Szemrád Nándor írásai

Létezésösszesség és inkarnációk

2017. október 13. 16:38 - dangbird

Az írás eredetileg megjelent: 2013. 01. 10.

Sok ember tévedésben van a halál utáni világokat illetően. Van olyan, aki még az éteri síkokon is alig tudatosodik a fizikai test vége után. Márpedig a lélek maga összetett elem, s így egy entitás akár 6-8 helyen is ott lehet egyszerre. Egyik asztrálvilágban mint angyal jár-kel, másikban farkasként azonosítja magát. Van mondjuk egy idegen világbéli létezést hordozó lélekteste is. Lehetséges, hogy mentálsíkon is van 1-2-3 teljesen át nem élt formája is lelkének. Aki tehát még az éteri síkon is éveket tölt el, s nem éli át a többi lélektestét, az nagy hibát követ el. Negatív erők vagy befolyásoló szellemcsaládok irányítják inkarnációit. Tömegével jönnek le ilyen töredéklelkek a Földre a jelen korban. Igazi célt nem látnak, és vakon bolyonganak.

Aki azonban átél néhány lélektestet, s önmagaként azonosítja őket, egyre boldogabb inkarnációkat élhet meg. Aztán egyszer eljön az idő, mikor egyik halála után összes lélektestét átéli. Ez egy frenetikus élmény, mert az összes lélektest minden inkarnációjával együtt világossá válik számára. Ekkor már egy nagyobb. átfogó tudatban létezik. Ez az átfogó tudat azonban csak része valami még nagyobb egységnek. Aztán néha már ebben a még nagyobb egységben ébred fel. de ez is csak része egy galaktikus méretű civilizációnak vagy szellemcsoportnak.

Értjük már milyen gigászi a fejlődés? Minden világon és megtapasztaláson van egy azon túli létezés. Minél nagyobb tudatban ébredünk fel, annál jobban rájövünk, hogy egy még nagyobb tudat részesei vagyunk. Ilyen esetekben már a lélek szabadon dönthet arról, hogy akár több világban is inkarnál egyszerre. Számára már nincs idő, tér, mert semmi nem állhatja útját a végtelen megtapasztalásnak. Kutathat letűnt civilizációk nyomában, de akár ismeretlen szellemcsaládok világaiban, vagy galaxisok mélyén, ködrendszerek belsejében. A lényeg a hallatlan tudatosság, egység és szeretet megtapasztalása, amely őt jellemzi a végtelen felé tartó útján.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemradnandor.blog.hu/api/trackback/id/tr9512969801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása