Szemrád Nándor írásai

Az igazságról

2017. október 13. 16:22 - dangbird

Az írás eredetileg megjelent: 2011. 12. 10.

Egy olyan sötét világban, mint a Föld, igen negatív módon folynak az események. Számos spirituális állítás vagy ismeret – melyeket persze hitelesnek fogadunk el – válhat hamissá. Meghatározó okkult axiómák pillanatok alatt hiteltelenné degradálódhatnak, hiszen aki valóban képes az emberek elé tárni igaz ismereteket, annak kötelezettsége is az igazságokat kimondani.
Jellemző téma manapság, hogy egyes szellemi útkeresők az idegen világok Földre gyakorolt hatását tartják negatívnak. Divat például a Lyra-csillagképet és tevékenységét pejoratív módon elemezni. Sokan nem veszik észre, hogy a degradáló emberek véleményét pontosan azok a kettes és hármas szintű rendszerből jött idegenek manipulálják, akik valóban negatív hatást fejtenek ki a Földre. Mint más írásaimból kiderült, Atlantisz bukása után a visszatért, de hajdan volt atlantisziak, kik más világokba menekültek régen, azonnal elkezdték a földi valóság átalakítását. A negatív szerepek, melyeket az embereknek írtak, tulajdonképpen egyfajta szoftvert csináltak a fajból. Így az emberek nem vették észre, hogy egész szellemiségüket determinálják, és függetlenségük lassan teljesen elvész. Nyilvánvaló, hogy ezek a hatalmak nem nézik jó szemmel egy olyan hatalom ittlétét, amely jóval felettük, s az emberek felett áll.
Tudott dolog, hogy a holdi erők, s rajtuk keresztül pedig közvetve a Lyra és szövetségesei mentálsíkon segítséget nyújtottak a harmincas évek német gazdasági és ipari fejlődésének. Ez azonban nem jelentette a nácizmus támogatását. Aki a Lyrát ezzel vádolja, az téved, vagy egyszerűen hazudik! Egyszerűen arról volt szó, hogy a szellemi hatalmak láttak egy olyan hatalmas, összefogásra képes népet, melynek koncepciói az egész földi összefogás létrehozásához bázist nyújthattak volna. Ahogyan a német nép akkor és ott egységbe állt, az példa értékű lehetett volna sok más földi nemzet vagy csoport számára. A Lyra által nyújtott segítség másrészt azt a célt is szolgálta, hogy kialakuljon és megjelenjen egy olyan tudást birtokló hatalom, amely űrjárművek gyártásával galaktikus terveket képvisel. Ez fontos volt akkor. Más szempontból is kardinális volt a segítség. Az atlantisziak annak idején sok borsot törtek a kozmosz hatalmainak orra alá. A titánháborúk idején a terraphimok és csillagerő-akkumulátorok megbontották a világegyetem rendjét. Németország egy olyan karmát képviselt, amely az Atlantisz elleni felkelést volt hivatva jelképezni. A reinkarnáció törvénye alapján azok, akik akkor ott voltak a titánháborúk idején, a XX. században is valamilyen szerepet kaptak. Egészen egyszerűen szembe kellett nézniük azzal, hogy amit egykor ők adtak másoknak, most valamilyen formában visszakapják. Hangsúlyozom azonban, hogy a háborút nem feltétlenül kellett Hitler fennhatósága alatt megvívni. A háború és az Atlantisz elleni felkelés determinálva volt, de a barbár emberirtás nem. Mindezt meg lehetett volna vívni politikai alkukkal rövidebb ideig, s kevesebb vérrel.
Nem igaz tehát, hogy a lyraiak Hitlert támogatták. A fejlődés, a tudás terjedése és egy felkelés alapjainak létrehozása beletartozott a kozmikus karma terveibe. Ezzel szembe kellett néznie az emberi fajnak! Az emberirtás és fajelmélet már nem tartozott a kozmikus karma által előírt ütemterv keretei közé.
Ugyanígy az sem igaz, hogy a Lyra csillagkép vezetői fellázadtak az Atya ellen. Valójában a Földet ellenőrzés alatt tartó, újra visszatelepült atlantisziak és gyíkfajok adják az ilyen véleményt az emberek szájába. Ők a lázadók, ahogyan hajdan a földi ember teremtője is az volt. A Lyra valójában a kozmikus morál és galaktikus rend betartását van hivatva reprezentálni, és segít az arra hivatott földi lelkek kiválasztásában, és magasabb világokba való távozásában. Így persze a földi erők nem igazán nézik jó szemmel a jelenkorban a lyraiak tevékenységét. Bele kell azonban nyugodni, hogy a földi teremtőnél jóval magasabb hatalom küldöttei itt vannak, és szerepük egy galaktikus szabályszerűség analógiáival áll kapcsolatban. Erről véleményt lehet mondani, de ítélkezni azért nem érdemes, mert innen a Földről nézve nehéz belelátni a kozmikus karma valódi összefüggéseibe. Ez ugyanis teljesen eltér a földi hatalmak által előírt, de csak a földre vonatkozó karmától. Az emberi szellemiség nem mutat analógiát azokkal a történésekkel, amelyeket a fény rendszereiben élők generálnak. Nehéz bármilyen párhuzamot találni a kétféle létforma között, de mindenki számára tanulság az igazság felismerése.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemradnandor.blog.hu/api/trackback/id/tr3912969631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása