Az írás eredetileg megjelent: 2011. 11. 06.

Augusztus végén jelentkezett E. G. nevű kliensem, aki anyagi támogatóm is szeretett volna lenni. Saját kérésére kerestem meg, s könyvet is rendelt tőlem, aztán nagy tisztelőmnek avanzsálva magát felajánlotta, hogy segít következő könyvem anyagi finanszírozásában. Mi tagadás nekem jól jött mindez, hiszen aki ismer, tudja, hogy pénzügyi szinten nem vagyok jól elengedve.
E. G. aztán hajmeresztő dolgot ajánlott fel, 200 ezer forint segítséget ígért következő könyvemhez. Minden szerző álma ez, s miután E. G. még meg is vette a Szabadítsuk fel a Földet utolsó 37 példányát, nálam boldogabb ember nem volt. Minden héten elmentem hozzá egy kis fejtágítóra, csináltam néhány horoszkópot, s beszélgettünk. Kijelentette, hogy azt látja rajtam, hogy a magyar társadalom és közöttem hatalmas távolság van. Valahogyan mintha nem tudnék beintegrálódni a társadalomba. Na persze ő ebben segítséget ígért. Könyveim is azért vette meg, hogy néhány befolyásos barátjának megmutassa. Ígérte azt továbbá, hogy előadásokat szervez, s „befuttat” a magyarok közé, mint a galoppozó lovat a hajtó a versenyen. A gyanú akkor kezdett felmerülni bennem az ígéretekkel szemben, mikor E. G. az első 50 ezret is két hetes késéssel adta oda. Ekkor nem szóltam semmit sajnos.
Márpedig ekkor találkoztunk utoljára. Ez szeptember végén történt, talán egy héttel az általa 20-ára tett határidő után (erre a napra ígérte az egész pénzt), mikor engem már kétségek gyötörtek. Aztán sokáig csak telefonon értekeztünk, s én csak így tudtam meg, hogy neki rengeteg dolga van, s nem ér rá, no meg anyagi gondokkal küzd. Az utolsó három rendelt horoszkópot sem fizette ki – s igazán nem is érdekelte. A probléma számomra már egyértelművé vált október legelején (kicsit későn esik le a tantusz nekem, de én már csak ilyen vagyok). Én vagyok a probléma, hiszen gyermekkorom óta senki sem tud igazán elfogadni, s mindenki – tanáraim, főnökeim, szüleim – arról beszélt, hogy milyen távolság van a valóság, s közöttem…
Valójában létezik-e olyan, hogy távolság? A földi ember illúziókat követ, és én meg mertem írni első könyvemben, hogy ezt az illuzórikus álvalóságot egy olyan hatalom tartja fenn, mely magát ugyan istennek nevezi, de valójában egyáltalán nincs köze a valódi Teremtőhöz. Ezen a bolygón az igaz szeretet világainak a fizikai síkon még analógiája sincs – a másvilági szférákban már létezik valamiféle gyatra mása. A Föld tulajdonképpen egy renitens és valódi kozmikus morált, galaktikus erkölcsöt nem ismerő rendszer. Nem tudom, hogy akit egy ilyen rendszerben kívülállóként kezelnek, az jó vagy rossz. Azt sem tudom, hogy büszke lehetek-e a másságomra, vagy szégyellnem kéne. Néztek már gengszternek, gonosztevőnek, homoszexuálisnak – pedig egyik sem vagyok!
Ami E. G. –t és véleményét a magyaroktól való távolságomról illeti, szintén nem tudom ambivalenciámat tagadni. Nem szeretnék ígérgető és felelőtlen magyarokhoz közel kerülni. Nem érzem, hogy milyen távolság választ el a magyarságtól, de azt tudom, hogy az E. G.-féle gondolkodást hatalmas szakadék választja el az európai szellemiségtől. Ilyen emberek miatt tartunk ott mi magyarok, ahol most vagyunk.

Az írás eredetileg megjelent: 2011. 10. 31.

Nagy térképek, s hatalmas távlatokat az emberekkel felfoghatóvá tevő műholdas felvételek mutatják, hogy milyen is a bolygónk kívülről. Ma már a hat éves gyermek is sejti, hogy a Föld gömb alakú, s hogy ha elindulunk képzeletben egyik irányból a másikba a Föld gömbjén keresztül, vissza is juthatunk oda. Sejtjük, hogy mi az a világmindenség, s részének érezzük magunkat. De valójában mi az, amit tudunk?
Egyes véleményezések szerint az 1969-es első amerikai holdraszállás sem úgy zajlott le, ahogyan a médiában nekünk mutatták. Trükkfelvételeket vélnek felfedezni sokan a holdraszállás mögött, és bizony lehet, hogy akár igazuk is van. Nincs olyan tárgy, fogalom vagy történés a Földön, melyet ne lehetne valamilyen módon eldeformálni, vagy megmásítani – netalán hamisítani. Azt kell megértenünk, hogy egyre több és objektívebb bizonyíték van arra, hogy Holdunkon élet van, s még az sem kizárt, hogy városok, s emberek és klónok százezrei vannak jelen titkos bázisokon. A Szabadítsuk fel a Földet című könyvemben már megírtam, hogy az amerikai s kisebb részben más országbeli Irányítók (főleg oroszok, kínaiak, dél-afrikaiak) már végrehajtották a Hold gyarmatosítását évtizedekkel ezelőtt. A hitleri Németország technikájára épített járműveket továbbfejlesztették, illetve a Holdon talált, a Más Utakon Járók által használt eszközöket maguknak megszerezték, s ma már elindultak a Naprendszer távoli tájai felé.
Néha le kell jönniük a Földre utánpótlás, élelem, vagy emberanyag miatt, de az űrjárművek láthatatlanná tevéséről is gondoskodtak. Ezt egy olyan technológia segítségével tették, melyet talán a Reticulum-beli szürkék adtak főképpen az amerikai Irányítóknak. De nem ez a lényeg! Egyre több hozzám hasonló kutató vallja, hogy a Földünkön vannak olyan pontok, melyeket mintegy retusálnak, mikor bolygónkat mutogatják, illetve a róla készült műholdfelvételeket sajtóban, médiában közreadják. Valójában ezek a fehér foltok nem úgy néznek ki, ahogyan velünk láttatják. Ki tudja mik vannak ott, s miért nem láthatjuk igazán a lényeget?
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a Hold nem mindig így nézett ki, s arra is, hogy égi kísérőnk belül üreges (bizonyos, hogy a titán-nemzedék Atlantisz elleni háborúja idején égi kísérőnk jóval közelebb volt, befolyásolva a gravitációt a Földön). Hazugság az is, hogy például a Mars két holdja természetes képződmény. Egyes tudósok bizonyos pályaelemek alapján kiszámították, hogy a Phobos és a Deimos akár belül üreges, mesterséges planéták is lehetnek. Globális félrevezetéssel van tehát dolgunk. Valójában még a Földünkről sem tudunk mindent, hiszen a fenn említett hamisítgatások miatt nehéz tisztán látni bármit is. Úgy élünk itt, mint az erdőben az állatok, akik az embert csak érzékelik, de felfogni valójában nem tudják, hogy néha miért hoz eleséget, máskor meg a villámló bottal miért okoz halált. Ezt a káoszt a 21. század csak tetézi, hiszen az ismeretanyag-bővülés nem hozott valódi bölcsességet. A földi intellektus nem szellemi tudás! Az emberiség nem ismeri a mögöttes szándékokat, s így könnyen becsapható. Valójában az embernek minden tekintetben változnia kéne ahhoz, hogy pozitívabb szerepeket játsszon ezen a bolygón. Atlantisz egyes távolba vesző korszakaiban voltak olyan periódusok, mikor fényes testű, s végtagjaikat meghosszabbítani képes lények is léteztek a Földön. Ezek persze nem a Föld fizikai síkján voltak többnyire, hanem fél-éteri világokban.
A probléma az, hogy nagyon ragaszkodunk a fizikai világ gyönyöreihez, pénzhez – amely azonban kábulat. A szegényebb régiókban és a harmadik világban is sokan vannak olyanok, kik a nyomort, a nincstelenséget, a kilátástalanságot csakis vagyonnal vagy társadalmi egzisztencia megszerzésével kompenzálnák. Márpedig nem az a megoldás a bajokra, hogy megpróbáljuk megszerezni a földi javak egy részét. A változást szellemi síkok felismerésével kell megvalósítani. Igazán akkor lehet döntő áttörést elérni a Földön, ha rádöbbenünk a mostani élet kilátástalanságára. A nyomor nem szűnik meg, ha én gazdag leszek, de ha felismerem, hogy már dimenziókban milyen csodák várhatnak, néhány inkarnáció után akár el is mehetek innen – példát mutatva néhány hozzám hasonlónak, ezzel máris segítettem, és megszüntettem a ragaszkodást a primitív földi valósághoz. A test és a fizikai dimenzió az emberi fajt megköti, és a poláris ellentétek világából felszabadulni nem hagyja. A szabadulás kulcsa tehát az önismeret, és a testi létezés más dimenziókban való átlényegítése lehet. Ez persze nem megy egy hónap alatt, vagy nem megy jövőre – hanem akár hosszú időszak alatt is csak félig sikerül. A törekvés azonban nagyon fontos. A misztikus gyakorlatok segítenek, s rávezetik az embert arra, hogy mi is az ő útja eme magasztos cél felé vezető ösvényen.

Az írás eredetileg megjelent: 2011. 09. 22.

Az Irányítók között bizony a jelen korban ádáz vita folyik arról, mit is lehetne tenni a demográfiai robbanás s a klímaösszeomlás hatásának eredményeképpen létrejött káosszal. A probléma újkeletű, hiszen eddig ennyien nem éltek ezen a bolygón – viták azonban minden korban jellemezték az atlantiszi fajt, hiszen a prehisztorikus múltban is szellemcsaládokra szakadva a különbözőséget hirdették.
A ma embere nem is tudja, mekkora bajban van. Ha az egyre eltolódó évszakok, a savas esők, az atomi szennyeződés vagy az UV sugárzás nem teszi tönkre a Földet, akkor marad egy-egy lemeztektonikai rétegelmozdulás. Ez is eredményezhet katasztrófát, főleg, ha a HAARP és a mögötte levő holdi erők rásegítenek. A cél tulajdonképpen az, hogy az emberiséget valamilyen módon rádöbbentsék, hogy a bolygó lakóinak egy bizonyos hányada kénytelen lesz elhagyni a Földet. Ez persze nem csak azért nehéz feladat, mert egyes személyeket semmi más nem érdekel, csak az, amit a média kiabál, meg amit a gyomrukba tesznek, hanem mert van ellenpropaganda is a fenn említett szándék akadályozására. Az Irányítók egy része úgy döntött, hogy maradni kell! Ők azt gondolják, hogy minden fenn említett probléma ellenére egyre jobban pusztuló világunk mégis képes lesz fennmaradni. Ha pedig ez így van, akkor az embernek itt a helye.
A holdi erők már évtizedek óta feszülten dolgoznak a projekt végrehajtásán. Valójában nem érdekli őket az ellentervet képviselő nemzetközi szabadkőműves csoport. Ahogy írásaimban már említettem, sok-sok embert, újabban pedig klónokat alkalmaznak a Holdon levő, s nem látható lakóközösségek, illetve a Holdfelszín alatti bázisok körüli munkákra. Minden nehézség ellenére szándékuk továbbra is a Naprendszer távoli tájainak – elsősorban a Marsnak – benépesítése. Néhányszor már említettem, hogy a technológia tulajdonképpen a náciktól átvett tudás, illetve a Zeta-Reticulum lényeitől kapott ismeret összesítésén alapszik. Szupertitkos fejlesztési tervek, izolált és megfélemlített legénység, s nácikhoz hasonló küldetéstudattal rendelkező apparátus hatalmas közös akarata mindez. Lényegileg az emberiség ebből szinte semmit se sejt. Márpedig a Mars után nyilvánvalóan következhetnek más kozmikus célpontok és térségek. Kérdés az, hogy vajon megérett-e erre az emberiség? Lehet-e így átmenteni bármit is a világegyetem távoli tájaira? A ketrecből kiengedett vadállat az marad, ami volt. A jószándék még akkor is kevés, ha a humanitárius és emberfeletti eszmények is vezetnék az úgynevezett ’jó’ atlantisziakat. Más bolygók és esetleges Naprendszeren kívüli tájak látogatása egyáltalán nem biztos, hogy engedélyezett. Márpedig tudható, hogy néhány Irányító kis csapatával már eljutott Uránuszon túli pályákra is – a holdi kolónia maradékát üldözvén.
Az ember mindig szerette csinálni azt, ami nem volt engedélyezett. Valahogyan kihívásnak érzik fajunk képviselői, ha tiltott gyümölcsöt szednek le a fáról. Márpedig Ádámnak is beletört a foga, abba a bizonyos atlantiszi almába, s így a baljóslatú múlt bizony ott kísért minden ember tudatalattijában. Nem biztos, hogy a legjobb megoldás a civilizációt áttenni más szférákba úgy, hogy közben a bolygót és sokakat sorsára hagyunk. Ez az a fajta megoldás, amely ugyan logikailag kézenfekvő, de valójában, ha a hátterét nézzük, egy gyáva és felelőtlen menekülés. Aki pedig ezt az Isteni Terv részének tekinti, az egyenesen hazudik! Szegény Urunk ugyanis kínos pillanatokat élhet meg, mikor az emberi teremtményre és az atlantisziakra gondol.
A realitás persze sosem volt erőssége az atlantiszi fajnak. Hiába kérkedtek a múltban is a teremtő félistenek, valójában mindig hibát hibára halmoztak. Ezen a bolygón soha nem lehetett biztosan tudni, hogy miképpen alakulnak a dolgok a jövőben. Az idő megjelenítésével pedig az emberi teremtmény útján a múltból a jelenen át a jövő felé haladó kauzális vonalon szabták meg. Ez a munka sokkal nagyobb felelősséget jelentett volna, az irányító atlantisziak meg a sötét szövetségeseik ezt valahogyan nem értették meg, s ma sem értik. Ezen a bolygón a szortírozás nem igazán megy. Amit ugyanis az egyik lélek megcsinál húsz év alatt, ahhoz a másiknak akár öt inkarnációra is szükség van. Van mondjuk egy harmadik, aki megcsinálja ugyan, de olyan rosszul, hogy akár hozzá se kezdett volna! Hogyan lehet egy ennyire nem homogén fajjal ilyen nagy volumenű kozmikus tervet végrehajtatni? Már eleve a titkolózás is őrültség, hiszen aki nem tud róla sem mellette, sem ellene nem tud tenni. (Paradoxon az, hogy aki viszont benne van, annak viszont már nincs választása.) Egy igazán magas szintű rendszerben a lényeg kilencven százaléka tudna egy ilyen nagy volumenű csillagközi tervről, s mindez nem erőszakkal, és titkolózás közepette történne. Így sokkal nagyobb esély volna ennek a semmiképpen sem jó ötletnek az elbírálására, és a józan mérlegelésre.

Az írás eredetileg megjelent: 2011. 06. 27.

Mindazt a sötétséget, ami Földünkön ma jelen van, nehéz nem felismerni. Mindezek ellenére az emberiség nagy hányada még képtelen arra, hogy valamilyen módon észrevegye az őt állandóan szipolyozó és rajta élősködő hatalmat. Ha társaságban említést teszek eme hatalom létezéséről, gyakran összeesküvés-elmélet gyártónak neveznek, vagy frázisokat puffogtatva hallgattatnak el. Azt mindenki sejti, hogy valami nem stimmel ezen a bolygón, de igazán mélyére nézni csak nagyon kevesen akarnak a dolgoknak. Hát persze, a szembesülés nagy veszélyekkel járhat, hiszen sok ember számára beláthatóvá válna, hogy eddigi élete valódi célokat nélkülöző sziszifuszi rohangálás. A legtöbben ténylegesen csak az élősködőket kiszolgáló személyzet szintjén léteznek – nem is igen találva magasabb célokat rövid földi pályafutásuk során.

Egyszer megkérdeztek arról, hogy miért könnyebb a Földön véghezvinni rossz és negatív dolgokat, s miért oly nehéz egy tömegeknek s különböző rétegeknek egyaránt megfelelő politikai vagy társadalmi elképzelés megvalósítása.  A válasz egyszerű. Ha megnézzük az egyetemi felsőoktatást vagy a kultúrát és közéletet, igen sok ellentmondást látunk. Kétségtelenül vannak olyan emberek, akik egyszerűen kiválasztják a fiatal, erős, céltudatos személyeket és elkezdik fejleszteni a látensen bennük nyugvó sötét késztetéseket. Akár egy felsőoktatási intézményt is vehetünk példaként. Oxford, Yale vagy a Harvard lehet potenciális irányítóképző. Az itt dolgozó tanárok között vannak olyanok, kik mintegy küldetésként végzik, hogy kiválasztanak fiatal, tehetséges, de kissé sötét szándékú egyedeket azért, hogy majdan potenciálisan irányítsanak folyamatokat bizonyos szakterületeken. Az utánpótlást biztosítani kell – s persze az ördög nem szeret félmunkát végezni.  Meg kell értenünk, hogy a sötétség azért olyan hatékony Földünkön, mert a fény és a jó nem képes az összefogásra. A negatív szándékú emberek azonban sajnos megtalálják egymást, és segítik egymás fejlődését. A cél egy kicsikét a sötétben tartás, és az, hogy bizonyos tanár, tudós vagy vallási vezető gárda kapcsolatba kerüljön a Földet irányító szabadkőműves eszmékkel.

Nem akarok persze mindent tanárt vagy vallási vezetőt vádolni. Akinek nem inge… ugye ismerjük a mondást! A fény képviselői nagyon bizalmatlanok egymáshoz. Sokszor hallani arról, hogy ez vagy az a lélek egyszerűen azért nem képes egy misztikus vagy okkult társasághoz tartozni, mert azok tagjai kirekesztik maguk közül. Hát igen, az elfogadás az, amivel probléma van ezen a Földön. Márpedig Krisztus, Buddha vagy bármelyik más kisebb vallási vezető egyaránt megmondta, mindenkit meg kell hallgatni, s véleményében a bölcsességet megértő módon megtalálni! Az elfogadás az alapprincípiuma a fényhez vezető útnak. Az embert több létezési síkon megvezető és irányító hatalom képes felismerni azokat, akik hozzá tartoznak – míg a fény követői közül erre sokan egyszerűen nem hajlandóak.

Valójában el lehet gondolkodni azon, az úgynevezett földi pozitív szférák szülöttei alkalmasak arra, hogy itt egy nagyon egységbe tömörülve ellent álljanak az irányító hatalomnak? Lehet-e bármit tenni, amíg az ember nem lép túl saját határain? Akadnak olyan planéták a világegyetemben, melyeknek lakói már annyira nem foglalkoznak az egóval, hogy szinte nem is élik meg magukat egy adott személyiségként. Egy fantasztikus tudatkitágulás állapotában léteznek. Egy individuum sok alkotóelemet tartalmaz. Egy entitás tehát felölel sok személyiséget. Lehet, hogy az egyik egy kicsit én vagyok – de valójában szinte határtalanul szinte mindegyikbe átnyúlhatok, s létezhetem benne énként. Az ilyen bolygókon, ha a létezés bázisát alkotó sík még fizikai, furcsa dolgok láthatók. Egy tó vagy egyszerű pocsolya egy ilyen bolygón nem tükör az ott élők számára, ha belenézel nem magadat látod, az egész bolygórendszer  látszik csillagaival egyetemben, az a rendszer, amelyben élsz. De vajon miért van ez így? Hát igen, az alázat és a fentebb említett elfogadás bizony sokat jelent! A lények elfogadják, hogy nem ők az igazán fontosak a rendszerben, nem a személyiség és az egó a legkardinálisabb tényező a bolygón, hanem az egész bolygócsoportosulás, amely nekik életet ad. Így már érthető, hogy magasabb síkon hogyan jutnak el annak felismeréséig, hogy az egész rendszer sem számít, hiszen picinyke alkotóeleme egy nálánál jóval nagyobb valaminek.

Az elfogadás sok olyan felismerés kulcsa, amely nélkülözhetetlen a valódi szerep felismeréséhez. Ez a szerep az embert a kozmosz szférájához kötné. Az egó és ezen keresztül az embert befolyásoló erők ettől igyekeznek elszakítani mindenkit. Magukat a Földön jónak nevezők tulajdonképpen ott akadnak el, hogy a fenn említett egó átalakítása nélkül próbálnak a fény szolgájává válni, így pedig nem lesznek mások, mint a Földet uraló istenség egyik polárja. El kell fogadni a magasabb hatalmat, de meg különböztetni őt a földi pozitív, s jónak mondott szellemiségektől. Ennek felismeréséhez szükséges a mérhetetlen alázat, amely ma még csak nagyon kevés ember sajátja ezen a Földön.

Az írás eredetileg megjelent: 2010. 10. 08.

Ha a kozmikus tér végtelenségébe tekintünk, olyan világot érzékelünk, amely számunkra szinte felfoghatatlan. Az ember úgy van determinálva, hogy kizárólag a földi valóság realitását fogadja el, és egész létezési tereként eme bolygót jelölje meg. Márpedig sok, élettel lüktető rendszer van. Most megpróbálom kicsit osztályozni őket.

Vannak nagyon primitív rendszerek, melyekben még az emberi fajnál is sötétebb létezők tengetik nyomorúságos életüket. A különbség csak az, hogy az egyes szintű rendszerekben javarészt olyan szellemcsaládok játsszák el az isteni szerepet, amelyek a lelkeket el is engedik egy idő után az adott bolygóról és nem kényszerítik hosszú-hosszú inkarnációsorozatra. Nézzünk egy ilyen rendszert közelebbről! Vannak olyan bolygók, melyeken ragadozó-szerű lények vadásznak humanoidokra – magyarán az ember kinézetű lények alacsonyabb szintet képviselnek állati mivoltukban.

Vannak azután olyan világok ezen a szinten, ahol a létezők csak a jelenben élnek, s éntudatuk a plusz-mínusz egy órát rögzíti. Se többet, se kevesebbet nem érzékelnek, s tulajdonképpen egy olyan lénycsoport irányítása alatt vannak, amely élő és beszélő szerszámként azonosítja őket. Az egész bolygó léte azon múlik, hogy az ottani Irányítók mennyit képesek hasznosítani a szerencsétlen rabszolga lényekből.

A Föld-típusú, kettes szintű rendszerek is sokfélék lehetnek – kezdve a humanoid jellegű, emberszerű lények lakta helyektől egészen a majmok benépesítette helyekig. Vannak hüllők, rovarszerű kultúrák, melyeket azonban nagyjából ugyanaz jellemez, mint a mi civilizációnkat. Létezik a kizsákmányolás, vannak uralkodó kasztok, háborúk, negatív korszakok, világvégék és pusztulások. Ezekről a helyekről azonban könnyű elinkarnálni, és nem is tart olyan sokáig a reinkarnáció-ciklus, mint a Földön. Még a lesüllyedő korszakokban is könnyebb a helyzet.

