Szemrád Nándor írásai

Idő- és téreltolás

2017. október 13. 16:46 - dangbird

Az írás eredetileg megjelent: 2014. 06. 04.

Bármilyen furcsa, valójában a történelem színpadán minden egy úgynevezett idő-nyomvonalon halad. Ennek sok-sok ember részese – ha akarja, ha nem.

Az emberek tulajdonképpen rögzítve vannak a karmához. Az átlagos szülött lélektestei olyan fix és karmikus hatalmak által ellenőrzött pontokhoz vannak kötve, melyeken keresztül irányíthatóak. Eme pontokon át a karma őrei – és más idegen lényfajták – képesek a befolyásolásra, és egy meghatározott úthoz rögzítésre. Az átlagember minden cselekedete hagy valamilyen időnyomot. A tér és idő láthatatlan fonalán ezeket a nyomokat tulajdonképpen ő maga (illetve lélektestei) hozzák létre. Vannak olyan idegen lelkek a FÉNY RENDSZEREIBŐL, kiknek lélektestei azonban nem illeszkednek rá a földi valóságra. Nincsenek stabil pontokhoz kötve, és nem is hagynak időnyomot. Fizikai síkon persze jelen vannak, mivel az emberek érzékelik őket.

De hagyjuk most ezt, bár az idegenekre még visszatérünk majd. Sok ember várta a 2012-es évet, hogy az emberiség felemelkedése végre elkezdődjön. Ugyanúgy az 1999-es évben is elmaradt a megjósolt világháború. Az emberek azonban sokkal jobban szenvednek így, mert nem jött el egy megtisztulás – mely kétségtelenül szenvedésekkel járt volna – csak egy illúzió szabadság. Most az a helyzet, hogy néhány 100 millió tehetős alá rendelődött egy közép, egy szegény, és egy igen nagy mennyiségű nincstelen réteg. A fejlődés nyugodt, de igen lassú.

Az idővonallal kezdtem – térjünk ki egy kicsit erre. Véleményem szerint nagyjából a 90-es évek előtt történt egy hatalmas tér-idő manipuláció, amely az oksági eseményláncolaton néhány dolgot átvariált. Egyes mozzanatokat megváltoztattak az idő nyomvonalán, s új cselekmények jelentek meg az eseményhorizonton! Sokan nem tudják az emberek között, hogy a valóság, amelyben élünk egyáltalán nem az, aminek látszik. Egy plasztikusan változtatható, stabilnak tűnő, de valójában nem reális valóság, amelyben élünk. Az irányítók tudata által van elénk varázsolva. Ez tehát egy kivetített valóság, és tudatukon belüli változássorozattal bele tudnak nyúlni a tér-idő folyásába. Az átlagembert azonban mindez magába szívja, és a fenn említett stabil pontokon keresztül a személy ellenőrizhető.

Van tehát egy úgynevezett karma-fonál. amely még a megváltoztatott valósághoz is stabilan köti az embert. Sokan azonban szabadulni szeretnének már ebből. Talán éppen ők várták, hogy minden úgy menjen, ahogy kell, de nem így történt. A tragikus, katasztrofális vagy háborús események szellemi szelekcióhoz vezettek volna. Ehelyett van egy gigászi fogyasztói nyomor és rabszolgaság. Az átlag nem, de ez utóbbiak talán érzik, hogy valami nincsen rendjén. Ők is rögzítve vannak, de már feszegetik korlátaik határait.

S itt térhetünk vissza a már említett fényküldöttekhez. Ahogyan mondtam, lélektesteik nem hagynak időnyomot, s így nem illeszkednek szigorúan a Föld nevű bolygóhoz. Valahogyan mégis ráhurkolódnak egy-egy emberre, és az általuk kiváltott eseményhalmazra. Ennek persze következményei vannak, hiszen minden egyes eseményhez más mozzanatok is tartoznak. A megváltoztatott oksági folyamatok szétterjedve teljesen más kauzális cselekménysort hoznak létre, mint ami az eredeti verzió szerint írva volt a földi karma által. Így a személy egy fiktív idővonalon fog haladni, s ki lesz tolva kicsit a megírt vonalról. Ez azonban ellenérzést vált ki a földi hatalmak, s idegen szövetségeseik körén belül. Manipulálják majd az adott embert, érzésein, vágyain keresztül – főként mélyalvás periódusban – hogy visszatérjen a földi karma által determinált valóságtartományba. Az itt levő fényküldöttek feladata tehát nagyon nehéz. Kevés kötésük van a földi karmához, hiszen időnyomot alig hagynak. A lágyan, személyekhez és eseményekhez kötött időhurkok azonban megteszik a hatásukat. Eme fényküldöttek egy magasabb valóságtartományból, annak tudati mezőjéből jöttek. Így tehát ők ennek vannak alávetve, s nem a földi karma hatásának. A két tudatmező nem összehangolható, hiszen a gyíkfajták és irányítók által létrehozott valóság nem ugyanaz, mint a fény valósága. Mindkettőnek megvan a szerepe, de a fényküldöttek a bolygó rezgésszintjét akarják valamelyest emelni.

Ma rengeteg lelkileg szétszakadt és genetikailag instabil ember inkarnál a bolygóra, s bizony nem azon a nyomvonalon mennek a dolgok, amelyek szükséges lenne. Nem volt egy olyan tisztító átalakulás – világháború vagy aszteroida, esetleg más természeti katasztrófa következtében – amely ráébreszthetné az emberiséget, hogy nem jó úton halad. Ezt valahogyan megakadályozták az irányítók, a történelmet alkotó cselekménysor átvariálásával. Így nem vált lehetségessé a demográfiai robbanás megakadályozása, az új energiák bevezetése, és az ökoszisztéma megmentése. Ahogyan a pénz-alapú gazdaság átalakítása, és az UFO-kkal való kapcsolat nyilvánosságra hozása sem történt meg.

Végezetül néhány szó a fényküldöttekről. Fizikai világban jelen vannak – de itt veszélyezteti őket legjobban az agresszív emberi természet, és az ellenségeskedés hatása. Primitív és egyszerű emberek gyakran ellenségesek velük szemben, s ez nehezíti küldetésük végrehajtását. Esetenként szegény, torzult lelkületű vagy torz genetikájú család sarjaként születnek meg, s ez akadályozza, hogy az átlagember felismerje és segítse őket. A tisztátalan tudatú felmenőktől származó szegény embert általában lenézik. Sorsuk és küldetésük ezért igen nehéz, s feladataik nagy áldozatra predesztinálják őket.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szemradnandor.blog.hu/api/trackback/id/tr1212969877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vikvik · http://www.youtube.com/victorsethy 2017.10.30. 14:38:35

Már Buddha is körforgást látott ott, ahol spirálnak illenék lennie.