Az írás eredetileg megjelent: 2010. 07. 27.

Igen tisztelt amerikai könyvolvasónk levelére egyben válasz is.

Sokféle háborút vívtak a Földön a lények évek tízezrei folyamán. Néha szinte csak a puszta szórakozás, meg az atlantiszi teremtő akaratának okozataképpen. Amikor Atlantisz fiai alig különböztek a Lemúr világ szárnyas és több méter magas létezőitől – s ritkán jelentek meg fizikai síkon – már látszott az ellentét a két faj között. A Naprendszer teljes átalakítása, az emberi lelkekkel való terveik bizony nagyon is minősítették Atlantiszt.

Később, mikor az ember testbe költözött, s a rengeteg faj a Földön egymás mellett élt, akkor vált ténylegesen szélsőségessé a helyzet. Nem a fennmaradásért kellett igazán küzdeni. Ha a “teremtők” akarták volna, jutott volna hely és táplálék mindenkinek. Voltak olyan fajok, melyek hatalmas sárkánygyíkszerű hüllőkön mentek csatába. A lények úgy lovagolták meg ezeket, mint a ma embere egy kancát. Ha kellett, levegőbe emelkedtek velük. A törzs harcosokból, karmos-pikkelyes-szárnyas lényekből és vezetőkből állt. Ezek voltak a legérdekesebbek: kb. három méter magasak, s kezükben háromszög alakú kristályokkal irányították a gyíkmadarakkal harcba indulókat. Nem egy közülük atlantiszi inkarnáció volt.

Legkeményebb ellenfélnek az ember külsejű, nyilakkal és dárdákkal felfegyverzett harcosok bizonyultak. Gyakran még a gyíkmadarakkal is végeztek, s a mágus irányító kristályvarázslatát is megtörték. De persze sokan közülük is meghaltak. Ezek a Mars hatása alatt álló törzsek voltak – míg a gyíkmadarak és varázslók inkább plútói mágikus populációk.

Voltak félemberi, félmajom-szerű lények. Szaturnusz görnyedt testtartása látszott rajtuk. Ők mindenféle más lénynek és állatnak inkább áldozatai voltak. Aki azonban sok élet után ebből a sorsból végre fölfelé inkarnált, az maga mögött tudhatta ezt az elátkozott bolygót.

A vénuszi törzsek fiai és lányai nem így jártak. Sokan közülük ma is itt tengetik életüket bolygónkon: rohangálva a pénz, szex és szerelem útvesztőjében inkarnációról inkarnációra. Akkor azonban ők voltak a szerencsés helyzetűek: hatalmas, termékeny földeken éltek, és emberszerű szép külsejük ellenére primitív ösztöneik uralták őket. Ritkán háborúztak, s békés kontinenseken léteztek.

Az uránuszi lények voltak a legkülönlegesebbek: egyedi találmányok és technomágikus eszközök sorával nagy harcokat vívtak az okos merkúri lényekkel. Merkúr fiai emberi kinézetű, de kisméretű, gyáva faj voltak. Gyakran szövetkeztek a mágikus törzsekkel a rájuk támadó repülő vagy sikló szerkezetekkel felszerelt uránusziakkal szemben. A Merkúr meglehetősen jó értelmi képességeket biztosított nekik.  Fő mozgatórugójuk az érdek volt. Sokan ma is itt vannak, és járják a karma útjait mint munkások vagy agyafúrt üzletemberek.

A Nap lényei akartak sok kontinensen uralkodni. Hatalmas tudatosság jellemezte őket, s otthon voltak a mágiában, technikai világban, de az egyszerű kézi hadviselésben is. Nagy és borzalmas háborúkat vívtak a plútói és főleg az uránuszi törzsekkel. Emberszerű, szép külsejük mögött a soha nem szűnni akaró uralomvágy és félelemkeltés lappangott. Ők is itt vannak ma, a kis emberek világától az Irányítókig mindenütt.

A Hold lényei emberi külsejű, álmodozó lények voltak. Androgün, nem nélküli létezők, ennek ellenére félelmetesen szaporák. Tojásból szaporodtak, szinte minden kontinensen léteztek. Ők voltak a legtöbben a Földön.

Neptun lényei inkább csak félanyagi, szinte féléteri síkon léteztek. Voltak kontinensek, ahol meg sem maradtak, hiszen a gyűlölet és háború okozta asztrálszenvedélyek tönkretették létezési síkjaikat. Igazán ott tudtak fennmaradni, ahol plútói mágikus fajokkal voltak képesek szövetséget kötni, s azoknak segítséget adni. Sokan a Neptun lényei közül ma is itt vannak; a bűnözés és a vallások képviselői között egyaránt. Néhányan azonban örökre elhagyták ezt a bolygót, és sikerült elmenekülni az atlantiszi csapdából.

A Jupiter fényes oltárát az atlantiszi teremtő magának hagyta. A jupiteri asztrális kóddal olyan testek készültek, melyekben létezést csak közvetlen atlantiszi inkarnációk folytathattak. Ők nagy hegycsúcsok ormain, megközelíthetetlen helyeken vagy szigeteken éltek. Gyakran, mint egy-egy törzs istensége megjelentek primitív lények számára fizikai síkon – még gyakrabban azok álmaiban. Váraik és kastélyaik mágikus klauzúrával voltak ellátva. Gyakran még egymással is háborúztak, hiszen akkor még halált nem ismertek: és ha akartak, eltüntethettek egy-egy szigetet vagy földrészt. Jupiter lelkei ma a törvény, a jog képviselői, az egyházak méltóságai és a magasabb tanulmányok követői, de sokan vannak az Irányítók között is.