A hármas szintű rendszerek már fejlettebb világok, s van komoly kozmikus öntudatuk. Kozmikus háborúkban részt vesznek még tevőlegesen, s karmikus dolguk is a rendcsinálás. Bizonyos galaktikus szektorokban néha bele kell szólniuk a dolgokba, s egy-egy bolygót rendre kell utasítani. Ismerik a mágiát, az újraszületést is elfogadják, de inkább technokrata civilizációkat hoznak létre. A létezésük bázisát alkotó sík általában fizikai. Gyakran épülnek be alacsonyabb szintű planéták irányítói közé fizikai síkon. Ehhez akár génmanipulációt is igénybe vesznek, hiszen tudásuk sokkal fejlettebb, mint az alacsonyabb szinten élőké. Sajnos akadnak egészen sötét civilizációk is közöttük. A nagy kozmikus létező kis szerves részeként érzékelik magukat.

A négyes szintbéliek már egy egészen más világ. Ők már valóban képesek nagyon komolyan megszabadulni a fizikai dimenzió vonzásától. Így érthető, hogy létezésük alapvető bázisa ritkán fizikai. Gyakran kettős csillag valamely bolygóján jelenik meg kultúrájuk. Fantasztikus technomágikus tudás jellemző rájuk, általában ilyen beállítottságúak. Félanyagi vagy asztrális életterekben, gyakorlatilag az ember számára felfoghatatlan dimenzionáltságban léteznek. A galaktikában betöltött szerepük igen jelentős. Középen vannak a sötétség és a világosság dimenziói között. Ők már ritkán vesznek részt konkrétan háborúkban. Inkább a harmadik szintbélieket irányítják láthatatlan síkokról. Gyakran épülnek be alacsonyabb szintek asztrális és mentális szféráiba, hogy eljátsszanak ott bizonyos isteni vagy transzcendens szerepeket.

Az 5. kozmikus szint a fény rendszereinek valósága. Itt már olyan bolygókon való életről beszélhetünk, melyek többes rendszerek körül alakultak ki. Kettő, három, esetleg 5-6 csillag is kering egy tömegközéppont kerül, körülöttük pedig a bolygók. Az 5. szint és a több nap tulajdonképpen fémjelzi, hogy soha nincsen éjszaka, s egy vagy két csillag mindig van az égen. Nincs tehát teljes sötétség, nem létezik az az éles ellentétpáros, amit a földön a fekete és fehér, jó és rossz, fény és árnyék dualitása jelenít meg. Fantasztikus élet van itt, vannak olyan bolygók 5. szinthez tartozó rendszerekben, amelyeken „Akasha-olvasók” élnek. Ők egész életüket eme tudás kibontakoztatásának szentelik. S főképpen alacsonyabb szintű bolygók lényeinek történelmét, civilizációk születését és pusztulását figyelik. Olyan ez, mintha a Földön valaki mondjuk húsz évig a megvilágosodás állapotában lenne. Vannak olyan képességű lények is közöttük, akik már egy-egy emberi vagy humanoid lény életét is képesek érzékelni, sorsát végigkövetni. (Olyan ez, mintha egy ember egy hangyabolyon belül egy-egy hangyával azonosulna csak.) Vannak konstelláció-ismerők – ők tudják a valódi asztrológiai összefüggéseket, s értik, hogy mit jelent egy ködrendszer fényszöge egy kvazárral – s ezt persze azonnal átfordítják asztrál- és mentálsíkra is. Így persze egész kozmikus szektorok sorsát tudják előre látni, hiszen grandiózus jelentőségű fényszögekkel vannak tisztában. Szinte minden ötös szintbéli megéli a tudattágulást; s ezt már az ő alapvető létezési síkján is képes átélni. Rádöbben, hogy egy kozmikus entitás élete hogyan ölel fel ezer és ezer más individuumot; egyesül naprendszerek lényeinek tudatával. Az egyik lény ő maga, s mégis sok száz és ezer lényt érzékel saját individualitásán belül.

A hatodik szint már olyan lények élettere, melyeket nem igazán tudunk emberi intellektussal megközelíteni. Itt már kozmikus gömbhalmazok béli létezésről, a legfényesebb csillagszektorok életteréről van szó. Itt tovább folytatódik a tudatkitágulás, s már galaxisok lényeivel egyesítheti magát egy-egy individuum. Sok tízmillió lényként egészen nagy hányadát felfoghatja a kozmikus létezésnek. Az itt létezők akár egy Földön élő állatfaj, vagy mondjuk egy pillangó akasha-krónikáját is látják, s érzékelik sorsát, életének értelmét vagy értelmetlenségét. Vannak olyan lények hatodik szinten, akiknek gondolatai úgy jelennek meg alacsonyabb szinten, mint bolygók, vagy csillagközi törmelék, aszteroida vagy egyéb világűrbeli tárgy. Vannak aztán olyanok, kiknek mentális rezgése hegyek, völgyek vagy folyók formájában manifesztálódik. A hatodik szintbéli magában érzi a 2. 3. 4. szintbéliek létezési tereit, lüktető energiaként áramlik át rajta a civilizációk kavalkádja, bűneikkel, felemelkedésükkel, hibáikkal, bukásukkal egyetemben. Éppen ezért nehéz nekik bármibe beleavatkozni, a náluk alacsonyabb civilizációk történetében, vagy negatív világkorszakaiban. „Miért nem segít Isten?”, kérdezi az ember. Mire ők befókuszálják magukat egy alacsonyabb szintű kultúra adott jelen-pillanat-valóságába, addig annyi idő vagy energiaváltás történik, hogy egyszerűen nem érdemes nekik alászállni – mire megérkeznek, már nem az a folyamat van, nem az a kauzális történelmi rész van, mint ami akkor volt, mikor elindultak. Más dolog átélni valamit, s megint más változtatni rajta.

A hetedik kozmikus szint megértése szinte lehetetlen. Az ő valóságukat csak megközelítőleg lehet definiálni racionalisztikus szófüzérekkel. Ők már galaxisok halmazainak egységét képviselik, s egész létezésük, személyiségük világegyetemekből áll. Ők is törekednek azonban egy náluk nagyobb egység felé, s annak közelében munkálkodva felfoghatatlan szellemi létterekben élnek. Leírhatatlan szeretet és egység hatja át őket. Számukra az ember olyan létforma, mint amilyen az ember számára egy sejt. Síkok és dimenziók gyakorlatilag ők maguk. S egymással való nászukból új kozmikus terek születnek. Tudatállapotuk az összefogás. Hitviláguk a spirituális összetartozás. Náluk mégis ott van az egyben a minden, a mindenben pedig az egy végtelensége. Az Univerzum óceánja a hazájuk. Ott vannak mindenütt, mégis semmihez sem köthetők. Ott vannak a téridőben, aztán pillanatok alatt egy létezés nélküli, mégis kiteljesedett valóság is a hazájuk lehet.

Az írás eredetileg megjelent: 2010. 09. 04.

