a június óta tartó őrjöngést, sírást és veszekedést. Igazán nem kényszerített erre senki sem – és júliusban még nem is akartam elhagyni a lakást, mert annyira szerettem volna együtt maradni feleségemmel. Aztán az ő elköltözése döbbentett rá, hogy itt már nincs maradásom. Azt mondta, hogy azért megy el, hogy én is eltűnjek végre már, és megértsem, hogy nincs közös jövőnk!

Ha ez csak egy egyszerű szakítás lenne, akkor hétköznapi történet, hiszen az élet tele van fájdalommal. A probléma az, hogy a fenn említett úriember elég komoly mágikus képességekkel is rendelkezik, és hogy feleségemet néhány olyan dologról értesítette 2017. tavaszán – szerintem nyilvánvalóan szövetségesei segítségével is – amelyek az én esetleges nem jó irányú lépéseimet tartalmazták 2011 és ’13 között. Nem mondom, hogy én a hűség mintaképe vagyok, de egy nőt arról felvilágosítani, hogy valaki évekkel ezelőtt mit csinált, kivel és hányszor, ez bizony eléggé aljas dolog. Kijönni egy zárt fegyintézetből, vagyontalanul, milliárdokat veszítve, úgy, hogy a szülőnél kell lakni – ez valóban tragikus dolog. De azért nem kell egy másik embert közvetve elüldöztetni otthonából, széttörni házasságát, belegázolni becsületébe, megaláztatni és szenvedtetni – mert mi szenvedtünk. Azért, mert valaki elítéli a másikat, nincs joga beleavatkozni az életébe, és nincs joga ahhoz sem, hogy pálcát törjön felette. Nem értem, mi van ebben az országban! Ez egy morál, ez egy követendő példa? Másokkal foglalkozunk, s közben magunkat ártatlannak valljuk – mert ő így tett. Ő mindig azt mondogatta nekem 2017 nyarán, hogy teljesen ártatlanul volt benn a Venyigében. De aki ennyire aljasul képes bizonyos dolgokat más ember tudtára adni, annál mindegy, hogy ártatlan vagy nem, nyilvánvaló, hogy életében rossz döntéseket hozott, és az iszonyatos büntetést nagyon nehezen élte meg. De ez nem mentesíti morálisan, hiszen ilyen brutális dolgot akkor sem lehet egy másik ember ellen elkövetni! Aki ismeri írásaimat, vagy egy picit is hallott már rólam és az elméleteimről, az nem fog meglepődni azon, amit végső konklúzióként levonok ebből az egészből. Ez az ember olyan volt, mint egy isteni ostorcsapás. Engem akart igazán elintézni, mert valakiknek – ez akár szellemi síkú létforma is lehet – nem igazán tetszett az egész személyiségem, munkásságom, meg ahogyan az életemet irányítom. Az ilyen erők, vagy esetleg ilyen erőkkel bíró emberek bárkit felhasználnak a másik ellen, és nem törődnek semmilyen morális következménnyel. Ha valaki nem tetszik, akkor az is baj, ha van rajta sapka, meg az is, ha nincs.

A fenn említett úriember ma a volt feleség lakásában él, s mint aki jól végezte dolgát, folytatja viszonyát a hölggyel. Úgy gondolta, hogy neki ezt is lehet, és ő mindezt megteheti, hiszen neki minden jár és mindent megkaphat az élettől. Elveheti a másét, illetve bármit magáénak tudhat – mert hiszen ártatlanul ült börtönben... legalábbis ez az ő véleménye.

Nem a gyilkos indulat íratta le velem ezeket a sorokat. De oda kellene figyelnünk önmagunkra, mert a hátbatámadás, a mások felvilágosítása titkainkról, az árulás egyre jobban dívnak ebben az országban. Nem kellene állandóan egymással foglalkoznunk, hanem magunkkal; mindenki a saját portáján tegyen rendet, ha azt akarjuk, hogy Magyarországon ne bűnözők, Irányítók, vagy intelligens, de démoni lelkű, hazug prókátorok „igazsága” érvényesüljön.

Az írás eredetileg megjelent: 2016. 02. 21.

A jelenvalóság nagyon szűkre szabott individuális kereteket enged meg a személyiség számára. Mindig egy szubjektív én-azonosság szintjén kell, hogy megéljem önmagamat – a pillanat mostjára fókuszálva érzem csak, hogy én itt a jelenben vagyok. Még ma is nehéz megérteni, hogyha egy eseményt valamikor a múltban megváltoztatunk, akkor az új történetfonál egyben új kauzális időbeliséget eredményez. Egy oksági részlet megváltoztatása a vele kapcsolatban levő más részleteket is érinti. Így, ha a változtatott történés végigvonul a valóságon, új cselekmények jelennek meg az eseményhorizonton.

Tér-idő változtatást azonban igazán nagyon régi esemény szintjén érdemes csinálni. Közelebbi történéseknél ugyanis van bizonyos ’fedősztori’, ami az emberiség kollektív tudatába van ültetve. A történelem tudói, a politikusok, írók tudják, hogy az a valami így vagy úgy történt. Máshogy nem történhetett, hiszen vannak bizonyítékok rá, hogy miképpen alakultak az események. Különben is, ha másképp alakítjuk a dolgokat, csakis egy alternatív időben történő dologról lehet szó!

Ez az, amiben a legtöbb ember téved. Ha kellő távolságban vagyok a megváltoztatni kívánt eseménytől, akkor már kevésbé hat a fedősztori, amit a fentebb említett tudósok és polihisztorok vallanak és tanítanak. Egy nagyon régi esemény, több ezer éve történt dolog történetfonalának a megváltoztatása lehetséges, hiszen az ősi Görögország vagy Egyiptom korszakait már egészen eltérő módon értékelik a különböző kutatók és egyetemek.

Bizony azt állítom, hogy egy lélek akár 2 vagy 3-féleképpen is megélhette azt a több ezer évvel ezelőtti eseményt, melynek emlékeit magában hordozza. Természetesen más-más lélektestében élte meg.  Ha a régészet és a történettudomány nem járna gyerekcipőben ezekre bizony lehetne komoly tényeket is találni igazolásképpen.

Vizsgáljuk meg az embert egy kicsit. Az ember azt hiszi, hogy ő egy individuum. Az emberi egó nagy problémája, hogy egy személy megszokta a szubjektív énazonosságban önmagáról alkotott képet. Én vagyok –most és itt. A halál utáni világban azonban osztódnak a lelkek, s azok az irányítók, akik a tér-idő manipulációt tudják csinálni, előnyben vannak. Tudják, hogy a 2-3-féle történetfonálhoz tartozó és más-más időbeliséget megjelenítő eseményhalmazt különböző lélektesteiben bizony megélheti a lélek.

Mondjunk egy példát. Egy Ré nevű egyiptomi férfi i.e. 3000-ben kétgyermekes apa, és élt boldog házasságban egy nővel. Ezt a nőt kislányként, 16 évesen vette el. Egy másik történetfonálon Ré idősebb korában vette el a nőt, és 1 gyermekük van, mert egyik meghal csecsemőként. Ré egyébként mindkét életében eltérő időben hal meg, és így az elmúlást nem ugyanabban az életkorban éli meg.

Van az irányítóknak egy olyan csoportja, mely pontosan a tér-idő manipulációra szakosodott. Az csak álca, amit összeesküvés-elméletekben hallunk, miszerint a NASA vagy a KGB mögötti tudósgárda csinálja mindezeket. Nyilván ők is dolgoznak – de a valódi végrehajtók a több 1000 évet élő atlantisziak és a gyíkszerűek. Egy bizonyos esemény lejátszódhatott valós időbeliségben és változtatott szinten is. Egy esemény tehát két szálon fut, hiszen minden, ami oksági cselekményszinten történéseket okoz, van és létezik. Ha valamilyen ásatás felszínre juttatja egy csata vagy kardinális történelmi esemény tárgyait, elképzelhető, hogy kicsit odébb ugyanígy megtalálhatók eme esemény maradványai. Valószínűleg persze a régészek egymástól független eseményként interpretálják ezeket, vagy legjobb esetben egymás utáni kapcsolatot vélnek felfedezni. Pedig lehet, hogy egy eseményről van szó, amely két időszálon fut.

Némi magyarázattal tartozok persze az egészet illetően. Az idő és a tér tulajdonképpen az embernél magasabb tudatossági fokozatot elért és az ember fölé rendelt lények tudatán keresztül létrejött dimenzió. A tér-idő tehát egy erre a feladatra speciálisan képzett irányító csoport tudata által van az ember elé varázsolva. Nem egy reális valóság – csak annak hisszük. A világegyetem távoli szegleteiben nem is létezik – és az embert a karma urai vele tartják féken. Nyilván persze az emberek egy részének erre sajnos szüksége van! Az irányítók tudati változásai által tehát az idő plasztikusan változtatható. Ki tudja hányan és hányféleképpen manipulálják, a fenn említett lények közül bizonyos térkapukon és tudatukon keresztül. Így persze a különböző valóságok között átfedések vannak. A lélek, amely egy adott inkarnáció megélésére személyiséget alakít, egy szellem befolyása alatt van. Ez a szellem persze szintén alá van vetve a manipulátoroknak és az embert őrző hatalmaknak. A szellem persze nincs térben és időben, de ahogy egy-egy lélektestet inkarnáltat a fizikai síkra, létrejöhet egy beavatkozás. Így lehetséges, hogy a megváltoztatott történetfonál, a mássá átírt program, új kauzális eseményei egy új lélektestet is inkarnációra késztetnek. Így keletkezik egy másik történet, melyet azonban az előbb említett tér-idő átfedések automatikusan rögzítenek. Így persze valóságosan is megjelenik és létrejön ugyanannak a léleknek egy másik idősíkbeli élete – ráexponálva az úgynevezett ’valóságosra’. Így azonban már két valóságos történetfonál jelenik meg, és mindkettő kauzális időbeliséget eredményez!

Sokan gondolják, hogy mindez egy alternatív világban játszódó cselekménysor, de mindez nem igaz. Az emberi egó nem képes felfogni, hogy nem csak egy énként létezhetünk, és nem csak egy cselekménysor időbelisége határozhatja meg inkarnációnkat. Közeli eseményeknél persze nyilván egy fedősztori mindent realizál, és az emberi tudat nehezen képes ettől elvonatkoztatni. Egy ősi eseménynél azonban minden egészen másképpen alakulhat. Ha például egy egyiptomi csata leleteit bizonyos régészek feltárják, egyre tisztább kép alakul ki a csatáról. Aztán később 100 km-rel arrébb a szudáni határ közelében megint előkerül egy tömegsír. Itt is találnak csontokat és fegyvereket. Az emberi agy azonban hajlamos lineáris gondolkodással egyfajta oksági kapcsolatba hozni mindezt, ahogyan fentebb említettem. Lehet, hogy ugyanaz a csata őrződik a földben, csak két időszálon futva.

Sajnos az irányítók ezen dolgokat nemcsak pozitív módon használják. Valóságunkat sokszor manipulálják úgy, hogy közben az emberi agy nem veszi észre. A közelmúlt ugyanis nagyjából fel van tárva, és az ember tudhat róla, hiszen filmek, könyvek és regények tucatjai őrzik emlékeit. A távoli múlt pedig rengeteg vitára ad okot, de az emberi tudat nem is nagyon képes belemélyedni a több ezer évvel ezelőtti cselekményekbe. Ha viszont a prehisztorikus múltat elemezzük, rendkívül eltérő történet és cselekménysor interpretációja jelenik meg. Sok régész, okkultista vagy spirituális ember sokfélét mond, és ha a kutató elme nem vigyáz, zagyvaság lesz belőle. Ez azonban érdeke is az irányítóknak, hiszen az emberi faj félre van vezetve, és éppen ezért nem is tudhatja a saját történelmét. Már maga a lineáris logikai gondolkodás és félrevezető, hiszen az ember képtelen elvonatkoztatni az időtől és tértől. Márpedig az embert irányító erők pont a tér-idő változtatásokkal teszik leginkább követhetetlenné a hiteles történelmet.

Az írás eredetileg megjelent: 2015. 12. 16.

Megdöbbentő, hogy a 21. században Magyarországon egy népszerű előadóművész és énekes kijelentését ilyen adok-kapok szópárbaj követi. Nem próbálok állást foglalni senki mellett sem, és nem védem Ákos igazát. Mindamellett mélyen felháborít, hogy emberek mennek ölre vélt vagy valós igazukért, és a női emancipációt használni sem tudó nők és férfiak képesek vitával tölteni az idejüket.

Nézzük egy kicsit mélyebbre, a prehisztorikus múltba. Mikor az atlantisziak megteremtették az emberi fajt, testi szinten is még androgyn nem nélküli formában léteztek. Aztán ez változott, mivel magukat az embereket is tökéletesíteni akarták, lassan ráébredtek, hogy jobb a dualitás. Néhány évezred alatt ők maguk is, majd pedig teremtményeik is nemekre szakadtak. A probléma az volt, hogy a teremtők igazi hímsoviniszta módon jobbára férfiak lettek, míg az embereknél az arány nagyjából fele-fele volt. A Bibliából is ismert paráználkodás úgy kezdődött, hogy a több méter magas teremtő párosodott az emberek asszonyaival. Az így született titánok bajt és szenvedést hoztak a Földre.

Az ember nagy hibája, hogy nem tud várni, és nem tudja, mi a valódi tisztelet. Nincs annál rosszabb, mikor valaki azt gondolja, hogy kóros szabadságvágya kielégítéseképpen mindent megtehet. Várni és tűrni kell. Nem lehet összekeverni szerepeket, hiszen ha egy nőnek azon jár az esze, hogy egész nap óriási pénzekért karriert építsen, utána pedig szórakozóhelyeken költse el a pénzét, kevés esély marad arra, hogy egészséges gyerekeket tudjon nevelni, és ezeket jó lelkületre oktassa. (Tisztelet a kivételnek, hiszen vannak példamutató jó családi hátterű 2-3 gyerekes vezető beosztású nők.)

A baj régen is az volt, hogy senki nem tudta kivárni a sorát. Az egyszerű félállati emberből csak millió évek alatt lehet titán, tehát istenember. Az istenemberek megint csak nem azzal foglalkoztak, hogy sokszázezer évig magukat képezve angyallá váljanak. A vérengzés és a mágia foglalkoztatta őket, és nem pedig az, hogy fizikai valóság megélése nélküli, szépet és szeretet magukból kiadni képes angyali lények legyenek. Nem kell mindent erőltetni. Azok, akik ma Ákos jelentéktelen kijelentésén felháborodnak, valamit nem vesznek észre. A beteg lelkű tinédzserek a metrón és a villamoson mind-mind egy abnormális és felgyorsult evolúcióról tanúskodnak.

Az emancipáció egy nagyon jó találmány lett volna, ha a nők arra használnák, amire való. Tükröt mutatott a nőket leuralni akaró férfiaknak, és rávilágított a női szerepek fontosságára. De nem arról beszélt, hogy a nő viselkedjen férfimódon, és hogy háborút indítson azért, hogy bizonyítsa saját felsőbbrendűségét. Ha az emberek valóban tiszták lennének, ilyen eszükbe se jutna. A nőre valóban fel lehet nézni, mert amit az anya tesz gyermekével, a valódi anyai szeretet, az egy férfi számára nem is megvalósítható. Ez egy isteni tulajdonsága a nőknek. Ugyanakkor a férfiúi teremtőenergia – amiről Ákos beszélt – egy nő számára nem elérhető. Aki a kettőt keveri, beteg lesz, és kialakulhat a ma oly divatos homoszexualitás. Értsük meg, nem erőltethetjük a tisztaságot, ha belül nem vagyunk azok! Azzal nem lesz egészségesebb egy társadalom és tisztább, ha egyenlősítjük a nemeket, hogy így biztosítsuk a női princípium fennmaradását és sérthetetlenségét. Az a család, melynek nőtagja férfiként viselkedik, a férfi pedig feminin szerepet kezd vállalni, nem tud példaértékű miliőt teremteni. Gyerekeik körében nő az esély a buzerancia megjelenésére. Ez a jelenség mindig létezett, de ez nem jelenti azt, hogy tenyésztenünk kellene az ilyen lelkeket, hiszen ez melegágya lehet a társadalom összeomlásának. Nem lehet reformálni, tisztítani úgy, hogy nem engedünk elég időt a változásokhoz. Egyre több ember kezd el érdeklődni az azonos neműek iránt. Nincs szükség olyan nőkre, akik kilakozott körömmel, legújabb divatot tükröző ruhákkal, kozmetikumokkal és mindig friss frizurával, de férfilélekkel méregetik az egyre elnőiesedő és elgyengülő hímeket.

A megoldás persze középen rejlik. Nyilván a nőknek joguk van bizonyos dolgokhoz, de csak letisztult lélek szintjén! Ha egy lélek ugyanis beteg, abból aberráció lesz abban az esetben, mikor a homoszexualitás megjelenik. Nem baj, ha valaki homokos, de szükségtelen divatba hozni, és ezzel egy világméretű és a Földet uraló új szabadságirányt kreálni. Az nem szabadság, ha a férfiak és a nők elvesztik identitásukat, és egymást túllicitálva igyekeznek mássá válni, mint amilyennek születtek. Divatból nem lehet megtagadni a saját nememet, és nem szabad a maguknak átoperáltakat példaképnek felhozni. Egy társadalom sajnálatraméltó lesz, ha állandóan a hibás és hasznosíthatatlan elveket, vagy az ezeket képviselő személyeket helyezzük piedesztálra. A tisztuláshoz idő kell, mint ahogy az evolúcióban is időt kellett volna hagyni arra, hogy a félállati jelleg lassan megszűnjön és kialakuljon egy Földhöz nem kötődő szeretetteljes tudatosság. A liberalizmus és az emancipáció, ha beteg elmék írnak köré magyarázatokat nem lesz más, mint az emberiséget egy gigászi sírba lökő erő. Mindenkinek magának kell felvállalnia sorsát, és lehetőleg saját neme örömeiben kiteljesedve szolgálni a valódi Istent és az egész emberiséget.

Az írás eredetileg megjelent: 2015. 02. 22.

Az emberi szellemiség jelenleg nem képes tovább jutni az “adok-kapok” szintjén – így egyértelműen nem integrálható be a kozmosz magasabb fokozatú létezőinek valóságába. Ha végignézünk fajunk történelmén, és szemügyre vesszük az egyes periódusokat, azt látjuk, hogy mindig valamilyen territoriális probléma, vérségi, etnikai ellentétek, szerelmi vagy geopolitikai dolgok indítottak el folyamatokat. Aztán kialakult egy nézeteltérés, háború vagy felkelés, melyeknek folyományaképpen 25-100 éven belül újabb történések jelentek meg. Az emberek nem képesek békében élni, de ezt csak nagy ritkán ismerik be a politikusok. Ritkán fejeződik be egy háború vagy történelmi korszak úgy, hogy végleg lezárul az ellentét, mely végigvonult időbelileg a periódus egészén. A hosszú ideig tartó problémák azért ártanak ennyit, mert az emberek még nem képesek a megbocsájtásra – amely pedig alapvető kozmikus létfeltétel. A kozmoszba való beintegrálódás alapfeltétele.

A probléma az, hogy mindig marad megoldatlan ellentét egy lezárt korszak után. Faji, vallási s politikai szinten újraindulhat az egész, és nemzedékek ismét konfliktusba kerülnek. Más színezettel ugyan, de ismét régi sérelmek elevenednek fel, és a sebek feltépése nagy fájdalmakat okoz. Jelen korban a II. Világháború áldozatainak hozzátartozói és az ő ideológiai szövetségeseik ugyanezt a vonalat követik. Látszik, hogy valójában abszolút éretlenek a megbocsájtásra, márpedig a múltat le kell tudni dolgozni, a sérelmeket pedig meg kell tanulni kezelni, ha az emberi faj valóban el akarja sajátítani a kozmikus állampolgárságot. A fájdalom bármilyen nagy, a múltat békévé oldja az emlékezés. Ehhez persze meg kellene változtatni a politikusok és az irányítók valódi céljait, hiszen sokuknak az az irányelve, hogy szolgaságba süllyesszék az emberi fajt. Így aztán a Föld marad, ami volt; egy kozmikus kísérleti telep.

Azt az alapvető emberi magatartásformát és tulajdonságot kellene kifejleszteni, melynek neve empátia. Lehet, hogy valaki elvesztette egy rokonát a háborúban, a másiknak megdöglött a lova, a harmadiknak beteg a gyereke. Értsük meg; valójában a fájdalom és veszteség mindig az, aminek látszik. Mindenkinek a magáé a legnagyobb, nincsen különbség! Mint ahogyan az emberek között sem igazán van, bár a foglalkozás eltérő, hiszen mindenki máshoz ért.

Az írás elején említett háborúkat és ellentéteket okozó ösztönök a legveszélyesebbek az emberre nézve. Ezek manipulálhatók is bizonyos hatalmak által. Eme hatalmak az emberek többsége számára láthatatlan asztrálvilágban vannak jelen. Sajnos az emberi agy felépítése olyan, hogy eme manipulátorok képesek a befolyásolásra. Az embert nem igazán szellemének inspirációi hatják át, és sokan ezek miatt szinte démoni késztetések által vannak vezetve.

Más írásaimban említést tettem arról, hogy rengeteg idegen faj van a bolygó körül (és persze a Föld felszíne alatt). Ezek többsége sötét beállítottságú. Nem a már év tízezredek óta itt levő atlantiszi szövetséges fajokról vagy a szürkékről van most szó! Egyes amerikai körök a közelmúltban utat nyitottak újabb sötét világbeli látogatóknak. Ezek az embert kísérleti állatnak tekintik. Maga az ember is brutálisan bánik az állatvilággal, szennyezi környezetét, és így mindez csak tükörkép. Eme sötét idegenek az emberi DNS-állományt tesztelik, s vizsgálnak személyeket, manipulálnak tudatmezőket, belenyúlva az amúgy sem tiszta asztrálzónába.

Amíg az ember nem képes leállítani az irtó háborúkat, ösztöneit pedig nem zabolázza meg, nem is várhat mást. Vannak már olyan emberi egyedek, kik felvették a kapcsolatot magasabb tiszta hatalmakkal. Össztársadalmi szinten azonban ez nem történt meg – mert a politika, a tudomány és a vallás nem akarja elismerni sem a tiszta fehér fény, sem egy embernél magasabb tiszta valóság létezését! A probléma az, hogy az irányítóknak sötét szövetségesei mégis léteznek, még nagyobb gondot okozva az embereknek. Tanulás és önismeret nem elég, hiszen csak jó tettekkel lehet előre jutni, és egymást segítve fejlődni. Az emberek számára csak kiskapuk adottak, de ezeken keresztül a változást akaróknak meg kell találniuk egymást. Ha ez sikerül, kialakul egy új nemzedék, amely minden nehézség és gátlás ellenére képes felemelkedni kozmikus távlatokba.

Az írás eredetileg megjelent: 2014. 07. 10.

Napokban állok a villamos-megállóban. Látom, hogy egy koszos, sánta, rossz öltözetű hajléktalan pénzt kér egy csinos lánytól. A hölgy nagyon szép, harmonikus külsejű, barna hajú, életélvező teremtés. Nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel. Aztán mégis sietősen pénzt vesz elő, és iszonyodva, hátrálva odadob némi aprót az embernek. Szemében látszik, hogy undorodik a sántító, kiközösített embertől, s nem szívből ad. A hajléktalan végignéz magán, és én szinte érzem, hogy meg van alázva, majd pedig eloldalog a kapott pénzzel. Aztán jön a villamos, fölszáll a lány, meg én is, s látom, hogy 10 megállón keresztül legalább húszszor megnézi magát a tükörben, és igazítja a haját.

De nem csak ő ilyen, hiszen minden harmadik ember nézegeti magát a tükörben, mert ma csak a külső számít – a belső nem érték. Márpedig sok olyan akár divatbemutatóba illő kinézetű ember lépeget Budapest utcáin, aki banki kölcsönből fizeti ruháit és éli mindennapjait. Aki törleszteni tud, azzal nincs is semmi baj – de nagy hányaduk adósrabszolga lesz, s ez hazánkban egy iszonyúan sötét korszak kezdete. Nyugat – Európában is gondot okoz a hitel, de ott a reálkeresetek jóval magasabbak, s ezért más az emberek helyzete. Itt kishazánkban a sötétség és felelőtlenség káoszában élő hitelrabszolgák már szinte semmi mást nem tudnak elképzelni, csak a nárcisztikus önmagukban gyönyörködést.

Márpedig adni csak gyűlölet nélkül szabad. Ha pedig valaki kérdezi tőlem, hogy miért nem szeret Isten minket, magyarokat, nem tudok neki mit felelni. Te sem szereted a másikat, de a hajléktalan is állat módon viselkedik, s a legtöbben nem igyekeznek vissza a társadalomba, hanem destruktív, garázda módon élnek.

Nem csak a tér és az idő manipulációjáról kell beszélnünk, ha a földi ember fejlődésképtelenségét elemezgetjük. Ez egy sok szeletből álló sütemény. A másik szelet a genetikai beavatkozás, amely kívánt irányba módosítja az emberek „fejlődését”. A jelenkorban az ember folyamatosan a fizikai valóság határait tágítja, és a pénz alapú fogyasztói társadalom a mérvadó. Hiába nem jó mindez, kevesen tesznek ellene bármit is. Van már laptop, Xbox, nagyképernyős tévé és okostelefon. Legtöbben azonban azt sem tudják, hogyan lehet a testből kilépni, vagy az asztrálvilágból információkat szerezni. Az emberek ugyanis szánt szándékkal vannak elbutítva – a fajba kódolt gének okozataképpen. Az ember a fizikai valóság megismerését tartja igazi célnak, és a szeretet, az alázat nem igazán sokra tartott viselkedési mód.

