Minden a prehisztorikus múltban, a Föld történetének régebbi szakaszaiban kezdődött. Mikor Lemúria „végre” eltűnt, és a civilizáció fölött diadalittas győzelmet ülő atlantisziak öröme az égig szállt, már megpecsételődött a Föld sorsa. Atlantisz egy elképesztő tervet szőtt ennek a bolygónak az uralma alá hajtására, és ezt a lemúr civilizáció végső elmenetele után el is kezdte végrehajtani.

Tulajdonképpen mi is történt? Nézzük meg részletesen. Már más írásaimban is említettem, hogy Lemúria egy teljesen a maitól eltérő, mintegy 30-40 bolygóból álló rendszert hozott létre, amely szimbolikus jelentőségű is volt. Egyes bolygók spirál, mások kettős spirál, megint mások fektetett nyolcas alakban keringtek, és ezek a bolygópályák szimbolikusan a tér és idő fölötti teljes hatalmat és az isteni tudatosságot jelképezték. Spirituálisan még talán az Atyával való egységet és a magasrendű szeretetet, az elfogadást is belevetíthetjük ebbe, hiszen Lemúria szinte soha nem szakadt el a nagy isteni világosságtól. Az ember, mint olyan nem létezett, csak az ember ősképe, amely egyszerű lélekgubó formában volt jelen. Pontosabban fogalmazva lélekgubók sokasága létezett, amelyek bolygónk asztrál- és mentálterében lebegtek, s volt olyan lélekgubó, mely egy léleknek adott helyt, volt olyan, mely egy egész szellemcsaládnak, tehát sok száz léleknek. A Föld akkor nem is a harmadik bolygó volt a Nap után, s mint említettem, a rendszer is egészen másképpen nézett ki.

Aztán jött Atlantisz mindent elsöprő akarata, s egy erőszakos szándék, amely megváltoztatta az egész bolygó és a naprendszer rezgését és valóságtartományát. Elkezdték alakítani az új naprendszert. Ebben a korszakban még hatalmas teremtő képességeik voltak, és olyan istenekként is felléptek, melyek mintegy természeti erő és energiaforrás, kozmikus törvényként is definiálhatók voltak. Óriási energiaösszpontosítással jónéhány bolygót kilöktek a rendszerből – s így azok az új pályára került bolygók bizony komoly károkat okoztak. Egyes naprendszerek felrobbantak azért, mert egy Atlantisz által kidobott bolygó megzavarta a központi csillag pályáját, s így olyan energiabomlás keletkezett, amely robbanáshoz vezetett. Más naprendszerek szerencsésebben jártak, de az ő sorsuk is megváltozott, mivel egy-egy kilökött bolygó aszteroidaként vagy üstökösként viselkedett, s változtatott a sok-sok évtízezredes konstelláción is. (Ez asztrológiailag volt rossz hatású, hiszen így egy-egy bolygó történelmét az adott naprendszeren belül megváltoztathatta egy új, oda nem illő fényszög, melyet a berobbanó bolygó okozott.) Mindez fizikai síkon azonban úgy nézett ki, hogy a történések miatt Atlantisz háborúba keveredett sok más létező naprendszerrel. Ez egy hatalmas galaktikus háborúhoz vezetett...

Vizsgáljuk meg azonban a lélekgubókra és az emberekre gyakorolt hatást! Egy új naprendszer és ennek megfelelően új bolygórendszer készült. A Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter,  Szaturnusz, Uránusz, Neptun és Plútó pályára állt –aztán legvégül egy mesterséges Föld körüli Holdat is legyártottak, ami az egésznek a koronája volt. Elkezdődött a teremtés és az ember testbe költöztetése, az állandó ellenőrzés, a háborúk és katasztrófák kora. Ezt most nem részletezném, de már más cikkeimben is írtam, hogy később a teremtők lesüllyedéséhez, és a fizikai sík valóságába való eltévelyedéshez is vezetett, és az emberi teremtmény számára is végzetes volt.

Ma már Atlantisz nincs itt, de utódai, a Földet ellenőrző idegenek és a gyíkfajok automatikusan manipulálják a teremtményét, hiszen a kozmikus történelem távlataiba tekintve veszélyesnek ítélik. Valójában ugyanazt folytatják, amit Atlantisz elkezdett nagyban. A lemúriai egységből a tudás, a szellem, a lélek és az Atya egységéből Atlantisz kihozta a teremtményét az egyén, az akarat, a durvaság, majd pedig a különböző törzsek közötti háborúk, fajok közötti viszálykodás szintjére. Létrehozott egy általa alkotott naprendszert, amely úgy befolyásolta a teremtmény létezését, ahogyan ő akarta. A jelen korban szintén ellenőrzött és manipulált fejlődés folyik, és ha felnézünk az égre, nem a valódi kozmoszt látjuk, hanem egy, az őrzők tudata által vetített égboltot. Efölött van még egy ellenőrző égbolt, tehát az az ember sincs biztonságban, aki nagy tudásával kijutott a „Mátrix” első fala mögé, és már egy másik képet lát.  Az a kép egy még finomabb illúzió. Csak aki emögé lép, a harmadik égbolt tudatosságáig emelkedik, csak az láthatja meg, mi is van valójában a Naprendszerben és azon túl!

