Az írás eredetileg megjelent: 2010. 10. 08.

Ha a kozmikus tér végtelenségébe tekintünk, olyan világot érzékelünk, amely számunkra szinte felfoghatatlan. Az ember úgy van determinálva, hogy kizárólag a földi valóság realitását fogadja el, és egész létezési tereként eme bolygót jelölje meg. Márpedig sok, élettel lüktető rendszer van. Most megpróbálom kicsit osztályozni őket.

Vannak nagyon primitív rendszerek, melyekben még az emberi fajnál is sötétebb létezők tengetik nyomorúságos életüket. A különbség csak az, hogy az egyes szintű rendszerekben javarészt olyan szellemcsaládok játsszák el az isteni szerepet, amelyek a lelkeket el is engedik egy idő után az adott bolygóról és nem kényszerítik hosszú-hosszú inkarnációsorozatra. Nézzünk egy ilyen rendszert közelebbről! Vannak olyan bolygók, melyeken ragadozó-szerű lények vadásznak humanoidokra – magyarán az ember kinézetű lények alacsonyabb szintet képviselnek állati mivoltukban.

Vannak azután olyan világok ezen a szinten, ahol a létezők csak a jelenben élnek, s éntudatuk a plusz-mínusz egy órát rögzíti. Se többet, se kevesebbet nem érzékelnek, s tulajdonképpen egy olyan lénycsoport irányítása alatt vannak, amely élő és beszélő szerszámként azonosítja őket. Az egész bolygó léte azon múlik, hogy az ottani Irányítók mennyit képesek hasznosítani a szerencsétlen rabszolga lényekből.

A Föld-típusú, kettes szintű rendszerek is sokfélék lehetnek – kezdve a humanoid jellegű, emberszerű lények lakta helyektől egészen a majmok benépesítette helyekig. Vannak hüllők, rovarszerű kultúrák, melyeket azonban nagyjából ugyanaz jellemez, mint a mi civilizációnkat. Létezik a kizsákmányolás, vannak uralkodó kasztok, háborúk, negatív korszakok, világvégék és pusztulások. Ezekről a helyekről azonban könnyű elinkarnálni, és nem is tart olyan sokáig a reinkarnáció-ciklus, mint a Földön. Még a lesüllyedő korszakokban is könnyebb a helyzet.

A hármas szintű rendszerek már fejlettebb világok, s van komoly kozmikus öntudatuk. Kozmikus háborúkban részt vesznek még tevőlegesen, s karmikus dolguk is a rendcsinálás. Bizonyos galaktikus szektorokban néha bele kell szólniuk a dolgokba, s egy-egy bolygót rendre kell utasítani. Ismerik a mágiát, az újraszületést is elfogadják, de inkább technokrata civilizációkat hoznak létre. A létezésük bázisát alkotó sík általában fizikai. Gyakran épülnek be alacsonyabb szintű planéták irányítói közé fizikai síkon. Ehhez akár génmanipulációt is igénybe vesznek, hiszen tudásuk sokkal fejlettebb, mint az alacsonyabb szinten élőké. Sajnos akadnak egészen sötét civilizációk is közöttük. A nagy kozmikus létező kis szerves részeként érzékelik magukat.

A négyes szintbéliek már egy egészen más világ. Ők már valóban képesek nagyon komolyan megszabadulni a fizikai dimenzió vonzásától. Így érthető, hogy létezésük alapvető bázisa ritkán fizikai. Gyakran kettős csillag valamely bolygóján jelenik meg kultúrájuk. Fantasztikus technomágikus tudás jellemző rájuk, általában ilyen beállítottságúak. Félanyagi vagy asztrális életterekben, gyakorlatilag az ember számára felfoghatatlan dimenzionáltságban léteznek. A galaktikában betöltött szerepük igen jelentős. Középen vannak a sötétség és a világosság dimenziói között. Ők már ritkán vesznek részt konkrétan háborúkban. Inkább a harmadik szintbélieket irányítják láthatatlan síkokról. Gyakran épülnek be alacsonyabb szintek asztrális és mentális szféráiba, hogy eljátsszanak ott bizonyos isteni vagy transzcendens szerepeket.

