Az írás eredetileg megjelent: 2010. 05. 11.

Lélegzetelállító küzdelem volt a titánok és Atlantisz harca.

A titán nemzedék „óriásokból” állt, méretben nagyon hasonlított az akkor már fizikai síkon egyre több alkalommal megjelenő atlantiszi „teremtőkre”. A háborút – mint ismeretes – az atlantisziak az atomfegyverekkel nyerték meg, de eme fegyverarzenál bevetése az ő sorsukat is megpecsételte. A mágikus akaratimpulzussal felrobbantható atombomba elpusztította ugyan a titánokat, de a magasabb isteni hierarchia innentől kezdve közvetlenül beleszólt Naprendszerünk történelmébe.

Még a titán nemzedék megteremtése előtt rendkívül sok atlantiszi szellemcsalád hagyta el a Földet, mert nem értettek egyet a teremtést legdurvábban végrehajtani akaró sötét szellemcsaládokkal. Szétszéledtek a kozmoszban és szürke, leginkább hármas szintű kultúrákat hoztak létre, saját elgondolásaik szerint. Egyik ilyen civilizáció Naprendszerünk közelében, a „Nibirunak” nevezett égitesten telepedett le. Ők vállalták a földi rendcsinálás oroszlánrészét. Az isteni hierarchia megbízta a nibiruiakat, hogy fokozott ellenőrzést gyakoroljanak az egyre gyengülő atlantiszi szellemcsaládok felett. Közben egyre több, régen itt létező szellemi hatalom költözött vissza. Céljuk a Földön maradt győztes félistenek kiiktatása, majd pedig szerepük átvállalása volt. Egyesek önszántukból jöttek, mások azért, mert az isteni hierarchiával kötöttek megállapodást, és alig várták, hogy újra létezést nyerjenek a Földön.

A vezető nibirui hierarchia segített a titánok legyőzésében is, és a legyőzött titán lelkeket igyekeztek lesötétíteni; arra is gondjuk volt, hogy azok jó ideig ne kerüljenek magasabb pozícióba. Közben persze Atlantiszt is lassan félretették – így a szellemi hierarchiával kötött megállapodás nagyjából rendet garantált a Földön.

Az emberi lelkek egy része azonban a prehisztorikus múlt különböző etapjaiban minden síkon megélt háborúk emlékeit hordozta. Mind mentál-, mind asztrál- és fizikai síkon egyaránt megszokta a félelmet, a gonoszságot, a mindenért való – de sokszor mégis kilátástalan – küzdelmet. A visszaérkezett szellemcsaládok javarésze Atlantiszhoz képest már jóval fehérebb vagy legalábbis szürkébb kultúrák: jóval magasabb szellemiséget képviseltek. Az általuk megírt karmikus szerepeket az emberi lelkek nem voltak képesek eljátszani.

A nagy megtisztulás mintegy 14.000 éve, ie. 12.000 körül történt. Nagyjából az óegyiptomi civilizáció elejére bizonyossá vált, hogy az emberi lelkek egy része képtelen elfogadni a föléjük rendelt, számukra „idegen” szellemcsaládokat. Így az itt szolgálatot teljesítők elkövettek egy nagy hibát: valahogy visszaengedtek néhány sötét szellemcsaládot, mintegy segítségképpen az emberiség fejlesztéséhez. Úgy gondolták, hogy ez talán segít az emberi fajnak a fizikai karmáját törleszteni, s így fájdalmasan bár, de fejlődni. Erre azonban az isteni hierarchiától engedélyt nem kaptak!

És itt van a probléma gyökere. A régiek visszatérése most egy hatalmas káoszhoz vezethet, hiszen a jelenben nagyon sok, kozmikus bűnöktől terhes, a saját rendszerén belüli igazságszolgáltatás elől menekülő szellem is itt van. Ezek, az őket beengedőkkel karöltve, igyekeznek újra megvalósítani mindazt, ami ezt a Földet régen is jellemezte.

Így aztán nem csoda, hogy a visszatért atlantiszi szellemcsaládok közül nem egy már azt tervezi, hogy újra elhagyja a Földet – itt hagyván a most szintén szerepet kapott, az emberteremtési kudarc emlékével terhes, valamint a velük lepaktáló, frissen érkezett szellemcsaládokat. Kozmikus törvény azonban, hogy egy bolygót szellemlényként csak „tisztán” lehet elhagyni. Ez nem azt jelenti, mint a testet öltött lények esetében bekövetkező megvilágosodás vagy megváltás. Itt arról van szó, hogy a lélekcsoportért, melyet ők fizikai és karmikus pályán tartanak, felelősséget kell vállalni. Annakidején, mikor először elhagyták a Földet, könnyebb dolguk volt; akkor még sem a „teremtő”, sem az ember nem kötődött ennyire a lehúzó fizikai síkhoz – az ember még félálomban létezett, a karma még nem volt definiálható, csak látens formában. Ma már sokkal erősebb az embert körbevevő világ kötőereje, és a sok évszázad karmikus tartozása bizony nehézzé teszi, hogy a jelenleg visszajöttek tisztán hagyják el a Földet.

A fenn említett, fényhez hű s tisztább szellemcsaládok most az általuk Földre inkarnáltatott emberek egy részébe a világűrutazás kódját ültetik. Ezért jelent meg a gigászi törekvés a XX. században, ezért vannak sokan azok, akik vágynak a világúr távoli tájaira. Így lehet megérteni, hogy az emberek egy része miért tekint reményteljesen a világegyetem hatalmas távlatai felé.

Felvetődik a kérdés: miért is kellett a Holdat a már ismert módon elfoglalni, ha a fent említett szellemközösségek olyan tiszták? Nyilvánvaló, hogy a Holdra szükség volt, mint bázisra. De miért kellett meggyilkolni a Más Utakon Járókat, ha ezen űrgyarmatosítók irányítói pozitív szellemi identitásúak? Az csak vicc, hogy minderre az volt az ok, hogy a Más Utakon Járók kapcsolatban álltak Hitlerrel. A führer számára ők csupán azt az „isteni” fajt jelentették, amivé ő akarta avanzsálni a német népet. A technikai és mégikus ismeretek királyának tekintette őket – pedig jól tudta, hogy a holdon akkor lakók egynegyede nem is fehér „árja”. Hitler tehát, bármilyen gonosz is volt, tudta, mi az a tisztelet.

Az más kérdés, hogy bizonyos tervrajzok egy szétbombázott német városban előkerültek. Bizonyos űrszerkezetek megkerült tervrajzaival, nomeg Wernher von Braun vallomásával az amerikaiak elég bizonyítékot találtak, hogy elfoglalják a Holdat az „ellenségtől”. Nyilvánvaló, hogy a tervrajzokat „szellemi” segítséggel juttatták a romok között bóklászó amerikai katona kezére. Wernher von Braun pedig, SS múltja ellenére, amerikai szolgálatba állt, köszönhetően az Irányítóknak.

Azt akarom ezzel bizonyítani, hogy ezen a földön igazán senki nem tiszta. A földi istenek pozitív arca az a szellemcsalád, amely a világűrutazás kódját ülteti a lelkekbe! Ez azonban nem szentesítheti egy ilyen tébolyult offenzíva kiagyalását és végrehajtását, amelyet a Hold ellen hajtottak végre. Ezek fényében dönthet mindenki. A „teremtő” maga képére formálta az embert a Földön – nem csoda, ha a teremtménye ugyanígy viselkedik a fizikai világban. Buddha és Krisztus, az igazi fény küldötteiként, óvakodtak a földi „jótól” és „rossztól” egyaránt. Én már megértem őket.

A Holdon sokakat megöltek a Más Utakon Járók közül. Néhányan elmenekültek. De a németek által küldött populációt foglyul ejtették, majd rövid tanakodás után Hruscsov Oroszországába küldték. A Szovjetunió néhány napon belül az összeset kivégezte. A tettet nem minősítem, hiszen önmagáért beszél, s jellemzi a földi ember hozzáállását mindenhez. Készüljön ez az írás az ő emlékükre, akik legalább néhány évet megéltek a Más Utakon Járók között, távol a Föld poklától, a háborútól és a hazugságtól – in memoriam, s béke poraikra.