2021. januárjában egy nyugalmazott izraeli politikus (aki védelmi miniszter volt valamikor és az izraeli Űrkutatási Hivatal egyik tagja) bejelentette, hogy az amerikaiak már régen ott vannak a Marson. Arra utalt, hogy a vörös bolygón már kísérleti és kutató jelleggel támaszpontok is létesültek. A magyar rádió néhány csatornája bejelentette ezt, és én nagyon meglepődtem. Az emberek egyáltalán nem akartak ezzel foglalkozni, s úgy tűnt, hogy a koronavírus őrület szűnni nem akaró problémája, meg az újév őrülete felülírja ezt a nem akármilyen hírt. Az embereket vajon nem érdekli, hogy a Hold és Mars utazásokról beadott maszlag mennyire hamis vagy nem az? Az embereket már semmi nem érdekli, csak az, amit az ostoba média és az internet közöl?
Valójában már Einstein adott egy nagy gellert a valóságról alkotott fogalmainknak. A speciális és általános relativitás-elmélet (1905-ben, majd 1916-ban jelent meg) tulajdonképpen az anyagról, energiáról, és a téridő relativitásáról addig tudott ismereteket messze felülmúló téziseket hozott fel a valóságra. Az Iker-paradoxont sokan ismerjük. Ha egy űrhajón, amely fénysebességhez nagyon közeli sebességgel megy, utazik egy személy, akkor számára egy egészen más vonatkoztatási rendszer lesz mérvadó, mint mondjuk az itt a Földön maradt, vele egyidős ikertestvére számára. Ha visszajön a Földre, akkor itt akár 50 vagy 100 év is eltelt már. Ő azonban maximum 2 évet öregedett. Az elmélet szerint minél jobban megközelíti a fénysebességet az űrhajó sebessége, annál szélsőségesebb az időingadozás. Az is előfordulhat, hogy az iszonyatos sebességgel közlekedő űrhajó utasa csak 1 évet öregszik – de itt a Földön már 200 év is eltelt, és a testvérét már a temetőben sem találja meg… Ez a relativitás és időátalakulás nagyobb gravitációs terekben is működik, tehát Einstein bebizonyította, hogy minden bolygó vagy mozgó tárgy egyfajta saját idővel rendelkezik, amely természetesen ennek függvényében mindenhol máshogy telik. Különböző vonatkoztatási rendszerekhez különböző idők társulnak tehát, és ezt ő az anyag és energia függvényében is definiálta.
Ha ez így van, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy mi is a valóság. Egyáltalán van-e valóság? Vagy csak mi emberek hisszük azt, hogy egy realitás szintjén élünk, és a hétköznapok monotonitása mindent felül kell, hogy írjon. Könyveimben sokat írtam arról már, hogy létezik egy úgynevezett valódi űrprogram, amely a Hold és a Mars gyarmatosítását vette célba. Az embereknek beadták a hidegháborút, amely persze nem volt más, mint a világűrbéli terjeszkedés fedősztorija. A katonák, űrkutatók, bankárok, politikusok és tudósok garmadája tud már erről az űrprogramról, de szigorúan titkos minden részlet, és az emberiséget hülyének nézve fölküldtek néhány embert ugrálni a Holdra (az oroszok, akik szintén benne vannak, ugyanezt csinálták a műholdakkal, meg a sok csúcstechnikának minősített, de valójában az igazi űrkutatáshoz képest ócskavas eszközeikkel). Én már régen sejtettem, hogy a tér és az idő valódi megismerése kellene, hogy a szabadságot jelentse. Szerintem Lemúria és Atlantisz is téridő-háborút vívott – és Lemúria így tudott menekülni innen, hiszen becsapta az atlantisziakat egy hamis téridő-kontinuumban alkotta meg önmagát, s amíg ezzel a hamisítvánnyal Atlantisz harcolt, ő el tudott innen tűnni. A tér és az idő bizonyos lények tudatán át vetítve létezik. Aki ismeri a technikáját, és mágikus-spirituális összefüggéseit, az képes lehet megváltoztatni mindazt, ami az oksági vonalon történik. Az emberi agy persze ezeket nehezen fogja fel, hiszen a szubjektív énazonosság egy pillanatnyi mostra van fókuszálva. Márpedig ha a kauzális szálat megmozgatjuk, a cselekmények másfelé indulnak el. A történetfonál manipulálása eltérő eseményeket hoz – így a cselekmények a medrükből kilépve eltérő folyást hoznak létre térben és időben. Ez történt például 2012-ben. Ez az évszám a 90-es évek New Age mozgalmának egy kardinális pontja volt, hiszen ekkorra prognosztizált sok misztikus hatalmas változásokat, és az emberiség felemelkedését. Az emberiség azonban sehova nem emelkedett sem akkor, sem pedig azóta! Minden másképp történt, mert az emberiséget befolyásoló és manipulálni akaró erők belenyúltak a téridő szálakba, s így a dolgok másfelé indultak el. Lehet ezt mesének tekinteni, de a mostani őrület és az úgynevezett Új Világrend megjelenése ezzel hozható összefüggésbe.