Kevesen ismerik fel a Harmadik Birodalom felemelkedését és bukását tanulmányozó történészek és tudósok közül, hogy Hitler milyen okkult erőkkel és képességekkel rendelkezett. Sokan még ma sem vesznek tudomást arról a tényről, hogy a mágia hatalma miatt a német hegemónia lassan és biztosan megszilárdult Anglia és Franciaország szeme láttára. Nem volt véletlen, hogy a harmincas évek náci parádéin és majálisain az SA felvonulók zászlókat és különféle szimbólumokkal díszített lándzsákat vittek. Nem volt véletlen az sem, hogy meghatározott alakzatokat vettek fel – bevonzva ezzel rengeteg kozmikus energiát, melyek nélkül bizony nehezebben ment volna a felemelkedés. Tény, hogy a harmincas évek végére Hitler már minden egyezményt felrúgott, s javában folytak az előkészületek a háborúra. Sokkal több harckocsit gyártottak, repülőt szereltek össze a Harmadik Birodalomban, mint amennyit az 1920-es versaillesi békeszerződés megengedett. Tény persze, hogy az Irányítók mindenféle mágikus praktika nélkül is engedték volna egy kicsit Hitlert. Ő volt a macska az egerek ellen. De bizonyos, hogy a német birodalmi gépezet semmire nem jutott volna a mágia nélkül. A nagyhatalmak is azt képzelték: egy ideig engedjük a nácikat! Végeznek a spanyolokkal, Sztalinnak is lesz mitől félnie – úgyis lecsapunk rájuk.

Csakhogy a sors nem így akarta. Hiszen Hitler és a német feketemágusok olyan erőket is megidéztek, melyek a Wermacht legényeit majdnem legyőzhetetlenné tették. A harmincas évek elejétől sok német expedíció indult el a világ minden tájára, hogy összegyűjtse az összes létező UFO-élményt. Több ezer évre visszamenőleg UFO-találkozásokat kezdtek el gyűjteni. Tibet, Normandia, Egyiptom, India meg a Csendes Óceán a német gárda kutatási területét képezték. Nyilvánvaló volt, hogy a németek meg akarták fejteni az ufók titkát, s aztán maguk is készíteni akartak néhányat. Nos, azt hiszem, hogy (s ezekről már írtam) valamikor a harmincas évek közepe táján a holdi civilizáció fel is vette a kapcsolatot a birodalommal. Aztán nemsokára, valamiféle szellemi úton, a Lyra csillagképből is érkezett kapcsolódás. Nyilvánvaló volt, hogy csak idő kérdése a német űrjármű realizálása. Tudjuk, hogy a holdi civilizáció talán éppen annak köszönhette vesztét, hogy az amerikaiak a háború után rájöttek a németekkel való kapcsolatra; márpedig tudni kell, hogy sem a holdi, sem a tiszta lírai kultúra nem volt „náci érzelmű”. A földi agy számára nem értelmezhető eme kapcsolat – éppúgy, ahogy néhány német ember Holdra szállítása sem.

1943. forró nyarán az orosz sztyeppén újabb német offenzíva indult. A Citadella Hadművelet lényege Kurszk város elfoglalása volt. Hitler nem tanult. Az elgondolás persze jó, hiszen ha a város német kézre kerül, újra Moszkva is veszélybe sodródna. A németek balszerencséjére azonban ezt a védők is tudták. Az oroszok a világ legmélyebben tagolt védelmi rendszerét építették ki: mintegy 160 km mélységben. A legendássá vált kurszki csatában beigazolódott a Vörös Hadsereg hősiessége. Ilyen mélységű védelmi rendszeren kellett volna áttörni a németeknek, hogy elérjék a várost. A csatát a világ minden hadiakadémiája tanítja. Valójában így dőlt el a háború. Sztalingrád sokkal véresebb volt, de nem döntőbb. 1943. júliusában egy közvetlen közelről vívott gyalogsági és harckocsi csatában a két fél tulajdonképpen döntetlent játszott. 8 nap alatt százezer német és 250 000 orosz halt meg. A németek azonban július végére annyira kimerültek, hogy még a nyáron induló orosz offenzíva elsöpörte őket. Így a helyenként 340-360 km mélységű német betörés egyszerűen eltűnt. Az új szibériai alakulatokkal felszerelt szovjet csaltok átvették a kezdeményezést keleten. Több orosz tiszt állítja, hogy a kurszki offenzívában Hitler már bevetett három-négy csészealj alakú repülő járművet. Ezek csak felderítő célzattal vettek részt a csatában.

Ezt persze egyetlen, magát tiszta szellemnek mondó hatalom sem akarhatta. Micsoda véletlen, hogy a kozmikus erők éppen 1943-ban hagyták hátra a nácikat végleg! Nyáron a németek minden fronton defenzívába kerültek. Bizonyos, hogy a szóban forgó kozmikus hatalom pálfordulása miatt nem vált döntő tényezővé hitler „UFÓ”-ja. A csodafegyver maximum a Holdig ment el, harcászatban pedig felderítésre használták. Technológiailag nem volt alkalmas célzásra és bevetésre a hatalmas sebesség miatt.

A harmincas évek Németországában olyan egyedülálló tanrendet vezettek be, melyet sehol máshol a világon.  Az SS védnöksége alatt titkos iskolák működtek, melyekben matematikát, fizikát, kémiát éppúgy lehetett tanulni, mint mágiát és asztrológiát. A németek egyesítették az ősi mágikus tudást a racionális tudományokkal. Sokat foglalkoztak a Holddal. A Thule és a Vrill mágikus csoport Verner von Braunnal, a rakétatechnika-zsenivel és Hitlerrel együtt kutatta az UFO-hajtómű titkát. Nyilvánvaló volt, hogy a német technológia és a mágikus tradíciók ötvözete a német birodalmat különleges tudással bíró hatalommá tehette volna. Ha nem Hitler a vezető, akkor ez a folyamat olyan fejlődést indíthatott volna el, melynek végén bolygónk egy hármas szintű rendszerré válhat. Ezért kapott Németország támogatást, s ezért tudtak a németek eljutni a televízióig és az űrjárműig. Hitler és az SS tébolya már nem a Lyra és a holdi erők műve, ahogyan azt ma néhányan (főképpen amerikai barátaink és az Irányítók) beállítják. Ha a mai amerikai vezetésben a Hold-project vezetőit elővennénk, bizony ugyanolyan erkölcsiségű embereket találnánk, akár a nácik. A történelem persze sajnos a győztesek által íródik, s nem minden az Igazság fényében. Bűnbakokat keresni lehet, talán a legkönnyebb. Egy konklúziót azonban levonhatunk: erkölcsileg a mai nagyhatalmak sem javultak Németországhoz képest.

Az írás eredetileg megjelent: 2010. 08. 12.

Aki nem vak, az láthatja – és azt hiszem, ez eddigi írásaimból ki is derül – hogy én ezt az egész földi rendszert egy gigászi hazugság-valóságnak tartom.

Ebben a realitásban egy dolog bizonyos: hazugság és becsapás, egymás átverése. Valójában kinek van egy ilyen létezésre szüksége? Milyen lelkek érzik jól magukat ilyen valóságban? Nyilvánvalóan kozmikus szempontból éretlen, valódi tudást és szeretetet megtapasztalni egyelőre képtelen lelkek járják itt a reinkarnáció ösvényét.

De tegyünk egy kis kitérőt! Beszéltem már sok alkalommal a fény rendszereiről. Itt leírhatatlan szeretet és boldogság van, és állandóan lehet érezni a valódi isteni tudat valóságát. Az ötös és hatos szint világai bizony fantasztikus szeretet-halmazt és fényt jelenítenek meg. Ha egy ilyen világ még bolygói szinthez kötött, akkor általában több csillag kering egy tömegközéppont körül. Ezek körül persze bolygók keringenek és rajtuk civilizációk virágzanak. Olyan is előfordul, hogy egy gömbhalmaz belsejében lévő csillag bolygóján alakul ki ötös vagy hatos szintbéli kultúra. A lélek számára egy ilyen világban soha nem létezik sötétség és tudatvesztés – ez persze analógia arra, hogy itt nem kell mélyalvás és a léleknek nincs szüksége tudatlan létezésperiódusokra. Az ilyen rendszerekben már általánosságban nem létezik fizikai élet – s a létezés bázisát alkotó sík nem anyagi. Hogy milyen létformák vannak itt, s hogy hányféle káprázatos létezés-variáció van, azt itt most nem tárgyalom, hiszen más írásaimban már úgyis említettem.

Ha visszatérünk a Földre, láthatjuk, hogy a mi világunk fizikai síkján a kozmikus szeretet ötös vagy hatos, esetleg hetes szintű létezési tereihez tulajdonképpen analógiák sincsenek. Itt maximum négyes szintig lehet analógiát találni. Ha a föld körüli hamis fényvilág illuziórikus káprázat-valóságát tanulmányozom, már láthatok némi hasonlóságot! Itt már vannak valamelyest paralellitásban lévő dimenziók a fehér fény rendszereihez. Ha egy földi lélek bolygónkon elég érett és egy olyan Földi körüli mennyország-szférába kerül halála után, amely nagyjából – persze szigorúan itteni mérték szerint – ötös szintnek felel meg, tényleg sok szeretetre számíthat. Azt azonban meg kell értenünk, hogy ez csak halvány árnyéka annak, ami a kozmoszban van! Itt a Föld körüli asztrálrégiók káprázat-fénydimenziójában ténylegesen léteznek paradicsomi tudat-valóságok. Van olyan lélek, akinek erre van szüksége. Az ilyen régiók vezető szellemiségei mindent megtesznek, hogy az itt levőket újabb inkarnációra visszajuttassák a Földre. Sok szegény szerzetes, kutató, magas rangú egyházi méltóság, tanár vagy világpolgár kerül ki innen, vissza a Földre. De még a Föld körüli „hatodik szint” dimenzióiban is van kötődés; bár ez már mentális világ s innen már akad, aki kereket old. Innen már van rálátás a földi hazugságokra – bár ne feledjük, hogy még mindig csak a Föld körüli egyik régióban vagyunk.

A földi hetes szintű szféra már a Buddhák, Krisztusok, szentek és guruk vagy a névtelen, de hatalmas erkölcsiségű lelkek színtere. Innen már el lehet kalandozni más világokba, s ezt a megvilágosodottak egy része meg is teszi. A baj csak az, hogy a kozmikus kettes-egyes szintig jutnak el, s néhány évtízezred múltán ismét itt köthetnek ki, mint bódhiszattvák. (Talán nem véletlen, hogy a Krsna-vallás legtöbb híve említ a Földnél magasabb szintű bolygókat, mint inkarnációs állomást. Aki a Földön akár csak pár évet szentel a meditációnak, jógának, az a fenti planéták „istenei” között találhatja magát. Aztán persze egy idő után újra a Földre érkezik. Nos, szerintem ezen a téren ugyanarról beszélünk a krisnásokkal.)

Nagyszerű dolog, ha valaki segíteni akar másnak s ezért jön vissza. Ezekkel a Buddhákkal és vallásalapítókkal nincs is baj. Probléma az Irányítókkal van, akik odaát is igyekeznek elterelni a figyelmet az idegen világok létezéséről és a kozmikus szabadságról. Ennek meg is van az eredménye a Földön. Én egy buddhistától is hallottam már olyat, hogy az ember a legmagasabb rendű és legfejlődőképesebb lény a kozmoszban. Ez viszont baromság! Ilyen beszéd inkább „Jehovához” illik. Ez a téves embercentrikusság sérti a fülemet. Meg kell nyitni az emberek előtt ma néhány, eddig bezárt kaput. Szükség van rá, hogy egyesek tisztán lássanak.

Hiszen sokaknak elege van már ebből a földi világból. Le kell azonban szögeznem, hogy én senkit nem akarok lázítani, még kevésbé áll szándékomban a hitét megváltoztatni. Ha valaki jól érzi magát ebben a hazug és illuziórikus dimenzióban, maradjon itt! Írásaim nem ezeknek az embereknek szólnak. Nekem kötelezettségem, hogy felvilágosítsam az embereket bizonyos dolgokról. Hogy ehhez ki  mit szól, ez a magánügye. Úgy érzem, hogy jogom van felébreszteni azokat, akik már tudják, hogy a földi játszótér illúzió. Vagy azokat, akik már egyszer el is mentek innen, de valamiért újra itt vannak. Aki pedig nem hajlandó meghallgatni, az ezt is érdemli. Írásaim tehát azokhoz szólnak, akiknek már csak néhány száz méter van hátra, hogy az erdőből kiérjenek egy fényteli és derűs, szebb tisztásra.

Az írás eredetileg megjelent: 2010. 07. 27.

Igen tisztelt amerikai könyvolvasónk levelére egyben válasz is.

Sokféle háborút vívtak a Földön a lények évek tízezrei folyamán. Néha szinte csak a puszta szórakozás, meg az atlantiszi teremtő akaratának okozataképpen. Amikor Atlantisz fiai alig különböztek a Lemúr világ szárnyas és több méter magas létezőitől – s ritkán jelentek meg fizikai síkon – már látszott az ellentét a két faj között. A Naprendszer teljes átalakítása, az emberi lelkekkel való terveik bizony nagyon is minősítették Atlantiszt.

Később, mikor az ember testbe költözött, s a rengeteg faj a Földön egymás mellett élt, akkor vált ténylegesen szélsőségessé a helyzet. Nem a fennmaradásért kellett igazán küzdeni. Ha a “teremtők” akarták volna, jutott volna hely és táplálék mindenkinek. Voltak olyan fajok, melyek hatalmas sárkánygyíkszerű hüllőkön mentek csatába. A lények úgy lovagolták meg ezeket, mint a ma embere egy kancát. Ha kellett, levegőbe emelkedtek velük. A törzs harcosokból, karmos-pikkelyes-szárnyas lényekből és vezetőkből állt. Ezek voltak a legérdekesebbek: kb. három méter magasak, s kezükben háromszög alakú kristályokkal irányították a gyíkmadarakkal harcba indulókat. Nem egy közülük atlantiszi inkarnáció volt.

Legkeményebb ellenfélnek az ember külsejű, nyilakkal és dárdákkal felfegyverzett harcosok bizonyultak. Gyakran még a gyíkmadarakkal is végeztek, s a mágus irányító kristályvarázslatát is megtörték. De persze sokan közülük is meghaltak. Ezek a Mars hatása alatt álló törzsek voltak – míg a gyíkmadarak és varázslók inkább plútói mágikus populációk.

Voltak félemberi, félmajom-szerű lények. Szaturnusz görnyedt testtartása látszott rajtuk. Ők mindenféle más lénynek és állatnak inkább áldozatai voltak. Aki azonban sok élet után ebből a sorsból végre fölfelé inkarnált, az maga mögött tudhatta ezt az elátkozott bolygót.

A vénuszi törzsek fiai és lányai nem így jártak. Sokan közülük ma is itt tengetik életüket bolygónkon: rohangálva a pénz, szex és szerelem útvesztőjében inkarnációról inkarnációra. Akkor azonban ők voltak a szerencsés helyzetűek: hatalmas, termékeny földeken éltek, és emberszerű szép külsejük ellenére primitív ösztöneik uralták őket. Ritkán háborúztak, s békés kontinenseken léteztek.

Az uránuszi lények voltak a legkülönlegesebbek: egyedi találmányok és technomágikus eszközök sorával nagy harcokat vívtak az okos merkúri lényekkel. Merkúr fiai emberi kinézetű, de kisméretű, gyáva faj voltak. Gyakran szövetkeztek a mágikus törzsekkel a rájuk támadó repülő vagy sikló szerkezetekkel felszerelt uránusziakkal szemben. A Merkúr meglehetősen jó értelmi képességeket biztosított nekik.  Fő mozgatórugójuk az érdek volt. Sokan ma is itt vannak, és járják a karma útjait mint munkások vagy agyafúrt üzletemberek.

