Szemrád Nándor írásai

Egyéni időmanipuláció

2017. október 13. 16:47 - dangbird

Az írás eredetileg megjelent: 2014. 06. 09.

A Föld nevű bolygón könnyű becsapni az embereket, hiszen nincsen meg az ősi egységlátás, amely a dolgokat már nem részleteiben, hanem azok teljességében tárja a személy elé. Elég csak a sokat emlegetett tér-idő manipulációkra gondolni, s máris világossá válhat, amit mondani akarok. Valóban bele lehet nyúlni úgy a kauzalisztikus valóságkódok egymásra következő eseménytöredékeibe, hogy ne az történjen meg, aminek meg kellene történnie. Tegyük fel, hogy X-nek és Z-nek szükségeltetne találkozni – kettőjük eszmecseréjéből egy korszakalkotó esemény formálódna ki, amely döntő lenne történelmi szempontból. Ám az irányítók másképpen döntenek! Ők nem igazán akarják, hogy eme kardinális és az adott történelmi periódusra hatást gyakorló esemény megtörténjen. Így hát valamiféle valóságváltoztatást eszközölnek, ami miatt X és Z találkozásának napján minden egészen másképpen történik, mint ahogyan kellene.

Az ilyen és ehhez hasonló eseményeket persze rendkívül finoman hajtják végre. Lehetséges, hogy X nagyon hasonló dolgot él át egy Z–hez hasonló emberrel. Úgy képzelhetjük el, hogy esetleg Z egyik lélektestvérét próbálják az X-szel való találkozás szerepkörébe tenni. (A lelki szétdarabolódásról azt kell tudni, hogy a jelenkorban sok személyiség csak töredék, és nem egy adott szellemhez tartozó lélek. Kis darabok léteznek önálló személyiségként, s könnyen manipulálhatók.) Z tudatát úgy manipulálják, hogy valamilyen formában egy alternatív valóságba kerüljön, s itt találkozzon X-szel. Ez azonban csak egy fiktív valóság, amelyen belül majdnem (de mégsem) ugyanaz játszódik le, mint aminek történnie kellene valójában. Minden egy kicsikét elcsúszik, s egy icipicit máshogyan alakul, így aztán nem jönnek létre azok az események, amelyek X és Z valós találkozásakor mindenképpen létrejöttek volna.

Ha X és Z csak egyetlen alkalommal találkoznak, az irányítók dolga véget ért – sikeresen manipulálták őket! Ha azonban a valóságos karmafonálon X és Z számára több találkozás ’írva van’, akkor már óvatosabban kell eljárni. A következmények biztosítása így már nagyobb figyelmet igényel. Nyilvánvaló, hogy az összes találkozást nem lehet manipulálni, hiszen az gyanús lenne. Így aztán úgy kell eljárni, hogy a manipulált találkozó után X és Z elhiggye; már találkoztak egyszer, és néhány dolog megvitatásra került. (Attól, hogy a korszakalkotó, vagy kardinális esemény létrejön, már nem kell félni, hiszen az az asztrológiai pillanat már nem áll fenn, ami a megvalósuláshoz szükséges lett volna! Az oksági idővonalon pedig már nem az eredeti verzió szerint folynak az események. Az 1. találkozás lett volna különben is a döntő, hiszen a hozzárendelt pillanat adta volna ki az eseményt.) El kell hinniük tehát, hogy már valamilyen formában ismerik egymást. X esetében valamivel könnyebb a dolog, hiszen Z lélektestvérével találkozott. A dolgok kicsit másképpen alakulnak a valódi Z-vel, de ezt nem igazán könnyű észrevenni. Z tudatát azonban jobban meg kell dolgozni, hiszen egy alternatív valóságban zajlott első találkozója X-szel, s így a másodikban könnyen rádöbbenhet, hogy valami nincsen rendjén. Az alternatív valóságon belül megjelenített ’fedősztori’ fiktív realitása átüthet Z tudatán, átvive őt a valódi kauzalisztikus cselekménysorba. Itt azonban tudatalattija mindenképpen a valós találkát keresné, annak minden következményével együtt. Mindez persze akadályozva van, hiszen ahogy említettük, az első találkozó létre sem jött. Így aztán Z tudatát manipulálják azért, hogy az X-szel történt kapcsolódás részleteit komolyan vegye. Olyan elemeket és mozzanatokat emelnek be a tudatba, amelyek emlékként léteznek, és egyezést mutatnak az X által átélt hasonmással történt kapcsolódás eseményeivel. Így a 2. találkozón X emlékei szinte rádöbbentik X-et, hogy mindaz, ami most van már okozata egy 1. találkozásnak, hiszen vannak közös elemek, és közös múltbeli emlékek. Így aztán nem jönnek rá, hogy valamiféle fiktív valóság hozta létre a 2. találkozásukat, és hogy az irányítók által megrendezett játék hamis időnyomvonalán haladnak. Sorsukból kiléptetett, de persze még mindig karmához kötött, manipulált bábok, akik azt csinálják, amit egy magasabb hatalom akar.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szemradnandor.blog.hu/api/trackback/id/tr3512969899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.11.01. 03:18:24

A bábokkal azt lehet tenni, hogy megteremted számukra a szabad akarat rendkívül hiteles illúzióját. Közben egy még szorosabb rendszert hozol létre, aminek célja a szabadság érzetének biztosítása. Ez után tudod csak elkezdeni a munkát, mert nem feszítenek szembe azok, akiken dolgozol, ráadásul a szabadságérzet miatt nem is jönnek a nyakadra állandóan basztatni valamivel. Mert sokan rájöttek arra, a Szív engedékeny és a sírásra mindig ad. Csak ennyi a nagy hatalmuk titka.
süti beállítások módosítása