De hát miért is kell ezzel foglalkozni, hiszen itt van nekünk a hétköznapok valósága, az infláció, a politikai problémák, a közélet és az erkölcs, no meg a kultúra. Hát igen, mint a moziban. Az egész olyan, mint amikor bemegyek egy étterembe, és kérek uborkát, de mivel az nincs, kihoznak nekem céklát vagy salátát. Nem mondják meg, hogy nincs uborka, és az étteremből sem mehetek ki. Az élet lassan olyan lett, mint egy kényszer-neurózis. Az embereket állandóan ellenőrizni, befolyásolni, vagy legalábbis irányítani akarják bizonyos hatalmak. Ezek a hatalmak nagyon nagy befolyással bírnak a vallásra, a pénzrendszerre, a konszernek és trösztök vezetőire, az űrkutatásra, a haditechnikára, és az egész civilizáció alakulására. Az a legszörnyűbb, hogy a bolygón levők százmilliói úgy táncolnak, ahogy ezek az erők akarják. Valójában nem lehet látni őket, mert a politikusok és néhány nagy vallási vezető tettein kívül (akiket persze szintén ők manipulálnak) nem érzékelhetők az objektív valóságban. Egyre többen érezzük azonban, hogy milyen démoni befolyással bírnak mindenre. Nekem nem kell az a jólét, amelyet 16 óra munkával, vagy banki kölcsönökkel lehet elérni. Tudom tisztelni, akinek van valamiféle polgári vagyona, jól menő vállalkozása, mert büszke lehet a sorsára. De teljes őrület az, amit az átlagemberek csinálnak, hogy utolérjék anyagi vagy egzisztenciális szinten a fenn említett szerencséseket. Nem látják, hogy az egészségüket ássa alá az állandó küzdelem, a hétköznapok könyöklése, és a hazug uzsorakamatok valósága. Úgy érzem, hogy ennek a bolygónak a lakóit egész egyszerűen semmibe veszik az Irányítók, és valami olyan szörnyűségre készülnek, amely tömeggyilkossággal ér föl. Hiába nevezik az embert sokan gondolkodó lénynek, mert pontosan az ember az, aki már nem tud gondolkodni, és ösztönei, vásárlási őrülete, média által uralt fantáziája, elfajzott és degenerált erkölcse, féleszű vallási elvei kezdik eluralni. Márpedig ezek sehova nem vezetik a civilizációt, csak az összeomlás szélére.
Márpedig az ember számára is ott volna az, amiről az útkeresők, misztikusok, zsenik és különc spirituális emberek mindig is beszéltek. Emlékszünk a Bibliára, „ha mustármagnyi hitetek lenne, hegyeket mozgatnátok meg”, mondta egyszer valaki néhány hitetlennek. Az emberek a Maya valóságában élnek, de a házak, terek, a fák és a termőföldek mind-mind csak a kellékei ennek az illúzióvalóságnak. Én már gyerekkoromban éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel a valósággal. Megpróbáltam menekülni előle, és bár engem is elnyelt felnőtt koromra, a hitem nem veszett el. Az emberek is felfedezhetnék, hogy bizonyos helyeken téridő-portálok vannak, amelyeken át (persze bizonyos eszközökkel, no meg ismeretekkel) képesek lennének utazni térben, vagy más bolygókra is teleportálni. Az embereknek is nyitott lenne az a hatalmas energia, amely gyógyítást eredményez, illetve előző életeik átalakításával hatásuk lenne jelenkori sorsukra és egészségükre. De ugyanígy az anyag atomszerkezetének valódi mibenléte sem ismeretes az emberek előtt. Ha tudnák az anyag struktúrájának megváltoztatásához szükséges kódokat, bizonyos elemeket képesek lennének átalakítani más elemekké. Képesek lehetnének anyagokat levitáltatni, és hatalmas súlyokat a magasba emelve megváltozna az építőipar szerepköre is. Ezek fantasztikus dolognak tűnnek, de ne felejtsük el, hogy az ellenerők pont azt nem akarják, amit megszerezve az ember valóban legyőzhetetlenné válna, és el tudná hagyni ezt az istentelen fizikai valóságot.
Számomra teljesen világos, hogy az embert le akarják butítani, és az Új Világrend egy gigászi rabszolgaságot, egy kibernetikus és digitalizált technokrata börtönt akar csinálni ebből a bolygóból. Ha ez sikerül az Irányítóknak, és az Új Világrend hóhérainak, akkor ezen a bolygón valóban értelmetlenné válik az élet, és egy ilyen ember, mint én, bátran megy akár a végső számvetés felé is, hiszen számomra az a világ egy hazug illúzió lesz. Már a jelenkor sem nagyon tud tüzet ébreszteni bennem, sokkal inkább a kétségbeesés motivál, mikor ezeket a sorokat írom. De tudjuk a régi mondás nagy bölcsességet rejt: a remény hal meg utoljára.
