Szemrád Nándor írásai

Mars

2018. június 02. 14:27 - dangbird

mars.jpgMeglepő állításokat közölt részemre a most induló MARS-PROJEKT-ről a Sea és Arden párostól. Igazából nem volt min meglepődnöm, hiszen azt tudtam, hogy az Irányítók mindig is hazudnak az embereknek. Tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, hogy a majdani Mars-expedíció miért is indul, s mit tesznek az Irányítók a Marsot ért – milliomosokból álló populációval?  Elmondják Nekik az igazat, vagy pedig hazudoznak tovább, s elhitetik az újgazdagokkal, hogy Ők az „Elsők” Földünk testvérbolygóján? Bizony, az emberiség „istenei” ugyanazt a borzalmas félrevezető játszmát fogják folytatni, mint amit eddig - s nagy valószínűséggel titkolni akarják majd azt, hogy a Marson már évtizedek óta ott vannak bizonyos erők, melyekről persze bolygónkon csak keveseknek van tudomásuk. A megtévesztés persze HOLOGRAFIKUS módszerekkel  is realizálható, de a tér és idő manipulációja sem lesz majd idegen a mi bolygónk urai számára. Igen, Kedves Olvasó, sajnos, Földünkön nem igazán a fair-play szabályai szerint tesznek rendbe bizonyos dolgokat „URAINK” – de ugyanezt alkalmazzák majd a Marson is, hűek maradnak tehát önmagukhoz. A Marsot ért gazdag és befolyásos kevesek bizony nem csak félre lesznek informálva a NASA Mars-projektjeinek eredményeivel és az elért ismeretekkel kapcsolatban, hanem a TÉR és IDŐ manipulációjával  és holografikus elváltoztatásokkal is szembe kell nézniük. Aki közülük nem igazán spirituális ember, az persze nem is tud majd rájönni semmire sem. Nyilván persze az egész projekt egy hatalmas képmutatás része, amely persze azt a célt szolgálja, hogy az emberi faj valódi titkokat ne ismerjen fel. Hát persze, valóban, az emberek számára még korai lenne  a kozmikus állampolgárság, hiszen a legtöbben valódi szeretetre sem vagyunk képesek, s bolygónkon gyilkos háborúk dúlnak. Mégis, valami mélyen megszólal Bennem, mikor az Irányítók hazugságaival találkozom, hiszen egy sok évezredes félrevezetés által determinált emberi faj idegen tagjaként – mindezt felháborítónak tartom! Számomra már nyilvánvaló, hogy sok olyan bűn van az atlantiszi populáció számláján, amely kozmikus értelemben véve nem felejthető. Megint azt gondolom, hogy vannak itt bezárva bizonyos lelkek, kik már érettek lennének komolyabb igazságok megismerésére…

a Sea és Arden által elmondottak rávilágítottak arra is, hogy a Mars expedíció bátor önkéntesei bizony nem ismernek még fel asztrális és mentális összefüggéseket utazásukkal kapcsolatban. A Hold utazók még mindig a földi rendszer szintjén létező mentális térben maradnak – talán asztrálisan kicsit más a létezés, de még itt sem nagy a különbség. A Mars persze már egészen más, mert az egész asztrálvilág és a mentálsík sem hasonló. A Hold még a Földhöz tartozó MÁTRIX része – a Mars már nem ! A marsi szféra a földitől eltérő módon hat az emberi szellemiségre, s jónéhány lélektest széteshet egy – a bolygón eltöltött élet eredményeképpen.  A lelki alkotók nem tudnak egymásra találni, ha például valaki a Marson hal meg, s szellemileg nem elég fejlett! Egyéb zűrzavar is lehet a szellemek között, hiszen az ottani asztrál és főképpen mentál világ másképpen hat a szellemiségre, mint ahogyan a földi…

Nehéz tehát a karmikus programok tartása is, s véleményem szerint az oda utazók negyede  egy egyszerű asztrológiai halálpontba bele is halhat két-három éven belül.

Néhányan persze felismerik, hogy a Mars TÉR és IDŐ koordinátái megegyeznek a Föld jövőjével,  de ettől még nem lesznek zsenik, s persze az ottani IRÁNYÍTÓK figyelmét magukra vonhatják.

Nem lehet tehát biztonságban senki sem a bátor és gazdag úttörők közül. Véleményem szerint ugyanaz fog folyni, mint a Földön, hiszen a téridő-változtatások, a félrevezetés és az állandó hazudozás már ismert fegyverei az itteni politikusoknak és az őket irányító hatalmi elitnek. Ezen nem változtatnak semmiképpen sem. De ha itt maradunk a Földön, akkor sem jobb a helyzet, hiszen gyilkosságok tucatjai világítanak rá, hogy milyen tébolyult erők is érvényesülnek jelenkorunkban. Bizonyos forrásból megtudtam, hogy a nemrég 2018 tavaszán brutálisan meggyilkolt szlovák házaspár sem azért vesztette életét, amiért a hírek elmondják. A valódi célpont a házaspár hölgy tagja volt. Ő egy nemzetközi kutatócsoport tagja volt, kik Amerikában bizonyítékokat találtak földönkívüli élet létezésére. Állítólag egy támaszpontot fedeztek fel, ahol kapcsolatba is kerültek az idegenekkel. Sokukat megölték, s köztük a szlovák tudós hölgyet is – a férj persze rossz időben volt rossz helyen, így ő is az életével fizetett bátor párja kutatási eredményeiért. Méltán tehetjük fel a kérdést, hogy meddig lehet ezt így tűrni, s hogy valójában az emberi faj az utóbbi százhúsz évben elért tradicionális fejlődése ellenére miért viselkedik úgy, mint egy hülye gyerek? Egyfelől nyilvánvaló, hogy sokan nem tudunk felnőni, és ez egy igazságos eredmény. Másfelől az élet egyre jobban ellehetetlenül, egyes kontinenseken éhezők nyomorgók milliói készülnek Európa bekebelezésére, maffiák, bűnöző kormányok, kábítószer és félőrült gyilkosok úgy léteznek közöttünk, mintha ez egy szükséges dolog volna. Az ellentmondás iszonyatos, s ha mi, bizonyos dolgok tudói nem jutunk valamilyen formában nyilvánosság elé, ez a bolygó menthetetlenül elvész a káoszban. Vele együtt persze minden érték is elvész, mert bár igen kevés, de mégis hatalmas tudású szellem is be van ide börtönözve, és szenved a többi szerencsétlen embertársával egyetemben. Itt lenne az idő a változásra, de úgy látszik, a félelem, a fájdalom és az embert állandóan körülvevő tehetetlenség együttesen megakadályozzák, hogy valamiféle átalakulás történjen. Márpedig ezt így sokáig nem lehet tartani, és a tébolyult, és magukat istennek képzelő hatalmi elit tagjai az örökkévalóságig nem maradhatnak a fejünk fölött. Bármi is történjen, a remény örökké élni fog, amíg csak egy valódi, igazi útkereső is él közöttünk.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szemradnandor.blog.hu/api/trackback/id/tr4914018800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

airt 2018.06.02. 20:39:48

www.youtube.com/watch?v=HLQnGdpcIks
Ebben a műsorban (sok más mellett) egy felvidéki magyar kutató beszél a borzalmas tett, a fiatal szlovák pár-gyilkosság hátteréről, a titkolt, valószínűsíthetően valódi ok 30.55-től 34.01-ig kerül szóba
süti beállítások módosítása