Az írás eredetileg megjelent: 2012. 01. 13.

Nemo kapitány mindenkit megihletett, hiszen a Verne regény egy magasabb technikai civilizáció szintjét képviselő embert jelenített meg a történetben. Az emberek nagy része ténylegesen mesének vette Verne regényének hőséről szőtt legendákat. Nem ez a lényeg, hiszen eme írás valóságalapja kétségbevonhatatlan. Valószínűleg az írásaimból már ismert „Más utakon járó” csoporthoz tartozó karakter jelent meg a Verne regényben. Ezek az emberek tisztább szellemiséget képviseltek az átlagembernél. Személyiségükhöz közelebb volt a szellem, mint az itt élő atlantiszi fajtáé.
Probléma, hogy az átlagember technológiai és racionális tudása jóval felülmúlja az erkölcsi szintjét és spirituális nívóját. Atlantisz fiai egy olyan primitív és félállati közösség itt még szintén territoriális ösztön szintjén mozogva valódi célok nélkül születnek le a Földre. El lehet képzeli, mekkora veszélyt jelenthetnek egy irányító réteg kezében, kik a Hold és a Mars felszínéről kiindulva távoli naprendszerek meghódítását tűzték ki célul.
Már írtam róla, hogy a Hold megszállása nagyjából az 50-es és 60-as évek fordulóján történt. Az ott élő „Más utakon járók” bizonyos hányada el tudott menekülni, és a Naprendszer távoli tájain éli életét. A földiek a legyőzött nácik technológiai tudásával és egy idegen faj segítségével konstruáltak néhány űrjárművet. A Hold megszállását ezekkel hajtották végre – s aztán az ott levő technológiát birtokba véve, majd továbbfejlesztve kezdték el a létezést ezen a planétán. Ma azonban egészen más a helyzet. A holdi erők sem egységesek. A Zeta-Reticulum-beli segítség már nem erős, és vannak olyan kezdeményezések, melyek új szövetséges után kutatnak. Valószínűleg egyes még élő, s az Uránusz közelében levő „Más utakon járó” csoport a fenn említett tisztább holdi emberi közösséggel szövetkezve titkos tervet készül végrehajtani. Nehéz ebbe konkrétan belelátni, de nyilvánvaló, hogy a földet elhagyni igazán komolyan csak azok képesek, kik mind, mind karmikus szinten ennek végrehajtásához elég érettek.
A Holdat, majd pedig a Marsot bázisként használó titokzatos atlantiszi közösség egy barbár csoport. Hiába tartják magukat a legkiválóbbnak, valójában ez csak egy genetikai többlet, és igazi bölcsesség nélkül mindez semmit sem ér. Amit azonban a tőlük elpártoló, és a „Más utakon járókkal” szövetséget kereső csoport csinál, az már kozmikus értelemben nagyszerű és bátor dolog. Nem lehet igazán tudni, hova is tartanak – de nem oda, ahová a kísérletező Irányítók és klónokat létrehozó tudósok. Ez a helyzet tükrözi a Földön mindenkor honos valóságot. A vezetők és bátor keresők sohasem értettek egyet, így volt ez a kezdetek kezdetén – s így van a végnapokban is. Ez azonban csak növeli a bátor keresők terveinek grandiózus jellegét, s ez teszi igazán istenivé a kiválasztott kevesek szabadulási kísérletét.
Nem kell messzire mennünk, ha az ember gondolkodásának paradoxonjait láttatni akarjuk. Egy magasabb szintről ideérkező lélek számára kicsinyesnek és primitívnek tűnnek az embert irányító tradíciók, vallási és elvárásbeli megkötések. Az ember szellemiségét nem a tiszta szándékok, hanem primitív ösztöni késztetések hatják át. A „Más utakon járók” ezért hagyták itt a bolygót. Nyilvánvaló, hogy akik itt akarják hagyni ezt a világot, csakis velük való szövetségben tehetik. Hamburgert, háborút, torz vallást, ösztönöket nem kellene exportálni a világegyetembe. Aki elég tiszta, képes átlátni írásom lényegét.