Szemrád Nándor írásai

Emberi értékek

2017. október 13. 16:10 - dangbird

Az írás eredetileg megjelent: 2010. 07. 25.

Az emberek nagy hányada a harmadik szem zártsága miatt tulajdonképpen nem is igazán tudja, hogy ki ő.

Ha az emberek véleményét valamiről megkérdezzük, csak mintegy 25%-uk mond valóban igazat. (Mivel minden igazság szubjektív, így az igaz fogalom alatt azt kell értenünk, amit ő belülről valóban gondol és érez a kérdezett dologról.) A gonosz lelkületű ember már eleve hazudik, hiszen ő a valódi véleményét tisztán – már ha ilyen embernél lehet egyáltalán – csak hasonszőrűnek mondja el. Vannak azonban olyan típusok, akik azt hiszik, hogy ők az igazán mélyről jövő véleményt mondják el; pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy a szüleik és a felettes én által beléjük determinált program működik náluk a véleményalkotásnál. Vannak aztán az úgynevezett „okosok”. Ezeket nevezik „észnél levőknek” a Földön. Ezek az emberek a feltett kérdésre úgy válaszolnak, hogy a fogalomról alkotott képet ne sértsék. Bizonyos persze, hogy belecsempésznek szubjektív igazságokat. Vannak aztán olyan válaszadók, kik etnikai hovatartozásuk függvényében válaszolnak a feltett kérdésekre. Ők is belecsempésznek valami kis szubjektív gondolatot, de éles szemű megfigyelő érzi, hogy ez csak álca. Akadnak olyanok, akik egy adott kérdésre olyan választ adnak, amelyről úgy érzik, hogy a kérdést feltevőnek megfelel. Ők a félénkek, kik el szeretnék kerülni a vitákat, s megérzik csalhatatlanul, hogy a kérdést feltevő mit vár el. Az erőszakos típus a válaszában olyan csattanót rejt el, amelytől az embernek kinyílik a bicska a zsebében. Ők temperamentumuk és vérmérsékletük miatt mindig, mindenütt és mindenben vitatkozni akarnak a másik emberrel. Vannak azután hangulatemberek. Náluk nagyon sokat számít, hogy milyen hold kelt fel az égen a kérdés feltevésének pillanatában. Ha rossz a kedvük, akkor a válasz egyértelműen tükrözni fogja ezt. Pozitívabb hangulat esetén már más a helyzet. Vannak olyanok, akik csakis a kérdést feltevő társadalmi hovatartozását figyelik, és válaszuk is ezt tükrözi.

Ha ezen elgondolkodunk, bizony érdekes és veszélyes következtetésekre jutunk. Észre lehet venni, hogy sok ember mögött mintha nem lenne igazán belső mélység vagy tudattartalom. Minden, amit képvisel, etnikai, egzisztenciális, szülői program általi, hangulati, vérmérsékleti vagy éppen családi nézetek általi meghatározottság függvénye. Nem tudjuk eldönteni, hogy ki is ő valójában.

Ez régen, évek tízezreivel ezelőtt nem így volt. Léteztek itt magasabb szintű emberi populációk, melyek tagjai még rendelkeztek olyan látással, mely segített nekik abban, hogy az emberi mivoltot megfelelő realitással érzékeljék – és sem alább, sem följebb ne értékeljék magukat, mint amilyenek. Képesek voltak átélni szellemi irányítóikat, s úgy éltek, mintha azoknak kis sejtjei vagy szervei volnának. A ma ember erre nem képes. Azt sem látja, honnan jött, azt sem érti, hová megy.

Sokan kérdezik tőlem, hogyan gondolom azt, hogy embereket különböző parazitaszerű, azonosíthatatlan génállománnyal rendelkező lények irányítanak belülről.

A válasz tulajdonképpen a fentebb leírtakból kiderül. Aki ugyanis valódi kozmikus „állampolgárságáról” mit sem tud, nem lát az orránál tovább, azt bármilyen más idelátogató, magasabb szellemiségű, de gonosz hatalom irányíthatja. Egy átlagos szintű ember lelkisége nem éppen a legjobb indulatú. Az emberiség szellemi vezetői pedig beengedtek erre a bolygóra mindenféle olyan hatalmat, melyek tudása messze magasan az átlagember fölött jár.

A fentebb említett, magasabb látással rendelkező fajok már régen nincsenek itt, mert elmenekültek az atlantiszi barbárság elől. Néha egy-egy avatár lejön, hogy segítsen, kiképezzen néhány itt levő, nagyszerű embert. Ez minden. Élünk és meghalunk, s közben segítünk, akin lehet.

Van azonban valami, amit le kell írnom, még ha ellenségek sokaságát szerzem is magamnak. A Földön vannak olyan államok, amelyek még valamennyire elviselhető létformát nyújtanak – persze az adott kereteken belül. Magyarország már nem ezek közé az országok közé tartozik. Azon túlmenően, hogy a 2006-os forradalmi jellegű megmozdulást sem tudta végigcsinálni, gyakorlatilag 2010-ben nem jelent Európa számára többet, mint egy nyugati nagyváros. Nem látjuk, hogy mi folyik a háttérben. Vagy ha látjuk, nem akarjuk észrevenni. Ez az írás nem lázítás, hanem kötelességre felszólítás. Nekem itt kell élnem, mert ide születtem. De nehéz elviselni azt, hogy a gyarmatsorba szánt nép lányai és fiai hogyan adják el magukat egy megszállottaktól terhes hatalomnak – s közben úgy járkálnak Budapest utcáin, mint a királyok. Ez már egyszerűen hülyeség. Ha már a lakás és a Mercedes is kölcsönből van, hogyan tudnak felnézni egymásra? Ez nekem magas. Nekem mindegy, hogy mikor jön el a vég, mert már nem érdekel. De kíváncsi vagyok, hogy a magyarok mikor ismerik fel azt, hogy hány valódi emberi nagyság született le közöttük? Ebben az országban valaki vagy értéktelen selejt, vagy zseniális ember. Kevés középszerű lény maradt. Ennek gazdasági analógiája, hogy nincsen középosztály. Ha azonban minden úgy van, ahogy én írom, akkor nyilvánvaló a tény: a magyaroknak ébredni kéne. Ha ez nem következik be, és a 80-100 ezer forintos fizetésekkel meg a kölcsönökkel az Uniót akarjuk követni, akkor a magyaroknak vége. Nekünk nem olyan embereknek kell lennünk, akik hangulatuk, etnikai vagy szülői elvárásbeli tények alapján döntenek. Itt az idő: most vagy soha!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemradnandor.blog.hu/api/trackback/id/tr2812969501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása