Sokszor látok személyes horoszkópokban olyan konstellációkat, melyek nagyon súlyos, sorsszerű terheltségre utalnak. Asztrológusként jónéhány kollégával beszélgettem már erről, drámai sorsokat elemezve. Az általános vélemény sajnos az, hogy mindenki karmájának megfelelően kap sorscsapásokat és jutalmakat az életben – s ezt nem érdemes megkérdőjelezni.

Másrészt viszont az asztrológia magasabb fokán állva azt mondhatjuk, hogy egy adott konstellációt meg lehet élni magasabb vagy akár alacsonyabb szinten is. Aki már egy komoly szellemi nívóra eljutott, az minden ártó hatást  képes úgy átszublimálni, hogy a legborzasztóbb fényszögeket is nemes módon megélve valóban fényteli életet él. Hát igen. Sokféle vélemény van, és én mindent tiszteletben tartok, nem szállok vitában senkivel sem, de vannak problémák bőven bolygónkon.

Vizsgáljuk meg egy kicsit részletesebben ezt a kérdést! Szokásomhoz híven én a Kozmosz más tájairól indulva kezdem analízisemet.  Vannak olyan naprendszerek, melyeknek bolygóin fizikai síkon a tavak, vizek magát a bolygórendszert tükrözik vissza. Ennek következményeképpen ha valaki belenéz a víztükörbe, magát a csillagot és a rendszer bolygóit látja, még a pocsolyákban is! Világos, hogy ezen a helyen nem az ember, nem az egó a lényeg, s persze az anyagvilág rabsága sem tartja az itt élőket úgy bűvöletében, mint minket, embereket. Másképpen rendeződnek az anyag atomjai egy ilyen rendszerben, s a lények felnőttkorukra simán megtanulnak testükből kilépni – fizikai síkon akár három-négyszáz évet is élnek. Az idő minősége is más, és persze ezen a helyen a tükör, mint tárgy másképpen funkcionál. Ha egy lény egy tükör előtt áll, néhány pillanat múlva kinyílik előtte egy dimenziókapu, melyen akár át is léphet – de testi mivoltában is úgy, hogy nem szükséges a fizikai burkot levetnie. Nos, egy ilyen bolygón a jelenvalóság sem tűnik olyannak, mint földünkön, és a lények belelátnak előző életeik cselekményeibe. Nem köti őket úgy a szubjektív énazonosság pillanatvalósága egy fix mosthoz (amelyhez képes mindent pillanat múlt vagy jövő), mint minket, embereket.

De térjünk vissza most ide, a Földre! Mostani sorsunkat előző életeink sokasága határozza meg, melyekre az átlagember nem lát rá. A magasabb embert és sorsot irányító hatalom szerint erre azért van szükség, mert az ember csak bizonyos pályán mozoghat. És ha mindent látna, megőrülne, vagy letérne sorsáról, mely ki van jelölve számára. Hát éppen ez az, ami szöget üt a fejembe! Hiszen ha ez így van, akkor hol a helye a kegyelemnek, amely a szeretet lényege, és amelyre oly sokan vágyunk? Ha nem tudhatja az átlag, hogy miért bűnhődik, azt sem tudhatja, hogy kinek miért árt, vagy kit miért tesz tönkre! Sokan nem élhetik meg, nem láthatják át, hogy hosszú évszázadokon át miért ártottak ennek vagy annak a személynek. Miért tették tönkre karrierjét, miért szerették el felebarátjuk feleségét, vagy vették el pénzét? Azt sem látják, hogy ők miért kerültek bizonyos problémákba, hogyan vált végzetessé egy ártatlannak tűnő találkozás bizonyos személyekkel. Nem érzékelhetik az emberek, hogy miért is volt szükséges ez vagy az a helyzet – és így gyakran egy életen belül is igyekeznek kerülni olyan eseményeket, melyek pedig valóban fejlesztő és szabadító hatással lennének karmájukra, bármilyen kellemetlennek is tűnnek. Tulajdonképpen sok ember azért nem képes spirituális képességek kifejlesztésére, mert karmikusan predesztinálva van arra, hogy csak a fizikai világra összpontosítson. Olyannyira a karrier és a pénz keríti hatalmába a tudatát, hogy egész életében csak alacsony szintű anyagi célokra képes összpontosítani. Egy kifejezetten szellemi létezést élni akaró embert pedig gyakran gyilkosság vagy valamilyen súlyos probléma térít el céljától – hosszú inkarnációkra visszavetve mentális fejlődésében. Sokan vannak itt olyanok, akik már látták, érezték az embert irányító erők gonosz játékát a prehisztorikus múltban. És pontosan ezért vannak „sarokba állítva”, azaz szándékosan negatív vagy nehéz sorsot kapva, leláncolva a hétköznapok szürkeségébe. Érdekes viszont azon spirituális emberek fejlődése, akik éppen az adott politikai, kulturális vagy vallási hatalom elveivel karöltve folytatják tevékenységüket. Nekik mintha minden kicsit jobban menne, és bizony egyenletesebben haladnak útjukon, mint a mindenben kételkedő lázadók! És aztán persze itt vannak azok, akik valamilyen reptil, Orion-béli vagy reticulum-béli genetikával rendelkeznek. Ők akár közéleti emberek vagy egyszerű hétköznapi lények, akár spirituális vezetők vagy munkások, tanárok; sokszor nyitva áll előttük olyan asztrális kapu, mely mások előtt egyáltalán nem. Így az is világossá válik, hogy a fenn említett rendszert, a vallást, fennálló rendet kiszolgáló misztikusok, nameg a szintén említett hibridek sokkal könnyebben megélhetik még a rossz konstellációkat is. Ők még nehéz karma esetén is sokkal szublimáltabb módon is képesek leélni az életet, mint a lázadók. És ez, kedves olvasó, nem szellemi fejlettség kérdése! Mert én azt tapasztaltam – bárki bármit is állít ez ellen –, hogy a rendszert támogató spirituális tanítók, meg a hibridek könnyebben képesek áthozni a fizikai valóságba a láthatatlan világból energiákat, mint a lázadó misztikusok, vagy a kitaszított zseniális gondolkodók. Ők jobban érvényesülnek anyagi, hivatásbeli, párkapcsolati szinten, mint azok, akik a fennálló vallással, közélettel, politikával ellentétes spirituális elveket hirdetik. Világunk tehát minden szinten igazságtalan, és így asztrál- és spirituális téren is csak gőzölgő hulladékot találhatunk. Így teljesen világos, hogy a Földet körülvevő asztrál- és mentáltér nem lehet paralell a kozmikus asztrálsíkkal vagy mentálvilággal. Analógiák léteznek közöttük, de vigyázni kell ezek értelmezésével, mert tévútra viszik a kereső misztikust. Valójában sok síkon ellentét van a Föld és a magasabb világok között.

Az előző életet megpillantva lazulna az emberi egóba vetett hit, és az életet egy hosszú folyamatnak fognánk fel, nem kötődnének annyira az emberek a szubjektív énazonossághoz, és a jelenvalóság szűk kereteihez. Nem lenne annyira fontos a jelen, ugyanakkor látnánk a pillanat önmegvalósító és felszabadító erejét, és az ember egy tudatosabb és az időbeliség kereteitől szabadabb lény lenne.