Szemrád Nándor írásai

Koronavírus és spirituális fejlődés

2020. október 10. 11:36 - Szemrád Nándor

Amit a koronavírussal kapcsolatban az emberek és politikusok képviselnek, az túlmegy minden elviselhető határon. Hamis statisztikákat tesznek közzé, hogy bizonyítsák, milyen elképesztő veszély leselkedik ránk! Márpedig tudomásom van róla, hogy sokan pénzt vagy hivatásbeli elismerést kapnak azért, hogy bizonyítsák, szentesíthető a karantén, és igazak a statisztikák.
Igaz persze, hogy olyanok is vannak, akik valóban jó orvosként és ápolóként utasítgatnak a maszk viselésére és elhiszik, hogy ez egy súlyos járvány. Sajnos az emberi faj nagyon korrumpálható és így nem nehéz szélhámosságra embereket találni, akik bármit bizonyítgathatnak. Nézzünk néhány adatot. Naponta tízezrek halnak meg polgárháborúkban szerte a világon, és legjobb esetben is naponta 20 000 ember hal éhen. Ennek a számnak a töredéke a koronavírusban naponta meghaltak száma az egész világra vetítve 2020 év eleje óta! Egyáltalán nem is biztos, hogy minden „igazolt” coronavírusos valóban az. Ez a járvány az emberiség teljes bezárását és kontrollálását célzó intézkedéssorozat első stációja. Az egész cirkusz valódi célja nem más, mint egy gigászi rabszolgává süllyesztés. A jövőben egy hatalmas hálózaton keresztül kiborgok és robotszondák irányíthatják az embereket és ellenőrzik ténykedésüket. Reptilek, hibridek és irányítok, befolyásolják asztrálvilágon keresztül az emberek álmait és egész világnézetét. Megszűnik az empátia és a szeretet. Mire az akarat nélküli bábu felébred, már késő lesz…
Atlantisz végnapjaiban kezdődött minden, mikor a Niburu átvette az asztrálszféra irányítását. Akkor az említett lények az emberek között járkáltak, semmiféle kozmikus törvény nem tiltotta ezt. A jelenkorban (egyelőre) rejtőzködnek. Álcázzák jelenlétüket, de az bizonyos, hogy képesek emberek tudatát megváltoztatni, és bizony előfordul, hogy egy-egy reptil leél egy földi életet, de olyan képességekkel rendelkezik, hogy emberként érzékeljük. (Egyesek szerint az angol királynő is ilyen, de sok művész és közéleti személyiségről lehet tudni ugyanezt.) Az embereket könnyű becsapni, de valami borzasztóan érződik minden varázslat ellenére. Ha mondjuk egy ezerfős rendezvényen húsznál többen vannak, förtelmes szagot árasztanak, és ezt igen nehéz megakadályozni. Az azonban biztos, hogy ha az emberiség nagy hányada sokáig szájmaszkot visel, bizony a szaglás hatásfoka igen erősen csökkenhet. Így a jövőben bizonyos lények észrevehetetlenül megjelenhetnek közösségekben.

Sok spirituális ember van, kik reménykednek a harmadik szem kinyílásában vagy egyfajta komoly beavatásban. Én is hittem misztikus mesékben, de a helyzet elég reménytelen. Kegyetlen igazság, de nehéz egy emberi genetikával rendelkező lélek számára a harmadik szem kinyílása, mert ezt a dolgot titkos csoportok őrzik.
Valamilyen formában kapcsolódni kell a hibrid vagy repto vérvonalhoz – vagy olyan embernek kell lenni ki, maga is irányító, szabadkőműves, esetleg fekete mágus. Ez utóbbiakat különösen segítik, hiszen a fekete mágia sok embert köt, illetve segít a lelkek szétszakításában és fregmentációjában. Az emberekre rakott negatív energiák megkönnyítik a zűrzavart és a társadalmi káoszt, meg fokozzák a félelem kialakulását. Nem állítom, hogy nem nyílhat meg a harmadik szem egy magasabb rendű misztikus számára, de a titkos társaságok tagjai mindent megtesznek, hogy ez ne legyen így. Más írásaimban említettem, hogy egy-egy terület vagy földrajzi hely energiaszintjének emelkedését is képesek megakadályozni – de emberek és fehér beavatottak ellen is fellépnek, így egy tényleg tisztességes misztikus nagy veszélyben van, ha elkezdi érzékelni az asztrálvilágot. De ez a tény mást is jelent, mert sok millió spirituális kutató vagy ufóhívő ténylegesen hülyének van nézve. Az embereket fejlődésükben gátló hatalom szinte köztörvényes módon ténykedik, amit nem szabad volna tűrnünk…
Talán sokan reménykednek, hogy valamiféle hatalmas spirituális lény beavatkozik, és minden jobb lesz. A probléma csak az, hogy a galaxis tiszta és fényes rendszeréből ideérkezők nem igazán képesek az emberekkel felvenni a kapcsolatot. Olyan ez, mintha egy ember egy hangyával akarna kontaktust teremteni. A magasabb világokból érkezők nem értik, hogy sok millió ember miért nem kérdőjelezi meg, amit a média és politika eléje tesz. Értsük meg, ez nem lázadásra uszítás, de sokkal több tüntetés vagy békés felvonulás kellene – s így talán jobban kontrollálni lehetne a politika és a hazug sajtó által reálisnak mondott koncepciókat. Gyakran egy mozgalom, szervezet vagy egy csoport azért nem képes semillyen átható célt megvalósítani kultúra vagy közélet szintjén, mert ügynökök épülnek be közéjük. A magasabb hatalom azt látja, hogy mindez az emberek hibája, mert nem veszik észre, hogy a mögöttes erő állandóan programozza őket, és így nem figyelnek a részletekre. Az ember csak egy bizonyos szinten tudatos lény. Hiába a számítógépes tudás vagy a komoly történelmi ismeret, esetleg matematikai képletek hatalmas tudása, a mentális manipulálás miatt nem vagyunk képesek belülre figyelni. Nem mindig a család a lényeg, és egy rokon vagy barát elvesztése sem írhatná felül a belső figyelmet… Az sem szempont egy tiszta hatalom elvárása szerint, hogy valaki állandóan megélhetési problémákkal küzd. Ha az emberek nagy többsége naponta két-három órát magával foglalkozna, sokkal jobban felébredne az empátia mások iránt, mint így, hogy állandóan nyavalygunk és sírunk a kétségtelenül létező problémák miatt! A jelenlegi tudatállapot miatt egy igazi tiszta hatalom nem tud mit kezdeni az emberek nagy többségével. Csak az erős hit és keresés és a minden akadály fölött átívelő tisztának lenni akarás segít.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemradnandor.blog.hu/api/trackback/id/tr6216234218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása