Nem akarok túl drasztikus és egy másik embert befeketítő vagy támadó lenni, de leírom, amit házasságom tönkremenetelével kapcsolatban gondolok az alább következőkben:

Igyekszem objektív lenni és a tényekre szorítkozni és megpróbálom egyéni érzelmeimet kihagyni a történetből. Én, Szemrád Nándor, aki az előző 48 cikket és írást szerezte, most negyvenkilencedikként ezt tárom ismeretlen olvasóim elé.

Azzal a bizonyos emberrel, akit Makszin Norbertnek hívnak, 2011-ben ismerkedtem meg, nagyjából ősz elején. Egy nagyszabású projekt keretén belül az ő égisze alatt „Birodalomnak” nevezett csapat embereit regresszáltam, illetve hipnotikus állapotban különböző tudatmódosulásokat idéztem elő. Eme projekt célja építő jellegű volt, s én a lehető legjobb tudásomat adtam az egészhez. Ez a bizonyos ember elég közel került hozzám, szinte barátok lettünk, és a Szabadítsuk fel a Földet! című könyvemet  is olvasta. A könyv lenyűgözte ugyan, de nem látott benne sok fantáziát, s ezirányú terveimet nem is támogatta. (Egyébként mivel könyvem addigra már elfogyott, szponzorokat kerestem az új magánkiadáshoz. Ekkor jelent meg sorsomban az Erdei Gizella nevű hölgy is, ki adott ugyan némi pénzt könyvemhez, meg a folytatás megírásához, de aztán ő eltűnt. A pénz nálam maradt, de a kiadásból semmi nem lett, mert ez a hölgy meglépett, és a Szabadítsuk fel a Földet! utolsó példányainak megvásárlása után egyszerűen köddé vált. Érdekes, hogy a fenn említett Norbert nevű úriember is ugyanezen időpontban jelent meg életemben, tehát 2011 őszén!) De kanyarodjunk vissza a projekthez, amely 2011-12 telén hirtelen véget ért, mivel Norbert úr már nem tartott igényt a szolgáltatásaimra. Akkoriban én együtt éltem már egy hölggyel, aki aztán később a feleségem lett. A történet megértése szempontjából fontos ez, és ez a fenn említett úriember akkor még nem ismerte ezt a hölgyet.

2012 és ’13-ban már csak nagyon kevés alkalommal találkoztam Norberttel, és az egész elkezdett dolgot tulajdonképpen már nem folytattuk. Aztán 2013-ban értesültem róla, hogy neki el kellett tűnnie, mert valamilyen bűncselekményt fogtak rá. Mindenki azt hitte, hogy elmenekült külföldre, és aztán egész sokáig nem hallottunk felőle semmit.

2016 decemberében feleségül vettem a fenn említett hölgyet. Nagyjából ekkor, vagy inkább január környékén tűnt föl a fenn említett Norbert egyik nagyon jó barátja, akit még a regressziós terápia idejéből, 2011-ből nagyon jól ismertem. Elmondta, hogy Norbert börtönben volt, 2015 decemberétől ’16 augusztusáig, és most lakhelyelhagyási tilalom alatt van. Azt is elmondta, hogy majd valamikor találkozni szeretne velem és feleségemmel, de hogy nehéz neki az elmozdulás, hiszen Budapest területét nem hagyhatja el. Említette, hogy lábbilincs van rajta, de néhány héten belül majd össze tudunk futni valahol, és ő lesz az összekötő, aki megszervezi az egészet. Aztán a tavasz vége felé találkoztunk, én, feleségem és a fenn említett úriember. Nem sejtettem, hogy ez egy végzetes és könyörtelen találkozó lesz, amely tragikus és drámai fordulatokban bővelkedik majd.