Az 5. kozmikus szint a fény rendszereinek valósága. Itt már olyan bolygókon való életről beszélhetünk, melyek többes rendszerek körül alakultak ki. Kettő, három, esetleg 5-6 csillag is kering egy tömegközéppont kerül, körülöttük pedig a bolygók. Az 5. szint és a több nap tulajdonképpen fémjelzi, hogy soha nincsen éjszaka, s egy vagy két csillag mindig van az égen. Nincs tehát teljes sötétség, nem létezik az az éles ellentétpáros, amit a földön a fekete és fehér, jó és rossz, fény és árnyék dualitása jelenít meg. Fantasztikus élet van itt, vannak olyan bolygók 5. szinthez tartozó rendszerekben, amelyeken „Akasha-olvasók” élnek. Ők egész életüket eme tudás kibontakoztatásának szentelik. S főképpen alacsonyabb szintű bolygók lényeinek történelmét, civilizációk születését és pusztulását figyelik. Olyan ez, mintha a Földön valaki mondjuk húsz évig a megvilágosodás állapotában lenne. Vannak olyan képességű lények is közöttük, akik már egy-egy emberi vagy humanoid lény életét is képesek érzékelni, sorsát végigkövetni. (Olyan ez, mintha egy ember egy hangyabolyon belül egy-egy hangyával azonosulna csak.) Vannak konstelláció-ismerők – ők tudják a valódi asztrológiai összefüggéseket, s értik, hogy mit jelent egy ködrendszer fényszöge egy kvazárral – s ezt persze azonnal átfordítják asztrál- és mentálsíkra is. Így persze egész kozmikus szektorok sorsát tudják előre látni, hiszen grandiózus jelentőségű fényszögekkel vannak tisztában. Szinte minden ötös szintbéli megéli a tudattágulást; s ezt már az ő alapvető létezési síkján is képes átélni. Rádöbben, hogy egy kozmikus entitás élete hogyan ölel fel ezer és ezer más individuumot; egyesül naprendszerek lényeinek tudatával. Az egyik lény ő maga, s mégis sok száz és ezer lényt érzékel saját individualitásán belül.

A hatodik szint már olyan lények élettere, melyeket nem igazán tudunk emberi intellektussal megközelíteni. Itt már kozmikus gömbhalmazok béli létezésről, a legfényesebb csillagszektorok életteréről van szó. Itt tovább folytatódik a tudatkitágulás, s már galaxisok lényeivel egyesítheti magát egy-egy individuum. Sok tízmillió lényként egészen nagy hányadát felfoghatja a kozmikus létezésnek. Az itt létezők akár egy Földön élő állatfaj, vagy mondjuk egy pillangó akasha-krónikáját is látják, s érzékelik sorsát, életének értelmét vagy értelmetlenségét. Vannak olyan lények hatodik szinten, akiknek gondolatai úgy jelennek meg alacsonyabb szinten, mint bolygók, vagy csillagközi törmelék, aszteroida vagy egyéb világűrbeli tárgy. Vannak aztán olyanok, kiknek mentális rezgése hegyek, völgyek vagy folyók formájában manifesztálódik. A hatodik szintbéli magában érzi a 2. 3. 4. szintbéliek létezési tereit, lüktető energiaként áramlik át rajta a civilizációk kavalkádja, bűneikkel, felemelkedésükkel, hibáikkal, bukásukkal egyetemben. Éppen ezért nehéz nekik bármibe beleavatkozni, a náluk alacsonyabb civilizációk történetében, vagy negatív világkorszakaiban. „Miért nem segít Isten?”, kérdezi az ember. Mire ők befókuszálják magukat egy alacsonyabb szintű kultúra adott jelen-pillanat-valóságába, addig annyi idő vagy energiaváltás történik, hogy egyszerűen nem érdemes nekik alászállni – mire megérkeznek, már nem az a folyamat van, nem az a kauzális történelmi rész van, mint ami akkor volt, mikor elindultak. Más dolog átélni valamit, s megint más változtatni rajta.

A hetedik kozmikus szint megértése szinte lehetetlen. Az ő valóságukat csak megközelítőleg lehet definiálni racionalisztikus szófüzérekkel. Ők már galaxisok halmazainak egységét képviselik, s egész létezésük, személyiségük világegyetemekből áll. Ők is törekednek azonban egy náluk nagyobb egység felé, s annak közelében munkálkodva felfoghatatlan szellemi létterekben élnek. Leírhatatlan szeretet és egység hatja át őket. Számukra az ember olyan létforma, mint amilyen az ember számára egy sejt. Síkok és dimenziók gyakorlatilag ők maguk. S egymással való nászukból új kozmikus terek születnek. Tudatállapotuk az összefogás. Hitviláguk a spirituális összetartozás. Náluk mégis ott van az egyben a minden, a mindenben pedig az egy végtelensége. Az Univerzum óceánja a hazájuk. Ott vannak mindenütt, mégis semmihez sem köthetők. Ott vannak a téridőben, aztán pillanatok alatt egy létezés nélküli, mégis kiteljesedett valóság is a hazájuk lehet.