A prehisztorikus múltban néhány idegen faj sajátságos kísérletezésbe kezdett is a Földön. A Lyraiak genetikai beavatkozása például spirituálisan érzékeny lényeket hozott létre. Az általuk teremtett emberszerű fajok jóval tökéletesebb információkat tudtak lehozni a szellemi világból és az asztrálszférából, mint más földi fajok. A mentális lélektest egyszerűen nyitottabb volt, s így tökéletes kapcsolat létezett az agy és a szellem között. Az asztrálszférában persze teremtőik az isten szerepét is eljátszották nekik. Ez persze ellenérzést szült az itt élősködő atlantiszi félistenek részéről. A lyraiak jónéhány általuk teremtett fajt elvittek innen, s bár szellemileg látensen itt maradtak, befolyásuk gyengült. Az itt uralkodó hierarchia szellemileg jóval zártabb fajokat alakított ki, s génjeikbe nem éppen a magasrendű és az elfogadás kódját ültette. Az atlantisziak azt szerették volna, ha az ember folyamatos küzdelemben élve ismeri meg a szeretetet, és ezzel párhuzamosan fejlődik spirituálisan. Az ember azonban erre alkalmatlan lett, és sokan önállótlan lényként bolyonganak, megvetve egymást, céljaikat pedig nem felismerve. A mentál-lélektest egyes embereknél szinte teljesen hiányzik, és ez a szellemi vakság valódi oka. Ilyen állapotban azonban a fényvilágaiból áradó szeretetet sem veszik észre az emberek, mert egy hamis illúzióvalóság van rájuk kényszerítve. Ez a valóság pedig az atlantisziak és a gyíkok tudatán át szűrődő szféra, amelyben nincsen analógia a magasabb szintű szeretet világainak megismerésére.

Az írás eredetileg megjelent: 2014. 06. 09.

A Föld nevű bolygón könnyű becsapni az embereket, hiszen nincsen meg az ősi egységlátás, amely a dolgokat már nem részleteiben, hanem azok teljességében tárja a személy elé. Elég csak a sokat emlegetett tér-idő manipulációkra gondolni, s máris világossá válhat, amit mondani akarok. Valóban bele lehet nyúlni úgy a kauzalisztikus valóságkódok egymásra következő eseménytöredékeibe, hogy ne az történjen meg, aminek meg kellene történnie. Tegyük fel, hogy X-nek és Z-nek szükségeltetne találkozni – kettőjük eszmecseréjéből egy korszakalkotó esemény formálódna ki, amely döntő lenne történelmi szempontból. Ám az irányítók másképpen döntenek! Ők nem igazán akarják, hogy eme kardinális és az adott történelmi periódusra hatást gyakorló esemény megtörténjen. Így hát valamiféle valóságváltoztatást eszközölnek, ami miatt X és Z találkozásának napján minden egészen másképpen történik, mint ahogyan kellene.

Az ilyen és ehhez hasonló eseményeket persze rendkívül finoman hajtják végre. Lehetséges, hogy X nagyon hasonló dolgot él át egy Z–hez hasonló emberrel. Úgy képzelhetjük el, hogy esetleg Z egyik lélektestvérét próbálják az X-szel való találkozás szerepkörébe tenni. (A lelki szétdarabolódásról azt kell tudni, hogy a jelenkorban sok személyiség csak töredék, és nem egy adott szellemhez tartozó lélek. Kis darabok léteznek önálló személyiségként, s könnyen manipulálhatók.) Z tudatát úgy manipulálják, hogy valamilyen formában egy alternatív valóságba kerüljön, s itt találkozzon X-szel. Ez azonban csak egy fiktív valóság, amelyen belül majdnem (de mégsem) ugyanaz játszódik le, mint aminek történnie kellene valójában. Minden egy kicsikét elcsúszik, s egy icipicit máshogyan alakul, így aztán nem jönnek létre azok az események, amelyek X és Z valós találkozásakor mindenképpen létrejöttek volna.

Ha X és Z csak egyetlen alkalommal találkoznak, az irányítók dolga véget ért – sikeresen manipulálták őket! Ha azonban a valóságos karmafonálon X és Z számára több találkozás ’írva van’, akkor már óvatosabban kell eljárni. A következmények biztosítása így már nagyobb figyelmet igényel. Nyilvánvaló, hogy az összes találkozást nem lehet manipulálni, hiszen az gyanús lenne. Így aztán úgy kell eljárni, hogy a manipulált találkozó után X és Z elhiggye; már találkoztak egyszer, és néhány dolog megvitatásra került. (Attól, hogy a korszakalkotó, vagy kardinális esemény létrejön, már nem kell félni, hiszen az az asztrológiai pillanat már nem áll fenn, ami a megvalósuláshoz szükséges lett volna! Az oksági idővonalon pedig már nem az eredeti verzió szerint folynak az események. Az 1. találkozás lett volna különben is a döntő, hiszen a hozzárendelt pillanat adta volna ki az eseményt.) El kell hinniük tehát, hogy már valamilyen formában ismerik egymást. X esetében valamivel könnyebb a dolog, hiszen Z lélektestvérével találkozott. A dolgok kicsit másképpen alakulnak a valódi Z-vel, de ezt nem igazán könnyű észrevenni. Z tudatát azonban jobban meg kell dolgozni, hiszen egy alternatív valóságban zajlott első találkozója X-szel, s így a másodikban könnyen rádöbbenhet, hogy valami nincsen rendjén. Az alternatív valóságon belül megjelenített ’fedősztori’ fiktív realitása átüthet Z tudatán, átvive őt a valódi kauzalisztikus cselekménysorba. Itt azonban tudatalattija mindenképpen a valós találkát keresné, annak minden következményével együtt. Mindez persze akadályozva van, hiszen ahogy említettük, az első találkozó létre sem jött. Így aztán Z tudatát manipulálják azért, hogy az X-szel történt kapcsolódás részleteit komolyan vegye. Olyan elemeket és mozzanatokat emelnek be a tudatba, amelyek emlékként léteznek, és egyezést mutatnak az X által átélt hasonmással történt kapcsolódás eseményeivel. Így a 2. találkozón X emlékei szinte rádöbbentik X-et, hogy mindaz, ami most van már okozata egy 1. találkozásnak, hiszen vannak közös elemek, és közös múltbeli emlékek. Így aztán nem jönnek rá, hogy valamiféle fiktív valóság hozta létre a 2. találkozásukat, és hogy az irányítók által megrendezett játék hamis időnyomvonalán haladnak. Sorsukból kiléptetett, de persze még mindig karmához kötött, manipulált bábok, akik azt csinálják, amit egy magasabb hatalom akar.

Az írás eredetileg megjelent: 2014. 06. 04.

Bármilyen furcsa, valójában a történelem színpadán minden egy úgynevezett idő-nyomvonalon halad. Ennek sok-sok ember részese – ha akarja, ha nem.

Az emberek tulajdonképpen rögzítve vannak a karmához. Az átlagos szülött lélektestei olyan fix és karmikus hatalmak által ellenőrzött pontokhoz vannak kötve, melyeken keresztül irányíthatóak. Eme pontokon át a karma őrei – és más idegen lényfajták – képesek a befolyásolásra, és egy meghatározott úthoz rögzítésre. Az átlagember minden cselekedete hagy valamilyen időnyomot. A tér és idő láthatatlan fonalán ezeket a nyomokat tulajdonképpen ő maga (illetve lélektestei) hozzák létre. Vannak olyan idegen lelkek a FÉNY RENDSZEREIBŐL, kiknek lélektestei azonban nem illeszkednek rá a földi valóságra. Nincsenek stabil pontokhoz kötve, és nem is hagynak időnyomot. Fizikai síkon persze jelen vannak, mivel az emberek érzékelik őket.