Ami történt, az valóban iszonyatos és megrendítő. Mikor ez az ember újra megjelent az életemben, hat év után, házasságom lassan tönkrement. Feleségem szerelmes lett belé, és mivel megnyerő modora, éles elméjű logikája, közvetlensége igen megközelíthetővé teszi női szívek számára, így lassan de biztosan komoly viszony szövődött kettejük között. Szívem választottja júniusban közölte velem, hogy ő nem akar már tőlem semmit, és majd Norberttel fogja folytatni az életét. Én persze az ő háta mögött állandóan találkoztam az úriemberrel, aki egy egyszerű gyáva kutya módjára mindent tagadott, és semmilyen szinten nem vallotta be, hogy viszonyt akar a hölgyeménnyel. Szemembe hazudott egész augusztusig, és azt állította, hogy nőm csak tőlem akar megszabadulni, és semmi másról nincsen szó. Aztán elköltöztem lakásunkból 2017. augusztus 23-án, mert már nem bírtam tovább a június óta tartó őrjöngést, sírást és veszekedést. Igazán nem kényszerített erre senki sem – és júliusban még nem is akartam elhagyni a lakást, mert annyira szerettem volna együtt maradni feleségemmel. Aztán az ő elköltözése döbbentett rá, hogy itt már nincs maradásom. Azt mondta, hogy azért megy el, hogy én is eltűnjek végre már, és megértsem, hogy nincs közös jövőnk!

Ha ez csak egy egyszerű szakítás lenne, akkor hétköznapi történet, hiszen az élet tele van fájdalommal. A probléma az, hogy a fenn említett úriember elég komoly mágikus képességekkel is rendelkezik, és hogy feleségemet néhány olyan dologról értesítette 2017. tavaszán – szerintem nyilvánvalóan szövetségesei segítségével is – amelyek az én esetleges nem jó irányú lépéseimet tartalmazták 2011 és ’13 között. Nem mondom, hogy én a hűség mintaképe vagyok, de egy nőt arról felvilágosítani, hogy valaki évekkel ezelőtt mit csinált, kivel és hányszor, ez bizony eléggé aljas dolog. Kijönni egy zárt fegyintézetből, vagyontalanul, milliárdokat veszítve, úgy, hogy a szülőnél kell lakni – ez valóban tragikus dolog. De azért nem kell egy másik embert közvetve elüldöztetni otthonából, széttörni házasságát, belegázolni becsületébe, megaláztatni és szenvedtetni – mert mi szenvedtünk. Azért, mert valaki elítéli a másikat, nincs joga beleavatkozni az életébe, és nincs joga ahhoz sem, hogy pálcát törjön felette. Nem értem, mi van ebben az országban! Ez egy morál, ez egy követendő példa? Másokkal foglalkozunk, s közben magunkat ártatlannak valljuk – mert ő így tett. Ő mindig azt mondogatta nekem 2017 nyarán, hogy teljesen ártatlanul volt benn a Venyigében. De aki ennyire aljasul képes bizonyos dolgokat más ember tudtára adni, annál mindegy, hogy ártatlan vagy nem, nyilvánvaló, hogy életében rossz döntéseket hozott, és az iszonyatos büntetést nagyon nehezen élte meg. De ez nem mentesíti morálisan, hiszen ilyen brutális dolgot akkor sem lehet egy másik ember ellen elkövetni! Aki ismeri írásaimat, vagy egy picit is hallott már rólam és az elméleteimről, az nem fog meglepődni azon, amit végső konklúzióként levonok ebből az egészből. Ez az ember olyan volt, mint egy isteni ostorcsapás. Engem akart igazán elintézni, mert valakiknek – ez akár szellemi síkú létforma is lehet – nem igazán tetszett az egész személyiségem, munkásságom, meg ahogyan az életemet irányítom. Az ilyen erők, vagy esetleg ilyen erőkkel bíró emberek bárkit felhasználnak a másik ellen, és nem törődnek semmilyen morális következménnyel. Ha valaki nem tetszik, akkor az is baj, ha van rajta sapka, meg az is, ha nincs.

A fenn említett úriember ma a volt feleség lakásában él, s mint aki jól végezte dolgát, folytatja viszonyát a hölggyel. Úgy gondolta, hogy neki ezt is lehet, és ő mindezt megteheti, hiszen neki minden jár és mindent megkaphat az élettől. Elveheti a másét, illetve bármit magáénak tudhat – mert hiszen ártatlanul ült börtönben... legalábbis ez az ő véleménye.

Nem a gyilkos indulat íratta le velem ezeket a sorokat. De oda kellene figyelnünk önmagunkra, mert a hátbatámadás, a mások felvilágosítása titkainkról, az árulás egyre jobban dívnak ebben az országban. Nem kellene állandóan egymással foglalkoznunk, hanem magunkkal; mindenki a saját portáján tegyen rendet, ha azt akarjuk, hogy Magyarországon ne bűnözők, Irányítók, vagy intelligens, de démoni lelkű, hazug prókátorok „igazsága” érvényesüljön.