Nagyszerű David Icke néhány gondolata a Holdról és a Szaturnuszról, melyet én is pontosan ugyanígy gondolok. Szaturnusz a gátlás, az idő, az állandó bizonytalanságban tartás, az akadály, visszafogás, hátráltatások és minden embert érő megaláztatás bolygója. A Hold állandó ismétlődéseket ad, s érzelmeket, álmokat – de ezekkel befolyásolhat is, hiszen az álom csak egy bizonyos asztrálvilágban valóság, de a Földön az objektivitás nem tűri az álmokat. Nem beszélve arról, hogy az asztrálvilág is manipulálható, tehát ezért van hatalmas eltérés a fizikai sík és a halál utáni dimenziók között. A Hold állandóan olyan periodicitást ad az életnek, amelybe a Szaturnusz belerögzít, belenyom, és nagyon nehéz a kitörés.

Az előbbi gondolatok talán ráébreszhetnek sok útkeresőt, hogy miért is vagyunk mi, emberek, Atlantisz rosszul sikerült teremtményei, bezárva ebbe a börtönbe. A háborúk felemésztettek néhány rendszert, és az atyai világok, nameg néhány közepes szintű, nagy tudású civilizáció elég furcsán kezdett nézni a Földre. A börtönőrök tehát itt vannak, de mi, emberek akkor sem csak egy állandóan reggel fölkelő, zabáló, szexelő és dolgozó gépek vagyunk, és nem rabszolgák! Meg kell mutatni, hogy többre is képesek vagyunk, és szeretettel, összetartozással, Szellemhez való közelséggel bizonyítani a Kozmosznak, hogy jobb és tökéletesebb jövőt is képesek vagyunk építeni, mint amit programozóink akarnak! Az áttörés nem lehetetlen, de csak konkrét szellemi tervekkel és magasrendű szeretettel, egymás felé való nyitással valósítható meg.

Ezen gondolatok persze sokaknak veszélyesnek tűnhetnek, hiszen a jelenkor embere annyira benne van ebben a sajátságos, monoton fogyasztói társadalomban, hogy még annyi reménye sem maradt, mint a középkor tudatlan, de a bölcsességet ismerő útkeresőjének. Ma látszólag „mindent tudunk”, és amit nem, azt meg megnézzük az Interneten. Már nem is egymással kommunikálunk, hanem a gépekkel, s egyes, embert irányító erők azt hangoztatják, hogy jobb lenne lecserélni az embert robotokra, vagy legalábbis irányító szoftverekre. Más erők pedig éppen azon fáradoznak, hogy magukat magasabb idegen intelligenciának kiadva kísérleteket végezzenek, melyek persze az emberiség kárára történnek. Látni kellene, hogy a jelenkor elbűvölő tudása egy programozott és a saját múltjáról semmit nem tudó emberi faj kialakítását célozza meg. Amikor már annyit sem fogunk tudni magunkról, hogy kik vagyunk, és milyen lehetőségeink vannak, akkor fog beütni a végső krach – de akkor már késő lesz a felébredésre. A valódi bölcsesség azt sugallja, hogy semmit sem szabad úgy csinálni, ahogyan a tévé vagy a média szajkózza, mert az nem magunkból jön. Mindenkinek belülre kellene figyelnie elsősorban, és csak azután a külvilágra. Nem a tudatlanságot propagálom és dicsőítem, hiszen fontos, hogy az ember naprakész legyen. Azt kellene megértenünk, hogy sorsunkat nem lehet fejből irányítani. Csak a Szellem tud igazán előrejutni az életben, de ez nem egyenlő a földi racionális tudással. A valódi Szellem analógiákban, szimbólumokban és szinkronicitásban megnyilvánuló tudat, amely álmokon és üzeneteken keresztül juthat el az agyhoz. Aki nem figyel belülre, s már nem is álmodik, vagy ha álmodik, képtelen emlékezni rá, az sürgősen javítson magán. Mindegy, hogy az álom manipulált, mert ha dolgozunk rajta, és egyre tisztább meditációkkal, napi sétákkal, egészséges gondolatokkal fogjuk körülvenni magunkat, ki tudunk majd törni a Mátrixból. A lényeg a belső akaraton van, tehát hogy ezt belülről is akarjuk. Akinek igénye van a fejlődésre, az a börtönön belül is fejlődhet, míg aki csak a rabtartóknak szolgál, az egyre jobban lesüllyed. Figyeljünk belső hangjainkra, hiszen nagyon sok kérdésre a válasz ott van bennünk, és nem az Interneten vagy a tévében, vagy a sajtó hasábjain. Az autoritás, önbizalom a legfontosabb, s akinek ez létrejön, az már nem hagyatkozik másra, csak a szív és a szellem összhangja és tiszta szándéka vezeti.