Szemrád Nándor írásai

Lélek szétszakítás és empátia

2018. szeptember 13. 20:10 - dangbird

Sokat írtam már a lelkek fragmentálódásáról és széthasításáról. Most kicsit részletesebben megvilágítom, hogy milyen is ez valójában, illetve hogyan hozzák létre irányítóink. A lélek széthasadásának sokféle oka van. Olyan is lehet, hogy valaki az elmúlt 5 vagy tízezer év valamelyik inkarnációjában faji, genetikai okokból háborúzott, mert egy törzs tagja volt, melynek tagjai gyűlöltek egy másik törzset. Ilyen esetben a halál után a karma urai illetve a gyíkszerűek egy adott lélektestet visszatartanak, amelynek egy súlyos nemzeti karma lesz a „jutalma”. Ez egy elég nagy földi bűn, ha valaki más etnikumú vagy nemzetiségű lényt bánt vagy elpusztít vagy megaláz azért, mert ő más fajtájú vagy származású. Az ehhez hasonló esetek gátolják meg sok későbbi életben a megvilágosodást, hiszen a lélek már összeállna egy magasabb entitássá, de a karmikusan terhelt lélekrész újra egy nemzeti problémába süllyeszti vissza az adott embert. Ilyenkor fordul elő, hogy valaki többször születik egy adott nemzetbe – vagy akár egy adott családba is, például saját maga ükunokája lesz.

Sokkal gyakoribb, hogy egy személy szerződést köt valamilyen gyíkkal ill. reptollal. Van mondjuk a középkorban egy jól kvalifikált és a mágiához is értő személy. Az adott évben éppen halálpontja van, s ő ezt nagyon jól tudja, hogy ebben az időszakban vigyáznia kell! Az inkvizíciónak azonban meggyűlt vele a baja, és túl sok barátja sincs, hiszen nagy szája és igazságosztó természete miatt az utóbbi időben nem sokan kedvelik. Képes azonban megidézni egy démont – mondjuk nem a legrosszabbat, de maga sem tudja, hogy kit. Előfordulhat, hogy a megidézett démon éppen egy „gyík”, aki bármilyen alakban ugyan, de ígéreteket tesz barátunknak arra vonatkozóan, hogy életben maradhat. Mindez sikerül is, és a mágikus innováció után az illető csodálatos szerencsével el tud menekülni. Néhány régi barát valahogy feltűnik, az illető köddé válik – és csendben, izoláltan, boldogan élhet valahol. Aztán viszonylag nyugodt körülmények között hal meg. Innen kezdődik a baj. Aki ugyanis az „ördöggel” cimborál, annak fizetnie kell. A gyíkok nem adnak olcsón semmit, s az illetőnek néhány lélektestét az után az élet után szépen megőrzik, s innen mindig irányítják, akár az elkövetkező tízezer évben is befolyásolhatják, és bizony az illető meg fogja fizetni az árát annak, amit kért.

Persze nem szükséges mindig a hibákra rávilágítani. Sokan gondolják írásaim alapján, hogy én szinte lehetetlennek tartom a földi életből való szabadulást. Ez nem teljesen így van. Talán pontosan az a baj, hogy az ember nem rendelkezik kellő empátiával. Én gyerekkorom óta nagyon sok embert sajnáltam sorsszerű problémák, testi csonkulások és tragédiák miatt. Beleéreztem abba, hogy milyen is lehet neki. Sajnálat persze még mindig nem igazi szeretet – de még mindig jobb, mint aki vakon elmegy minden mellett, és hamburgert majszolva csak saját magával törődik. Értsük meg, hogy a gyíkok azért tudnak minket leuralni, mert az agyunknak az empatikus részét próbálják leuralni. Az a cél, hogy ne legyen empátia és harmónia, mert ez a kettő belőlük is hiányzik!

A fenn említett szerződés a démonokkal is éppen azért válik lehetségessé néhány ember számára, mert nem érezte át saját magát, és azt, hogy mit miért adhat és ezért mit várhat cserébe. Sokan kérdezik önmaguktól, hogy mikor és hogyan vétkeztek, mi az, amit rosszul csináltak. Ebbe is bele kéne érezni. Nagyon megváltozott a véleményem az utóbbi évben néhány dologról. Egy gyilkost valóban meg kell büntetnünk, és ha valakinek régen levágta a fejét, valóban szükséges neki is így meghalnia és bűnhődnie? Lehet, de nem kötelező! Szerintem nem ez a karma célja, hogy mindenkit orrba-szájba büntessünk, és a morál lováról nyilakat lődözve, egetverő mosollyal istennek képzeljük magunkat. Rá kell döbbenteni a valaha volt gyilkost, hogy mit csinált. És talán egyszer ő is hasznos tagjává válhat a társadalomnak. Mi a valódi célja az életnek? Szerintem lehet fizikai testben lenni, de nem függeni tőle. Mentális és mágikus képességeket kifejlesztve, átélve a tudást, a szexualitást, a magasabb tudatállapotokat, végre megkönnyebbülve téblábolni a földön, és nem kiszolgáltatva lenni mindenféle befolyásoló hatalomnak.

