Az írás eredetileg megjelent: 2012. 11. 22.

A földi rendszert a lelki és testi szenvedés éles fájdalma teszi olyanná, amilyen. Vannak világok, ahol nem ilyen éles és brutális a fájdalom megélése sem fizikai, sem asztrális szinten. Egyes bolygókon a fizikai létforma nem is ismeretes. Akadnak azonban még ötödik szinten is bolygók (nem igazán sok persze), melyeken van fizikai megjelenés. Itt a fejlődés kardinális feltétele, hogy egyszer-egyszer a lények néhány földi napnak megfelelő időre megtapasztalják mindazt a kihívást, melyet az anyagi valóság jelent. Számukra persze ez nem annyira fontos tapasztalás, mint nekünk embereknek, hiszen ők már a tudatkitágulást is érzékelik bizonyos síkokon, s nem köti őket az individuális létezés szükségessége. A lények humanoid létezők, kiknek ereiben a növényi klorofillhez hasonló nedv folyik. Tudom, hogy most egy evolúcióban hívő biológus eldobja írásomat, és kétségbeesetten néz maga elé. De ne feledjük, hogy idegen világban járunk, s itt egészen más evolúciós ütemtervet írtak elő a természeti erők, vagy az istenek. Itt nem a farkastörvények uralkodnak. Ha a lények karját vagy lábát levágják, szinte nem is jár fájdalommal, s nem jár nagyobb megrázkódtatással, mint amikor mi a Földön beverjük a fejünket.

De menjünk lejjebb egy a harmadik szint tetején helyet foglaló bolygóra. Itt még akad néha olyan háborús korszak, melyben a lények mészárolják egymást. Hangsúlyozom azonban, hogy a fájdalmat másképpen élik át, mint mi a Földön – és itt sem a testi létezés a lényeg. Csakis olyan lelkek születnek meg ezeken a helyeken, ilyen történelmi korszakokban, kiknek számára feladat a dicsőség vagy pusztulás, a győzelem vagy dicstelen halál átélése. Ők nem pusztán áldozatai egy-egy háborús konfrontálódásnak. (A Földön a háborúkban áldozatul esők 70%-a tömegkarma miatt veszti életét. Csak 20-30% tud a háborúból valódi tapasztalást nyerni.) Földünkön a helyzet az, hogy a fájdalom, keserűség, az iszonyat bizony sok lelket megbénít, és a valódi, igazi átélést primitív szintre minősíti. Ezért nagyon nagy a sötétség az asztrálvilág alsóbb síkjain. Valójában nehéz a magasabb szintű lelki vagy transzcendens megtapasztalás, hiszen egyesek tragédiák szintjén ragadnak le, és képtelenek a valódi konklúziókat  felfogni mindabból, ami történik velük. Így aztán sokan csak vak és cél nélküli lényként keringenek ezen a bolygón évezredekig, igazi irányt nem lelve.

Itt egyfajta hamis áldozatiságra való predesztinálás a lényeg – s ezt a programot a fájdalomból élősködő, és a lelkiismeretet is befolyásoló negatív istenségek adják az embernek! Az igazi lelkiismerettel, ATYAI ISTENSÉGEK iránti felelősségvállalással felvértezett érzésekkel semmi bajom. A primitív etnikai, vallási, geopolitikai vagy tradicionális érzések azonban mindig a földi hatalom eszközei voltak arra, hogy egy buta és gátlásokkal teli világban fogvatartsák az embereket. Ahol nincs ennyi vér, félelem és brutális lelki szenvedés, ott a történésekből valódi tapasztalatok vonhatók le. A lények a ’halál’ és a test levetése után nem kerülnek olyan asztrális káoszba, mint az ember, így aztán fejlődésük töretlenebb, s kozmikusan tisztább. Lényegében lineáris felfelé ívelés van a magasabb tudati síkokra, hiszen nincsenek meg azok az alsóbb démoni síkok, melyeket Földünkön egy negatív hatalom tart fenn a zűrzavar realizálására.