De hagyjuk most ezt, bár az idegenekre még visszatérünk majd. Sok ember várta a 2012-es évet, hogy az emberiség felemelkedése végre elkezdődjön. Ugyanúgy az 1999-es évben is elmaradt a megjósolt világháború. Az emberek azonban sokkal jobban szenvednek így, mert nem jött el egy megtisztulás – mely kétségtelenül szenvedésekkel járt volna – csak egy illúzió szabadság. Most az a helyzet, hogy néhány 100 millió tehetős alá rendelődött egy közép, egy szegény, és egy igen nagy mennyiségű nincstelen réteg. A fejlődés nyugodt, de igen lassú.

Az idővonallal kezdtem – térjünk ki egy kicsit erre. Véleményem szerint nagyjából a 90-es évek előtt történt egy hatalmas tér-idő manipuláció, amely az oksági eseményláncolaton néhány dolgot átvariált. Egyes mozzanatokat megváltoztattak az idő nyomvonalán, s új cselekmények jelentek meg az eseményhorizonton! Sokan nem tudják az emberek között, hogy a valóság, amelyben élünk egyáltalán nem az, aminek látszik. Egy plasztikusan változtatható, stabilnak tűnő, de valójában nem reális valóság, amelyben élünk. Az irányítók tudata által van elénk varázsolva. Ez tehát egy kivetített valóság, és tudatukon belüli változássorozattal bele tudnak nyúlni a tér-idő folyásába. Az átlagembert azonban mindez magába szívja, és a fenn említett stabil pontokon keresztül a személy ellenőrizhető.

Van tehát egy úgynevezett karma-fonál. amely még a megváltoztatott valósághoz is stabilan köti az embert. Sokan azonban szabadulni szeretnének már ebből. Talán éppen ők várták, hogy minden úgy menjen, ahogy kell, de nem így történt. A tragikus, katasztrofális vagy háborús események szellemi szelekcióhoz vezettek volna. Ehelyett van egy gigászi fogyasztói nyomor és rabszolgaság. Az átlag nem, de ez utóbbiak talán érzik, hogy valami nincsen rendjén. Ők is rögzítve vannak, de már feszegetik korlátaik határait.

S itt térhetünk vissza a már említett fényküldöttekhez. Ahogyan mondtam, lélektesteik nem hagynak időnyomot, s így nem illeszkednek szigorúan a Föld nevű bolygóhoz. Valahogyan mégis ráhurkolódnak egy-egy emberre, és az általuk kiváltott eseményhalmazra. Ennek persze következményei vannak, hiszen minden egyes eseményhez más mozzanatok is tartoznak. A megváltoztatott oksági folyamatok szétterjedve teljesen más kauzális cselekménysort hoznak létre, mint ami az eredeti verzió szerint írva volt a földi karma által. Így a személy egy fiktív idővonalon fog haladni, s ki lesz tolva kicsit a megírt vonalról. Ez azonban ellenérzést vált ki a földi hatalmak, s idegen szövetségeseik körén belül. Manipulálják majd az adott embert, érzésein, vágyain keresztül – főként mélyalvás periódusban – hogy visszatérjen a földi karma által determinált valóságtartományba. Az itt levő fényküldöttek feladata tehát nagyon nehéz. Kevés kötésük van a földi karmához, hiszen időnyomot alig hagynak. A lágyan, személyekhez és eseményekhez kötött időhurkok azonban megteszik a hatásukat. Eme fényküldöttek egy magasabb valóságtartományból, annak tudati mezőjéből jöttek. Így tehát ők ennek vannak alávetve, s nem a földi karma hatásának. A két tudatmező nem összehangolható, hiszen a gyíkfajták és irányítók által létrehozott valóság nem ugyanaz, mint a fény valósága. Mindkettőnek megvan a szerepe, de a fényküldöttek a bolygó rezgésszintjét akarják valamelyest emelni.

Ma rengeteg lelkileg szétszakadt és genetikailag instabil ember inkarnál a bolygóra, s bizony nem azon a nyomvonalon mennek a dolgok, amelyek szükséges lenne. Nem volt egy olyan tisztító átalakulás – világháború vagy aszteroida, esetleg más természeti katasztrófa következtében – amely ráébreszthetné az emberiséget, hogy nem jó úton halad. Ezt valahogyan megakadályozták az irányítók, a történelmet alkotó cselekménysor átvariálásával. Így nem vált lehetségessé a demográfiai robbanás megakadályozása, az új energiák bevezetése, és az ökoszisztéma megmentése. Ahogyan a pénz-alapú gazdaság átalakítása, és az UFO-kkal való kapcsolat nyilvánosságra hozása sem történt meg.

Végezetül néhány szó a fényküldöttekről. Fizikai világban jelen vannak – de itt veszélyezteti őket legjobban az agresszív emberi természet, és az ellenségeskedés hatása. Primitív és egyszerű emberek gyakran ellenségesek velük szemben, s ez nehezíti küldetésük végrehajtását. Esetenként szegény, torzult lelkületű vagy torz genetikájú család sarjaként születnek meg, s ez akadályozza, hogy az átlagember felismerje és segítse őket. A tisztátalan tudatú felmenőktől származó szegény embert általában lenézik. Sorsuk és küldetésük ezért igen nehéz, s feladataik nagy áldozatra predesztinálják őket.

Az írás eredetileg megjelent: 2014. 03. 12.

Nem akarok ’Besenyő Pisti’ szindrómába esni. Nem én mondom meg, hogy „mi hülyeség, mi nem az”. Mégis van hozzáfűznivalóm néhány jelenkori magyar problémamegoldásnak vélt szellemi koncepcióhoz. Sokan vélik, hogy a globális gazdasági, ökológiai, és demográfiai problémák miatt vidékre kell költözni a közeljövőben. Számtalan embernek ez sikerült is, és a fővárosból leköltözvén virágzó gazdaságot tart fenn vidéken, Őket becsülöm, írásom nem nekik szól. Az azonban szellemi vakság, hogy ez az út mindenki számára nyitva áll. Bizonyos, hogy nem véletlenül születik valaki városlakónak, és nem véletlenül lehet falusi. Már a Római Birodalom idején is meg lehetett különböztetni azt aki Rómában lakott, attól, aki valamely távoli provinciában élre le az életét.

A vidékre és ÖKO falvakba való költözés nem nyújt mindenki számára megoldást. De milyen reményeik is vannak az ilyen embereknek? Talán vidéken és a tanyákon nem robban fel a bomba, vagy nem jutnak el rablóbandák azért, mert az ember leköltözik a térképről? Ezt ma a tömegpusztító fegyverek és a terepjárók korában senki sem hiheti komolyan.