A Nap lényei akartak sok kontinensen uralkodni. Hatalmas tudatosság jellemezte őket, s otthon voltak a mágiában, technikai világban, de az egyszerű kézi hadviselésben is. Nagy és borzalmas háborúkat vívtak a plútói és főleg az uránuszi törzsekkel. Emberszerű, szép külsejük mögött a soha nem szűnni akaró uralomvágy és félelemkeltés lappangott. Ők is itt vannak ma, a kis emberek világától az Irányítókig mindenütt.

A Hold lényei emberi külsejű, álmodozó lények voltak. Androgün, nem nélküli létezők, ennek ellenére félelmetesen szaporák. Tojásból szaporodtak, szinte minden kontinensen léteztek. Ők voltak a legtöbben a Földön.

Neptun lényei inkább csak félanyagi, szinte féléteri síkon léteztek. Voltak kontinensek, ahol meg sem maradtak, hiszen a gyűlölet és háború okozta asztrálszenvedélyek tönkretették létezési síkjaikat. Igazán ott tudtak fennmaradni, ahol plútói mágikus fajokkal voltak képesek szövetséget kötni, s azoknak segítséget adni. Sokan a Neptun lényei közül ma is itt vannak; a bűnözés és a vallások képviselői között egyaránt. Néhányan azonban örökre elhagyták ezt a bolygót, és sikerült elmenekülni az atlantiszi csapdából.

A Jupiter fényes oltárát az atlantiszi teremtő magának hagyta. A jupiteri asztrális kóddal olyan testek készültek, melyekben létezést csak közvetlen atlantiszi inkarnációk folytathattak. Ők nagy hegycsúcsok ormain, megközelíthetetlen helyeken vagy szigeteken éltek. Gyakran, mint egy-egy törzs istensége megjelentek primitív lények számára fizikai síkon – még gyakrabban azok álmaiban. Váraik és kastélyaik mágikus klauzúrával voltak ellátva. Gyakran még egymással is háborúztak, hiszen akkor még halált nem ismertek: és ha akartak, eltüntethettek egy-egy szigetet vagy földrészt. Jupiter lelkei ma a törvény, a jog képviselői, az egyházak méltóságai és a magasabb tanulmányok követői, de sokan vannak az Irányítók között is.

Az írás eredetileg megjelent: 2010. 07. 25.

Az emberek nagy hányada a harmadik szem zártsága miatt tulajdonképpen nem is igazán tudja, hogy ki ő.

Ha az emberek véleményét valamiről megkérdezzük, csak mintegy 25%-uk mond valóban igazat. (Mivel minden igazság szubjektív, így az igaz fogalom alatt azt kell értenünk, amit ő belülről valóban gondol és érez a kérdezett dologról.) A gonosz lelkületű ember már eleve hazudik, hiszen ő a valódi véleményét tisztán – már ha ilyen embernél lehet egyáltalán – csak hasonszőrűnek mondja el. Vannak azonban olyan típusok, akik azt hiszik, hogy ők az igazán mélyről jövő véleményt mondják el; pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy a szüleik és a felettes én által beléjük determinált program működik náluk a véleményalkotásnál. Vannak aztán az úgynevezett „okosok”. Ezeket nevezik „észnél levőknek” a Földön. Ezek az emberek a feltett kérdésre úgy válaszolnak, hogy a fogalomról alkotott képet ne sértsék. Bizonyos persze, hogy belecsempésznek szubjektív igazságokat. Vannak aztán olyan válaszadók, kik etnikai hovatartozásuk függvényében válaszolnak a feltett kérdésekre. Ők is belecsempésznek valami kis szubjektív gondolatot, de éles szemű megfigyelő érzi, hogy ez csak álca. Akadnak olyanok, akik egy adott kérdésre olyan választ adnak, amelyről úgy érzik, hogy a kérdést feltevőnek megfelel. Ők a félénkek, kik el szeretnék kerülni a vitákat, s megérzik csalhatatlanul, hogy a kérdést feltevő mit vár el. Az erőszakos típus a válaszában olyan csattanót rejt el, amelytől az embernek kinyílik a bicska a zsebében. Ők temperamentumuk és vérmérsékletük miatt mindig, mindenütt és mindenben vitatkozni akarnak a másik emberrel. Vannak azután hangulatemberek. Náluk nagyon sokat számít, hogy milyen hold kelt fel az égen a kérdés feltevésének pillanatában. Ha rossz a kedvük, akkor a válasz egyértelműen tükrözni fogja ezt. Pozitívabb hangulat esetén már más a helyzet. Vannak olyanok, akik csakis a kérdést feltevő társadalmi hovatartozását figyelik, és válaszuk is ezt tükrözi.

Ha ezen elgondolkodunk, bizony érdekes és veszélyes következtetésekre jutunk. Észre lehet venni, hogy sok ember mögött mintha nem lenne igazán belső mélység vagy tudattartalom. Minden, amit képvisel, etnikai, egzisztenciális, szülői program általi, hangulati, vérmérsékleti vagy éppen családi nézetek általi meghatározottság függvénye. Nem tudjuk eldönteni, hogy ki is ő valójában.

Ez régen, évek tízezreivel ezelőtt nem így volt. Léteztek itt magasabb szintű emberi populációk, melyek tagjai még rendelkeztek olyan látással, mely segített nekik abban, hogy az emberi mivoltot megfelelő realitással érzékeljék – és sem alább, sem följebb ne értékeljék magukat, mint amilyenek. Képesek voltak átélni szellemi irányítóikat, s úgy éltek, mintha azoknak kis sejtjei vagy szervei volnának. A ma ember erre nem képes. Azt sem látja, honnan jött, azt sem érti, hová megy.

Sokan kérdezik tőlem, hogyan gondolom azt, hogy embereket különböző parazitaszerű, azonosíthatatlan génállománnyal rendelkező lények irányítanak belülről.

A válasz tulajdonképpen a fentebb leírtakból kiderül. Aki ugyanis valódi kozmikus „állampolgárságáról” mit sem tud, nem lát az orránál tovább, azt bármilyen más idelátogató, magasabb szellemiségű, de gonosz hatalom irányíthatja. Egy átlagos szintű ember lelkisége nem éppen a legjobb indulatú. Az emberiség szellemi vezetői pedig beengedtek erre a bolygóra mindenféle olyan hatalmat, melyek tudása messze magasan az átlagember fölött jár.

A fentebb említett, magasabb látással rendelkező fajok már régen nincsenek itt, mert elmenekültek az atlantiszi barbárság elől. Néha egy-egy avatár lejön, hogy segítsen, kiképezzen néhány itt levő, nagyszerű embert. Ez minden. Élünk és meghalunk, s közben segítünk, akin lehet.

Van azonban valami, amit le kell írnom, még ha ellenségek sokaságát szerzem is magamnak. A Földön vannak olyan államok, amelyek még valamennyire elviselhető létformát nyújtanak – persze az adott kereteken belül. Magyarország már nem ezek közé az országok közé tartozik. Azon túlmenően, hogy a 2006-os forradalmi jellegű megmozdulást sem tudta végigcsinálni, gyakorlatilag 2010-ben nem jelent Európa számára többet, mint egy nyugati nagyváros. Nem látjuk, hogy mi folyik a háttérben. Vagy ha látjuk, nem akarjuk észrevenni. Ez az írás nem lázítás, hanem kötelességre felszólítás. Nekem itt kell élnem, mert ide születtem. De nehéz elviselni azt, hogy a gyarmatsorba szánt nép lányai és fiai hogyan adják el magukat egy megszállottaktól terhes hatalomnak – s közben úgy járkálnak Budapest utcáin, mint a királyok. Ez már egyszerűen hülyeség. Ha már a lakás és a Mercedes is kölcsönből van, hogyan tudnak felnézni egymásra? Ez nekem magas. Nekem mindegy, hogy mikor jön el a vég, mert már nem érdekel. De kíváncsi vagyok, hogy a magyarok mikor ismerik fel azt, hogy hány valódi emberi nagyság született le közöttük? Ebben az országban valaki vagy értéktelen selejt, vagy zseniális ember. Kevés középszerű lény maradt. Ennek gazdasági analógiája, hogy nincsen középosztály. Ha azonban minden úgy van, ahogy én írom, akkor nyilvánvaló a tény: a magyaroknak ébredni kéne. Ha ez nem következik be, és a 80-100 ezer forintos fizetésekkel meg a kölcsönökkel az Uniót akarjuk követni, akkor a magyaroknak vége. Nekünk nem olyan embereknek kell lennünk, akik hangulatuk, etnikai vagy szülői elvárásbeli tények alapján döntenek. Itt az idő: most vagy soha!

Az írás eredetileg megjelent: 2010. 07. 02.

Mikor egy ember meghal, a lelke sok kis alkotóra bomlik s elindul a neki megfelelő helyre. A fizikai test föld, tűz vagy enyészet martaléka lesz – míg a finomabb lélekalkotók mennek az asztrál, esetleg a mentálvilág dimenzióiba. A lélektestekért felelősséget vállaló hierarchia a szellemcsalád. A szellemcsalád akkor is ott áll a lélek mögött, ha szerencsétlen módon a halál beállta után nem tudatos, hanem amnéziás állapotban van az éteri világ valamely dimenziójában. Szintén patronálja azt a lelket, amely mondjuk 2-3 dimenzióban is tudatos (alsóbb asztráldimenzióban vadállatként jár-kel, de a felsőbb asztrálvilág síkjain angyalnak látszik).

Amilyen különböző lelkek vannak, annyiféle szellemcsalád létezik. Vannak olyan szellemi közösségek, kik csak a földre inkarnáltatják a lelkeket. S akadnak idegen planétákra megtestesülést intézők. Vannak, akik az Irányítók lélektesteiért felelősek, de a különböző lelkek céljai is mind-mind fémjelzik az őket felügyelő szellemcsalád profilját. A szellemcsaládok olyan, soha földi inkarnációt nem vállaló asztrális és mentális vezetőket is magukba foglalnak, akik a leszületendő lelkek útját tervezik. Ők segítenek meghatározni a lélek számára a születési csillagkonstellációt, a test genetikai alkatát (ennek megfelelően a szülőpáros kiválasztásában is kardinális szerepük van) és a spontán vetélés létrejöttét szintúgy „támogatják” esetenként. Ez utóbbira akkor van szükség, ha az embrióba beágyazódott lélek számára mégsem felel meg az apa vagy az anya.

Nézzük meg az emberi szellem és a lélek hetes szintű tagozódását! Van a fizikai test, amely a személyiség, a testi, pszichikai én szimbóluma. Az étertest már az éteri világ (az időből szőtt test) és a valóságot a láthatatlan szférától összekötő dimenzió szülötte. Sokan ebben a dimenzióban rekednek különböző okokból a halál után.  A létezést is úgy lehet fenntartani, hogy éteri anyagot kell elvonni a fizikai világból, vagy az élő emberekből. Ha az étertest felbomlik, lepereg az életfilm – s az elhunyt tudatosodik valamely halál utáni régióban. A harmadik az alsóbb asztráltest: ez az alacsonyabb rendű indulatok, brutális ösztönök, kegyetlen érzések otthona. A felsőbb asztráltest a nagyon finom érzésvilág, a magas rendű érzések, a szeretet hordozója. Kozmikus analógiája a négyes szint, ahova bizony a Földről már csak az igen magas erkölcsiséggel rendelkező lelkek képesek átkerülni. A vágytest már a szellemi síkok valóságával rokonítható, s kifejezője az ember szellemi valóságokhoz való rögzítettségének. Nagyon kevés lélek tudatosul ezen a szinten a halál után. A mentáltest már a lelkileg és szellemileg egyaránt érett ember otthona. Tulajdonképpen aki vágy- vagy mentáltestben tudatosul, már nagyon fejlett földi lélek. Eme fejlettségnek nem meghatározó tényezője, hogy hány inkarnációt töltött kvalifikált emberként, hiszen a földi tudás nem szellemi tudás. A mentáltest olyan magas rendű szimbólumok és képletek megjelenítője, amellyel kevés ember van tisztában. Analógja a kozmikus hatodik szint. A hetedik lélektest az a szellem, amely az adott lélek vezérfonala, melynek lényegével igazán kevés lélek van tisztában. Az emberi faj a szellemtől van legtávolabb, s inkább fiziki vagy érzelmi jellegű dolgokat képes felfogni. A hetedik lélektest már olyan kozmikus szimbólumok és formák lényegét hordozza, melynek megértése messze túlvezet az emberi létezés határain. Az erővonal- és szimbólumformációk egy kozmikus létezés egyik részleteként vetítik és definiálják az embert. Aki ezen a szinten tudatosul, az már soha többé nem kötődik a Földhöz.

A szellemcsaládok a jelen korban gyakran jutnak olyan döntésre, hogy a hét lélekalkotóból nem egy, hanem mondjuk kettő vagy három személyt alakítanak ki. Mi is történik ilyen esetben? Van olyan, hogy egy szellem szétszakad és duplázódik vagy triplázódik, karmának megfelelően. Ilyen esetben három ember jelenik meg – ők azonban egy szellemiség a Földön. A három szellemiség nem feltétlenül tud egymásról. Lehetséges, hogy csak az álom asztrálzónáiban kapcsolódnak. Egyikük több szellemi alkotót kapott, de viszonylag fejletlen lelkiséggel, csekély érzelmi élettel van jelen a Földön; ő mondjuk egy német professzor. Van egy ausztrál munkás, kiben már jóval több az érzelem, lévén, hogy több asztrálalkotót kapott, mint a többiek. Ő a zenéhez vonzódik, s egész életén keresztül élénk lelki dimenziókat élhet át. Van egy harmadik, aki elmebetegként éli az életét Belgiumban, őbelé a legkevesebb töltet jutott asztrál- és szellemi részről egyaránt. Ő élete nagy részét fogyatékosként tölti, zárt intézetben. Mondanom sem kell, hogy a lelki osztódás korántsem úgy történik, hogy nagyjából egyenlő mennyiségű lélektest jut az egyes személyekbe, lévén a Föld egy sötét világ. A mai korszakokban, az emberi demográfiai robbanás oka részben a fentebb vázolt stratégia.

Vannak aztán olyan esetek, mikor két szellemcsalád kooperációja révén jön létre lélektestcsere. Az egyik szellemcsalád átad valamilyen lélektestet a másiknak. Ez olyankor érdekes, mikor az átadó már inkarnált idegen világban. Az emlékek ugyanis a másik lélekben is megjelennek, és bizony a földi életben fizikai síkon az illető személyiség vonzódni fog a sci-fihez és a fantasztikumhoz. Hipnózisban kiderülhet, hogy valaha egy másik bolygón élt, hiszen emlékei színes, plasztikus képekben jutnak felszínre.

Sajnos a földi sötét szellemi hatalmak nagyon is használják eme lélektestcserét, manipulatív célzattal. Így gonosztettekre sarkallnak egyes személyiségeket. Olyan hatalmak is vannak – ezt pontosan a legutolsó példával illusztráltam – akik mondjuk szeretnék egy-egy lélek reinkarnációs fázisát átvinni más világokba. Ezzel a földi börtönből szabadítanák ki az adott lelket, hogy új, kozmikus életperiódust kezdjen.