Ehhez persze meg kell vizsgálnunk a morált is. Nietzsche elég jól jellemezte a puritán morált. Sokakra jellemző, hogy miután nem bírnak maguknak normális kapcsolatot összeszedni, egyszerűen kijelentik, hogy tisztán, „szeplőtelenül” kell élni, és a vad, buja szexet kerülni kell! Nyilván ha van egy családanya, akinek két-három gyerek felnevelése a sorsa, annak talán tényleg nem szükséges félrelépnie. De értsük meg, hogy nem mindenki ezért jön a Földre! Aki a szexualitás megtapasztalása végett jön, de a család beszűkült erkölcsi kívánalmai miatt férjhez adják, az nem lesz boldog, mert lehet, hogy egy latin szeretővel találná meg élete célját! Ha ezt nem teheti, hosszú életeket kell eltöltenie még, amíg megtapasztalja végre, hogy milyen is egy ilyen élet.

Azt is tévesen gondoljuk, hogy milyen nagyszerű dolog, ha magasan fejlett lények vagyunk, és egyre több és több nehezítést kapunk az életünkbe. A keleti misztika is azt tanítja, hogy aki Krisztus meg Buddha irányába tör, az már alig-alig követhet el hibát. Csak az a probléma, hogy ha egy ilyen személy néha hazugságba keveredik, vagy kénytelen eltenni a másét, esetleg félrelép, iszonyatosan nagy karmikus hátralék jöhet sorsának irányában. Rájöttem, hogy mindez nem teljesen jogos. A rendszer sokszor így próbálja meg hátráltatni azt, aki már belelátna a kártyáiba, az Irányítók és a gyíkok hűvös gonoszsággal és elszántsággal végrehajtott praktikáiba. Mindenki elbukhat, de ha nincs kegyelem és megbocsátás, hogyan tudunk messiássá válni? Mi az, hogy megbocsáthatatlan bűn és iszonyatos szenvedés? A lélektest töredékek, amelyek odaát tulajdonképpen az ideáti emberek analógiái, nagyon nehezen képesek egy fejlett személyiséggé összeállni, de ha állandóan karmikus programokat raknak rájuk, minden hibáért, nem sok reményük marad ebből a börtönből való szabadulásra.

Sokszor idegeneknél tapasztaltam azt, hogy az első inkarnáció milyen jó és nagyszerű. Valójában igazán az lenne a földi élet célja, mind az idegenek, mind a földi lelkek számára, hogy egy idő után magasabb rendű emberré, misztikussá vagy megvilágosodott emberré váljanak, leküzdve a földi élet hívságait. Csak az a baj, hogy pont a fönt említett idegenek példája világította meg nekem az ebben levő ellentmondást. Már az első inkarnációban bedőlnek a gyíkoknak, és olyan dolgokat tesznek, amelyek a földi karma zegzugos, és sokszor kilátástalan útvesztőjébe hajszolják őket. Nem felemelkednek, hanem lesüllyednek, és inkarnációk során a sorsuk olyanná válik, mint aki betéved egy útvesztőbe. Ebből aztán nagyon nehéz a szabadulás. Ha valóban egymás iránt empatikusan viselkednénk, és nem flegmán mindig a sorsra meg a karmára hivatkoznánk, felébredne az emberekben a szeretet. Csak szeretettel és nem bosszúval győzhetjük le a démont és a Sátánt. Érthetetlen számomra, hogy miért büntetjük mindig egymást. A valódi empátia az odaáti lélektesteket is áthatva gyakorlatilag megváltoztatná az egész asztrálvilágot. A csöpögő nyálú gyíkok nem tudnának mit csinálni ellenünk, hiszen ha két ember találkozna, megölelnék egymást. A gonosz akkor is ott volna, hiszen nem mindenki alkalmas a szeretetre. De nem törődnénk vele, ki lenne rekesztve – ahogy ő is kirekesztene minket. Ez persze nem lenne baj.

Én nem sokra becsülöm ezt a földi életet. De ha a fentebb leírtak megvalósulnának, az már egy értékesebb élet lehetne. Értsük meg azonban, hogy ez csak akkor változhat meg, ha sokan akarjuk! Egyik meditációmban hallottam egy hangot, ami azt mondta: az emberek közül csak nagyon kevesen akarják a valódi megmentést, és azt, hogy segítsünk nekik. Mindegy, hogy ez „ufó” volt, vagy akármi, de valójában igazat mondott. Ezerből egy ember kéri igazán, és ez nem elég! Ha százból egy vagy kettő kérné, még az sem volna elég. Százból negyven embernek kérni kéne, és talán akkor indulna el a folyamat. Jelenleg nincs olyan idegen hierarchia, amely az emberek megmentésén fáradozna, éppen a fent említett okok miatt. Hiába beszélünk tachionokról, meg hatalmas flottákról, amelyek alig várják, hogy a szürkéket meg a gyíkokat végre seggberúgják; nem fog megtörténni, csak akkor, ha a pénz, a politika, a hazug vallás jelentősége csökken, és megvalósul az empátia, és nem szűklátókörű, az élet örömeit megtagadó morál fogja vezetni az embereket. Gondoljuk csak el, százból hatvan nem akarná, és azok között vannak olyanok, akik tényleg a gonosz küldöttei. Még így is milyen nehéz feladat lenne! De már volnának esélyek, és a mindent átható szeretet egyes helyeken vagy országokban, tartományokban valódi hitet és tudást hozna létre. Kis diaszpórákban valósulna meg az, aminek aztán néhány évszázad múlva az egész földre óriási hatása lenne. De ehhez tényleg az kell, hogy nagy tömegek hagyják el a mostani vallási, gazdasági és kulturális dogmákat, és ne figyeljenek oda az állandóan őket programozó médiára és politikára. Csak így lehet megvalósítani az áttörést, mert különben az emberi faj egy értéktelen kozmikus csökevény marad. Én nem látok más utat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szemradnandor.blog.hu/api/trackback/id/tr7214238911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.