Szellemi degeneráltság kezd úrrá lenni az embereken. Sokan menekülnek mindenféle vallási, spirituális vagy gazdasági téveszme mögé, de nem látják a fától az erdőt. A legtöbb embernek először önmagán kellene úrrá lennie, s képesnek lenni arra, hogy fölismerje mi a célja valójában. Én 5 évet éltem vidéken, és irigylem azt, aki valóban megtalálja a helyét ott – de rá kellett döbbennem, hogy nekem nincs keresnivalóm egy tanyán. Az ember azzal foglalkozzon, aminek megvalósítása végett erre a bolygóra érkezett. Ha nem találja szellemi céljait, akkor nagyon nagy baj van. Különféle elmebeteg fantazmagóriák és megoldások leple mögé bújva soha nem lesz valódi irány, amelyet követhet.

Lehet, hogy sokan tévedtünk a nagy világégést vagy végső katasztrófát illetően.  Az is lehet, hogy az Irányítók manipulálják a teret és az időt, s ezért nem jönnek el bizonyos események, melyek a globális változások előhírnökei. Ez azonban nem mentség a szellemi vakságra. Sok embernek a városban kell maradnia -  bármi történik is. Ez a földi szellemiség emlékeztet egy nagy Átverés Show-ra. Hazudoznak és ármánykodnak a vezető rétegek, és a társadalmi és spirituális vezetők egy része is. Ez a vidék-őrület szerintem sötét lényiségek szférájából jön, amelyek félre akarják vezetni az embert. Jó lenne, ha erre próbálna fókuszálni az az embertömeg, amelynek a városban maradással van dolga. Az emberek megosztása és ilyen mértékű szétválasztása mindig is jellemezte az atlantiszi kultúrát. Ennek nem szabad bedőlni, mert nem a tiszta szellem és a valódi tudás hazájából jövő információ. Mindenki saját maga kell, hogy érezze, hogy mi az egyéni sorsfeladata, és nem menekülni kell, vagy túlélni, hanem megcsinálni azt, amiért idejöttünk.

Az írás eredetileg megjelent: 2014. 02. 05.

Látszik a Holdról készített képeken, a műholdak meg az űrhajósok felvételein, hogy retusálva vannak. A csalás és képmutatás netovábbja, amit művelnek bolygónkon, szinte mindent elkövetnek, hogy az emberi faj ne tudja meg az igazat a dolgokról.

De nézzük sorban a tényeket. Tény, hogy a németek már 1943-ban felküldtek egy űrjárművet a Holdra. A MÁS UTAKON JÁRÓK szívesen fogadták őket, és honosították a német populációt. Jól jött a segítség a holdi munkákban, a németek képzése rövid ideig tartott. Elég jól beilleszkedtek abba a valóságba, hiszen nagyjából tudták, hogy ott mi vár rájuk.

Hitler és a Whermacht hadvezetése 1943-ban már bevetett két UFO-t a kurszki csatában. Nem tudták megoldani a járművek felfegyverzését, így azok csak felderítő célzattal vettek részt a hadműveletekben. Ugyanezen év második felében az arcvonal összeomlott, és egyre fogyott az UFO –szerű járművekkel való kísérletekre használt területek száma. Anyagilag is egyre behatároltabbak lettek a III. Birodalom lehetőségei. Nomeg javában folyt a közös német-japán Mars projekt, amely nagy energiát emésztett fel.

Nézzük meg a dolgok kezdetét. Honnan is volt ilyen tudása a németeknek a 30-as évektől kezdve a 40-es évek elejéig? Valószínűleg Hitler, Himmler és néhány a SS berkein belül dolgozó tudós meg katonai vezető tudott arról, hogy idegen világból érkező technikai és mágikus ismeretek birtokába került a Thule nevű német titkos társaság. Ez volt a Hitler okkult beavatását végző csoport, így egyértelmű, hogy a Führer is kapcsolatba került egy idegen hatalommal. Valószínűleg ez állt a hirtelen megindult, hatalmas tudományos, mágikus és technikai fejlődés hátterében.

A szellemi és tudományos támogatás 1943-ban megszűnt. Az emberirtással már nem értett egyet a magasabb hatalom. Ezek után maga Hitler is lassan elvesztette képességei egy részét, és sötét fellegek kezdtek kialakulni a hódítással összetákolt birodalom felett. 1945 áprilisában mégis elindult egy űrhajó a Mars felé. Német és japán legénységgel, mintegy utolsó dobásaként a széteső náci világnak. Az utazást 8 hónapra tervezték. A levegőt Walter turbinák továbbfejlesztett változatai biztosították a legénységnek. (Ezek egyébként a német U-hajók nagy merülésmélységű tengeralatti útjain debütáltak már. Általuk vált lehetővé, hogy a tengeralattjárók sokáig ne merüljenek fel a víz alól.) Az út 1946 januárjáig tartott. Az űrhajó legénysége a bolygón folytatta életét, s vissza már nem tértek. Sokat nem tudunk róluk.

A Holdon a helyzet a 60-as években változott. Az amerikaiak (orosz-angol-kínai segítséggel) által épített űreszközök ellepték égi kísérőnket. Werner Von Braun kénytelen volt tudását átadni az amerikaiaknak, nomeg talált iratok és tervrajzok szintén rádöbbentették a győzteseket, hogy a Holdon furcsa dolgok történnek. Így aztán a 60-as években a fenn említett szövetség már ellenségnek tekintett mindenkit, aki a Holdon volt. Más írásaimban említettem, hogy galád módon – úgy, hogy közben egyre több hajóval jelentek meg, mintegy vendégként a Holdon – sokat megöltek, néhányakat pedig elüldöztek. 1962, ’63 környékén ők is elkezdték támaszpontok és alagutak építését a Holdon. Sok építményt, köztük dokkokat és leszállópályákat egyszerűen elfoglaltak.

Kevesen tudják, hogy a Föld és Hold között manapság is van utazgatás, de az űrjárművek jelentős hányada láthatatlan. Egy bizonyos bevonat borítja a hajótesteket, és így sok frekvenciatartományban észlelhetetlenek a járművek.

Ha visszatérünk írásom elejére, meg kell jegyeznünk, hogy egy gigászi félrevezetés folyik. A retusált képek csak egy részét képezik ennek. A Marson például jól lélegezhető levegő van, s az ég nem vöros, hanem ugyanolyan kék, mint a Földön. Amiket homokviharoknak vélünk, azok pedig felhők. Ne feledjük el azt sem; emberek sokasága tűnik el, és soha nem kerül elő. Ezek egy része egyébként hajléktalan vagy öngyilkos. Akad aki meghal. De nem mindenki jut ilyen sorsra. Jó családi körülmények között élő, rendezett sorsú és elmeállapotú, jó anyagi körülmények között élő emberek is eltűnnek. Várják haza, hogy betoppan majd, de hiába. Holttestét sem lelik 10 évig. Vajon hová kerülnek ők?

A Holdon egyébként van egy bolygófelszín alatti vasútszerű járat, mely összeköti a főbb támaszpontokat. Egyes álcázott helyeken, kráterekben városok épültek. A városok közepén hatalmas, egymásra rakott mágneses tekercsekből álló oszlopok merednek az égnek. Funkciójuk az, hogy egyfajta búrát képeznek, amely megvédi a területet a meteoritoktól. Levegőt és légkört is biztosítanak már az itt élőknek – így a szkafander csak a búrán kívül szükséges.

Ez egy szörnyű, és talán galaktikus törvények ellen menő vállalkozás. Dollár 100milliók tűnnek el, s az irányítók a GDP-t csippentik széjjel, hogy finanszírozzák ezt az egész ügyet. A háttérhatalom arra is gondot fordít, hogy egyes holdbéli tárgyak eltűnjenek a műholdak felvételeiről. Ugyanezt teszik a Marsról kapott képekkel is. Az űrhajósokat hazugságra késztetik, megfenyegetve őket.

Egy valódi galaktikus rend elleni vétek ez, hiszen a Föld vezetői saját bolygójukat árulják el. Lehetséges, hogy Földünkről el akarják vinni az emberek egy részét, s esetleg más planéták terraformálása az igazi cél? Az itt maradottak pedig átélnek egy nagy katasztrófát, a túlélők pedig egy primitív szintre lesznek süllyesztve? Az Orion az egyik legszebb ködrendszer és csillaghalmaz a galaxisban. Tudósaink szerint 300-1500 fényévnyire van tőlünk. Lehetséges, hogy van néhány naprendszer, amely alkalmas lehet bolygóival egyetemben egy ilyen projektre? A technológia, amit az irányítók használnak, bizony alkalmas lehet már egy ilyen utazásra, hiszen segítik őket nem éppen tiszta szándékú idegenek. Az ember pedig tudatlanul él, nem is sejtve, hogy az őt körülvevő világűrben mi játszódik le.

Az írás eredetileg megjelent: 2013. 09. 02.

Mint spirituális ember, egyre több tökéletlen és széthasadt lelket látok, amint élik naiv és kilátástalan életüket. Helyzetükön nem változtat, hogy tudják, vagy nem is sejtik széthasadásuk okait. Azért vagyunk a Földön ennyien, mert sok szellem úgy dönt, hogy több felé hasítja a lelket és az asztrál-alkotót, és 3 vagy akár 4 személyiség is leszületik a Földre tapasztalatokat gyűjteni. Egyikük okosabb, másik érzelmileg gazdagabb, harmadik pedig fogyatékos. Ezek persze fizikai síkon nem mindig kell, hogy ismerjék egymást, hiszen más országban élnek, s nem is ugyanabban az évben születnek – bár az időbeli eltérés nem nagy. Mindezzel persze tökéletlenedik a lélek, és bár több tapasztalatot gyűjt, mégis manipulálhatóbb lesz a mai rendszer irányítói számára. S máris itt vagyunk a lényegnél. A ma embere sokkal több tökéletlenséggel rendelkezik, mint régen. Az ókorban egy 30 éves ember meglett férfinak számított, gyerekei voltak – de tudta, hogy akár egy vérmérgezésbe is bármikor belehalhat. Szelleme összefogottabb volt, bölcsebben döntött, s érezte szavainak és tetteinek súlyát. Nem volt persze TV és média, ami hülyítette volna. A ma embere százszor annyi kihívást él meg, mégsem képes igazi bölcsességre, és gyakran téveszmékbe, közhelyekbe bonyolódik.

Észrevehető, hogy egyes politikai rendszerek harminc, negyven vagy ötven év múltán újra fölbukkannak – persze teljesen más formában. Egy demokratikus vagy liberális rendszerben éppúgy megjelenhetnek szélsőjobboldali nézetek, mint ahogyan ez fordítva is igaz. A mai Magyarországon is látható néhány olyan politikai program, amely mintha a Rákosi-rezsimet idézné vissza, s a demokrácia álságos köpenyébe burkolózva egyfajta vörös kísértet állna a magyar gazdaság fölött.

A Sport szelet volt 2 Forint is, de nem az a baj, hogy most 80. Emelnek mindent, de úgy, hogy heteken belül 10 vagy 20 Forinttal lesz drágább. Az áremelések jelentős részét persze be sem jelentik. Egy normális társadalmi rendszerben ezt nem lehetne megcsinálni. Egyfajta sajátos kizsákmányolás ez, melyet mi magyarok kezdünk megszokni. A valóság persze az, hogy az emberek belefáradtak az ellenállásba, és a 6 millió lefelé tartó elszegényedő ember képtelen bölcs döntéseket hozni vagy kiállni önmagáért.

Eljutottunk oda, hogy egy 3-4 millió Forintból felépíthető tanyát 1,5 millióért lehet eladni, tehát valami kevesebbet ér, mint amennyibe kerül. Hogy élhetünk ilyen kamu valóságban? A régi korok államaiban ezt azért nem lehetett megcsinálni. Volt bölcsességük, és megvétóztak volna minden ilyen kétszínű gazdasági koncepciót még akár a véres Rómában is.

Nevelik a gyerekeinket is, hiszen délután 16 óráig kell egyes iskolákban bent tartózkodni. Ez nem a tanításra szoktatás miatt van, és nem is azt a célt szolgálja, hogy az ifjúság jobban kvalifikált legyen. Talán arra lesz jó mindez, hogy a gyerekekből felnövő új magyar nemzedék megszokja, hogy pusztán rabszolga! Értelmetlenség ilyen elvárást bevezetni az ifjúsággal szemben, hiszen Magyarország nem készül háborúra, vagy egy japán típusú munkagazdasági pozíciót sem tervezünk elérni.

 A fenn említett szolgaság előbb-utóbb eljön, ha nem kapunk észbe. A négyes metró, amelyet végtelenségig építenek, s pénzmosás céllal hoztak létre, vagy az OTP és egyéb banki hitelek, amelyeket még mindig mernek hirdetni gyakorlatilag romlásba döntik az országot. Lelkileg tönkretett, gólemszerű állapotba merült tízezrek reménykednek jobb sorsban, de ha ez így megy tovább, Magyarország egyre élhetetlenebb hellyé válik. Nemrég mondták nekem „Nándikám, ez az ország lassan halott lesz.” Én nem tudtam hirtelen mit válaszolni, csak két szó jutott eszembe, amely kifejezi a lényeget. Nem mondtam ki, de azt gondoltam – Már nem.